Ha az ember lánya harmincegy évesen azt gondolja, mindent tud már a Büszkeség és balítéletről, a Centrál Színház előadása üdítő csalódás tehát a számára.

Felemelő, bizsergető érzés, amikor a tizenhároméves serdülő lánygyermek vattacukor-lelke először érintkezik Jane Austen derűs és romantikus világával. A fiatal olvasó hajlamos magát Elizabeth Bennet helyébe képzelni, aki láttán a jégszívű Mr. Darcy is megenyhül, és aki intellektusával és szellemességével veszi le a férfiakat a lábukról, de azért szép is, nagyon szép. A párás szemű olvasó hajlamos újra és újra visszalapozni arra az oldalra, amikor Mr. Darcy először vall szerelmet Lizzie-nek, de sok másik lap van még, mire végre egymáséi lesznek. (Mindezt persze csak hallomásból tudom, mások tapasztalataiból, én ilyesmire sosem vetemedtem volna.) Aztán idővel kiszélesedik a Büszkeség és balítélet-univerzum: jönnek a hosszas viták, hogy a könyv jobb-e, a BBC sorozata vagy a film Keira Knightley főszereplésével (egyértelműen az utóbbi), és ezek a viták talán még ma is tartanának, ha nem nőtt volna fel a kamaszlány, és nem ölte volna ki szívéből a romantikát az élettapasztalattal járó cinizmus.

Fotók: Horváth Judit

Na, ezzel a cinizmuscsomaggal ültem be a Centrál Színház Kisszínpadára is. Reméltem a legjobbakat, de el sem tudtam képzelni, mi abban a pláne, ha két szereplő játssza el a Büszkeség és balítéletet. A prekoncepcióimhoz képest Ujj Mészáros Károly rendezéséről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. A sztori persze megmaradt annak, ami, két fiatal pár szerelmi vívódásának, és az ehhez szorosan kapcsolódó szerelmi bénázásnak: majdnem összejön, de aztán mégsem, aztán megint majdnem, megint mégsem, és végül persze mégis. Ugyanakkor az előadás humora simán kárpótolja a közönséget a sztori lehasználtságáért.

Az előadás humorát pedig két kitűnő színész szavatolja, akik szeretetteljes iróniával fordulnak az általuk játszott karakterek felé, és olyan zökkenőmentesen siklanak át egyik szerepükből a másikba, mintha ez volna a legtermészetesebb dolog a világon. A szerepek közti váltást egy-egy jellemző gesztus, hanghordozás, kellék teszi egyértelművé, ám az előadás nagy erénye, hogy a legtöbb karakter több árnyalata is megmutatkozik, s így a szereplők nem válnak önmaguk paródiáivá.

Szerencsésen alakult az életem, amiért kamaszkoromban nemcsak Jane Austen regényével találkozhattam, hanem Balsai Móni játékával is. Győrben nőttem fel, ő ott játszott akkor, a Győri Nemzeti Színházban, és egyértelműen a kedvenc női színésznőm volt a társulatból. Nagyon lelkesen néztem 2015-ben a Liza, a rókatündér című fim főszerepében is, aztán a Terápia harmadik évadában. Érzékenysége és sokszínűsége Joannah Tincey Austen-adaptációjában is megmutatkozik, elegánsan, egy pillanat alatt változik át az intelligens, ifjú Lizzie-ből a habókos Mrs. Bennet figurájává, vagy éppen a szelíd, tejbetök képű Mr. Bingley-vé.

Míg Balsai főleg a női szerepeket játssza, addig Schmied Zoltán inkább a férfiakat, így érdekes, és nem is teljesen alaptalan csavar a Jane és Mr. Bingley páros megfordítása. A naiv és határozatlan Mr. Bingleyt ugyanis jellemzően szép arcú, kissé feminin férfiszínészek szokták játszani. Nagyon vicces mellette Schmied Zoltán drabális Jane-je, aki éppen ellenpontozza a hagyományos szereposztást, hiszen ezt a női karaktert törékeny, légies, szőke nők játsszák általában.

A Schmied Zoltán által játszott karakterek közül – meglepő módon – épp a főszereplő, Mr. Darcy lett a leginkább pasztell. Mr. Darcy akkor telitalálat – így játszotta Collin Firth és Matthew Macfadyen is – ha ridegségén időről időre áthatol fékezhetetlen vágyakozása. Autisztikus figura, aki valódi szerelmet életében először Lizzie iránt érez. Schmied Zoltán Darcy-jából picit a ridegséget és picit a vágyakozást is hiányoltam – bár így sem tétnélküli az alakítása, és valóban, ilyennek is el lehet képzelni ezt a férfit, azért az eredeti műhöz képest kicsit veszít a vonzerejéből. Rendkívül szórakoztató viszont a beszédhibás Mr. Collins és a finom, visszahúzódó természetű Jane szerepében vagy a bölcs, de magának való Mr. Bennetként.

Akárhogy is, Ujj Mészáros Károly második színházi rendezése (az első 2011-ben készült a Magyar Színházban Gyanús mozgások címmel, Maros András drámájából), a Büszkeség és balítélet a Centrál Színházban egy olyan előadás, amiért nagyon lehet lelkesedni, mert jóízléssel és megfelelő arányérzékkel készült, mert vicces és kedves. Egyúttal szívesen venném, ha Ujj Mészáros kicsit nagyobb fába vágná a fejszéjét, és egy rendezés erejéig megpróbálna eltávolodni a bulvár műfajától, véleményem szerint ugyanis könnyed eleganciája jól állna a művészszínháznak is.

Hol? Centrál Színház
Mi? Jane Austen – Joannah Tincey: Büszkeség és balítélet két színészre. Fordította: Baráthy György.
Kik? Szereplők: Balsai Mónika, Schmied Zoltán.
Díszlettervező: Fekete Anna. Mozgóképtervező: Varga Vince. Jelmeztervező: Kárpáti Enikő. Dramaturg: Baráthy György. Szcenikus: Barkovics Zoltán. Súgó: Kántor Nóra. Ügyelő: Csoba Adrienn. Rendezőasszisztens: Kántor Nóra. Rendező: Ujj Mészáros Károly.

Facebook Comments