…úgy rémlett korábbról, jó néhány, számomra vonzó esemény, kísérleti előadás, tantermi színház, alternatív csapat szokott bemutatkozni Pécsen, most meg nem sok mindent láttam a versenyprogramon és a Nyílt Fórumon kívül.

POSZT-napok 1.
POSZT-napok 2.
POSZT-napok 3.

Az elején szeretném leszögezni, hogy bár szubjektív szempontból a válogatás természetesen megkérdőjelezhető, az a vád nem érheti a válogatókat, hogy csak egyféle előadást hoztak el Pécsre, volt ilyen is, olyan is, így vagy úgy katartikus, és persze nekem se tetszett minden, amit láttam az itt töltött öt nap alatt.

Amit ezen túl nem értek…

1. Bár most jártam először a POSZT-on, évek óta nyomon követem az eseményeket. Amikor idén a honlapra felkerült programokat először megnéztem, azt hittem, nem találom a megfelelő fület, mert úgy rémlett korábbról, jó néhány, számomra vonzó esemény, kísérleti előadás, tantermi színház, alternatív csapat szokott bemutatkozni Pécsen, most meg nem sok mindent láttam a versenyprogramon és a Nyílt Fórumon kívül. Azt hittem, ezeket majd később teszik ki. Hát nem, ennyi van összesen. Vannak persze közönségtalálkozók és szakmai beszélgetések, bemutatkoznak a budapesti és kaposvári színészpalánták, ez jó, de ami ezen felül színházi program, az – egy-két kivételtől eltekintve – bulvár.

2. Hogyan fordulhat elő egy profi fesztiválon, hogy bár előzetesen is tudták, szükség lesz a nézőtér megnagyobbítására a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk című előadásához, a szervezők nem oldották meg a problémát, így a nézők jelentős része csak a produkció részleteit látta. Ugyanehhez az előadáshoz kapcsolódik egy másik lábjegyzet: ez komoly, hogy a szakmai beszélgetésen hosszan elemzi Karsai György, milyen jelentősége van annak, hogy itt lehet a POSZT-on a székelyudvarhelyiek valóban emlékezetes produkciója, illetve hogy a Nemzeti Színházban rendezett MITEM-en is bemutathatták. Hányas éveket is írunk?

Kérdés persze, hogy mit lehetne tenni ez ellen, itt és most, színházilag… Erről eszembe jutott Antigoné, akit itt a POSZT-on is megidézett a székesfehérvári Vörösmarty Színház Horváth Csaba által rendezett Halál Thébában előadása. De nekem nem ez, hanem a k2-sök tantermi előadása jutott eszembe kapásból, amit – minő egybeesés, épp amikor ezt a bejegyzést írom, szerdán – játszanak a POSZT-tal nagyjából egy időben zajló Soltis Lajos Országos Színházi Találkozón. Talán sokan meg fognak kövezni ezért, de azt gondolom, úgy van értelme elővenni egy ilyen klasszikust, ahogy ők csinálták. Pedig csak egy kis töredéke hangzott el a tanteremben az Antigonénak – nyilván a legfontosabb részek –, de a kerettörténetnek és az előadást követő beszélgetésnek köszönhetően csak a vak nem látta, mennyire aktuális ez a darab. És ehhez nem kellett megváltoztatni, kifacsarni vagy aktualizálni a szöveget. Ezt azért is merem ilyen biztosan állítani, mert a k2 Antigonéja után otthon levettem a polcról a kötetet, végigolvastam –  negyven oldal az egész –, és ott találtam magam a mában ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel: milyen eszközök állnak rendelkezésre, illetve ezek közül melyek tűnnek eredményesnek a zsarnokkal szemben, mit tehet az ember, ha úgy érzi, a törvény szembemegy az ő belső, morális irányjelzőjével, stb. A kérdések sorát lehetne folytatni, a válaszokat pedig mindenkinek magának kell megtalálnia, de ehhez „kulcsokat” tud adni a színház. Lehet, hogy bennem a hiba, de a székesfehérvári előadásban én nem találtam ezeket a kulcsokat. Számos gyönyörű jelenet, pazar alakítás volt a székesfehérvári előadásban, amitől „színházszakmailag” abszolút rendben a dolog, de „nézőileg” én nem vagyok elégedett.

Nehéz megfogalmazni, hogy miféle többletet vár az ember egy ilyen színházi fesztiváltól, mitől lehet a színház ünnepe ez a néhány nap, és nem csak előzetesen kiválogatott előadások mustrája. Az eddigi beszámolókból is érződik nyilván, mennyire jók voltak a Nyílt Fórum felolvasószínházi bemutatói. De én is csak most, az elmúlt napokra visszatekintve jöttem rá, hogy ezeken az alkalmakon testet öltött a „valami több”.  Kézzelfoghatóvá vált, mennyi ember együttműködése-odaadása szükséges ahhoz, hogy azok a fergeteges másfél órák megszülessenek.  (Szálinger Balázs el is mondta, mennyire hálásak a Nyílt Fórumnak szerzőtársával, Maros Andrással együtt, hogy a több mint tíz évvel ezelőtt született ötletükből most tényleg darab lett, amit Phil Collins címmel szintén bemutattak Pécsen.) A „közös lelkesedést” lehetett érezni ezeken a felolvasásokon, és talán ez az, ami átragad a színészekre is, pedig nem lehet könnyű szövegkönyvvel a kézben játszani. Ennek az egésznek az egyszerisége, esetlen bája – amikor például előadás közben eltűnik egy oldal Hegedűs D. Géza szövegkönyvéből, ő ezt fennhangon konstatálja, és Börcsök Enikőéből olvassa tovább a szövegét – keveredik az összes résztvevő odaadásával, és ebből megszületik az a valami, amit a POSZT-tól várok. Talán nemcsak én.

Facebook Comments