Category Archives

Archive of posts published in the category: 2008. szeptember, Folyóirat

2008. szeptember

TARTALOMJEGYZÉK

Mácsai Pál: Szilánkok egy közös mozaikhoz

Értekezés történelmi múltunkról és a színházról értekezik

Elvonás itt szóba sem jön, ez a fogalom itt értelmezhetetlen, felelősen gondolkozni csak a színházra fordított összeg szorzójáról lehet.

Csajkovszkij Anyeginje és Sztanyiszlavszkij

Sztanyiszlavszkij Anyeginről szóló jegyzetei, gondolatai, instrukciói

Ha lehetőség nyílik arra, hogy újra színpadra vigyük, az megint más dolog; akkor azon fáradozunk majd, hogy új rendezői szempontokat keressünk.

Tarján Tamás: Négy idegen

Darabos darab ez költőiségében is. Szájbarágós, miközben lealkudja az információkat.

Koltai Tamás: Se múlt, se jövő

Konwitschny pozsonyi Anyeginjéről

A részletező s egyúttal a részletek fölött negyvonalúan elsikló, lélektani realizmust és teátrális szimbolizmust könnyed gesztussal vegyítő Konwitschny, a mai operaszínház fenegyerekeinek egyike kétségkívül jelentős formátum.

Patrice Pavis: Tökéletes egyensúly

A négyes tökéletesen összehangolt játéka és az előadás stílusegysége bizonyos mértékben klasszikussá teszi ezt a rendezést, amelyben sem Gotscheff vagy Castorf provokatív szándékai, sem pedig Chéreau leegyszerűsítő megoldásai nem érhetők tetten.

Sepsi Enikő: Patrice Pavis Magyarországon

Patrice Pavisról és magyarországi útjáról

Mindazonáltal nem formális elismertsége miatt hívtuk meg Patrice Pavist Budapestre, hanem azért, mert a hazai és nemzetközi egyetemeken tankönyvvé vált munkái fontos lépést jelentenek a színháztudomány területén.

Péteri Lóránt: Tatjana degli spiriti

Kovalik Balázs budapesti Anyeginjéről

Az előadás terében szürreálisan keverednek a belső és külső valóság töredékei.

Szoboszlai Annamária: Import identitás és „Szampóóó”

A Kalevaláról

A darab mitikus rétegét tovább dúsítja a zene, a tánc, az ütemesen lesújtó fejsze és a földön koppanó fadarabok, a színen hol figuraként szereplő, hol testüket mint tárgyat használatnak átengedő színészek és táncosok.

Vida Virág: Fénykeresők

Az Éjszakai műszakról

A két elváló tér az élet és a halál szimbóluma is lehetne, de Réti Anna nem létértelmez, nem moralizál, inkább különös lényekkel népesíti be maga alkotta szürreális világát.