Az előadást Molnár László tehát kitalálta ugyan, de kissé alulrendezte.

Tíz évvel az 1998-as tengerentúli bemutató után a szolnoki Szigligeti Színházban is igazságot oszt a magyar származású Orczy Emma bárónő megzenésített kalandhőse: a Vörös Pimpernel. A darab és az előadás nem lehengerelni, hanem mesélni akar – nem egy szélesvásznú szuperprodukciót kínál, hanem egy régi kosztümös kalandfilm bájával hat.

Jelenet az előadásból – Csabai István felvétele

Frank Wildhorn és Nan Knigh­ton musicaljének nagyvonalúságát az adja, hogy az 1789-es forradalomról mesélve (zenélve) érezhetően nem akartak nagyobbat markolni a kelleténél. A XVIII. századi Fran­ciaország dallamvilágából is merítő darab rokonszenvesen játékos és gyakran merészen lassú, s majd’ minden dalnak telik egyéni ízre, némelyiknek egyéni humorra is. A mese csupa jó és rossz szándékú képmutatóról szól, egy, a francia forradalom idején gubancolódó és rejtélyekkel teli szerelmi háromszögről, egy félnótás pojácaként rejtőzködő brit arisztokrata és ugyancsak félnótás pojácákként rejtőzködő bandája történetével körítve. És bár utóbbiakkal megannyi vicces dolog esik meg, míg végül maguk is elhiszik, hogy ők azok, akik képesek megállítani Madame Guillotine véres ténykedését, a darab vázát mégiscsak a három főszereplő viszonya alkotja.
A szolnoki Szigligeti Színház elő­adása kiválóan ki van találva: fotónyomott síkdíszletei (Juhász Ka­ta­lin munkája) pazar és valósághű, mégis csalóka – mert a fotók egymáshoz fűzésében a perspektívát sokszor feledő – kulisszával körítik a csalásokkal teleszőtt történetet. Tordai Hajnal jelmezeinek egy része kifejezetten találó (például a női főhős vörös estélyikölteménye), de akadnak átvitt értelemben és szó szerint is olcsó megoldások: például a Vörös Pimpernel bandájának csiricsáré kartonból szabott öltönyei. A látvány (hozzávéve még a festett háttérvásznakat is) főként színházra emlékeztet, és a színház a színházban gondolat valóban illik A Vörös Pimpernelhez, hiszen ezen a forradalmi szemétdombon mindenki szerepet játszik. Az előadás koreográfiája (Halmi Zoltán munkája) önmagában és a zenei humorhoz mérten is jellegtelen, másrészt rendkívül hanyag, hiszen a színpadon gyakran lagymatag összevisszaság lesz úrrá.
Az előadást Molnár László tehát kitalálta ugyan, de kissé alulrendezte. A szemfényvesztésben alig tűnik fel, hogy a rendkívül összetett főfigurák néhány színnel vannak csupán megfestve, és azokat a színeket is a színészek hozzák magukkal. A játék csak ünnepi pillanatokban dupla fenekű, holott éppen a sokszorozott szerepjátszás teszi különlegessé a történetet: a Vörös Pimpernel felesége előtt is a pipogyát játssza, az asszony nem éppen makulátlan múltját titkolja férje elől, a rendőrkapitány ezzel a múlttal zsarolja egykori és ma is szeretett szeretőjét, a feleséget, hogy az átvedlésekkel teli befejezésről ne is beszéljünk. Ma­gya­rán: mindenki azt mutatja meg, amit tud és akar, más kérdés, hogy ebből többnyire és szerencsésen minőség születik. Hozzá kell tenni: az előadás szövegkönyve (szintén Molnár László munkája) néhol még kiált az életszerű kifejezésmódért.
Percy Blakeneyt (vagyis a Vörös Pimpernelt) Csengeri Attila és Bot Gábor, nejét, Marguerite St. Justöt Koós Réka, Chauvelin rendőrkapitányt Molnár László és Bot Gábor formálja meg (utóbbi valószínűleg a Dr. Jekyll és Mr. Hyde címszerepében is remekelne, hiszen egy-azon előadáson belül – persze váltott szereposztásban – a jót és önmaga ellenfelét is alakítja). A négy színészre alkatilag szinte tökéletesen illik a szerep. Csengeri Attila egy csöppet heroikusabb Percy a kelleténél, és túlnő a valóságot rejtő bugyuta pózon. A lírai dalokban pedig széles gesztusokkal és annyi energiával vall a szerelemről, hogy azzal Párizs valamennyi guillotine-ját felrobbanthatná. Bot Gábor játéka éppen puhasága miatt rajzol életszerűbb portrét a Vörös Pimpernelről. Ha már musicalről van szó: a színész folyamatosan piano játszik (Csengeri Attila szinte állandó fortéjával szemben); ebben a regiszterben hihetőbb a világ megtévesztésére kitalált piperkőc alakja, és valamennyivel jobban érzékelhetőek Percy személyiségének változásai. Bot Gábornak viszont az „energiarobbanásra” nincs képessége. Koós Réka játékába (és nem énekteljesítményébe) néhány hamis hang is csúszik, alakítása különösen azokban a pillanatokban gyöngébb, amikor nem tekint kifelé a méltóságteljes díva pózából. De a színésznő érzékeny szenvedélyessége elhiteti azt, amit a mondottak nem minden esetben. Molnár László Chauvelin szerepében a kiválónál talán egy fokkal jobban is énekli a széles skálán mozgó dalokat. Az éneklést megtámasztó játékban azonban gyakran alkalmaz maníros és hirtelen váltásokat. Ellenfelétől való megalázottsága félelmes hatalmassága mellett is hihető, Marguerite St. Just iránti szerelme már kevésbé, hol­ott a zeneszerző az ő számára adta a legtöbb zenei fogódzót. Dósa Mátyás Armand St. Just alig megrajzolt szerepében (nagy vonalakban: a Marguerite szerető, bátor és túlontúl tiszta szívű öccse) is meggyőző.
Az előadás zárójelenetében The End feliratot vetítenek a csókban összeforró házaspár mögé felfeszített fehér hajóvitorlára – a csókból tudható, hogy az end egyúttal happy is. Az ehhez hasonló szellemes és az elő­adást egyénítő pimaszságok sajnálatosan hiányoznak a produkcióból, holott erre a darab bőven kínál lehetőséget. Talán ilyennek tekinthetjük még a folytonos „Pimpizést”, amivel Percy önmagát szólongatja, és azt a néhol kényszeredett, máskor viszont könnyeden humoros játékmódot, ahogyan a Vörös Pimpernel tökfilkónak álcázza magát. Az ékszerdobozra emlékeztető formát és az ékszerként néha haloványabban csillogó tartalmat egyaránt nézve: a szolnoki Szigligeti Színházban minőségi és szórakoztató színrevitele született egy némileg még a békebeli múltban gyökerező musicalnek. A választás önmagában elismerést érdemel, de csak Orczy bárónőnek és Wildhornnak köszönhető, hogy végül választ kapunk az egyik dalban föltett kérdésre: ki a Vörös Pimpernel?
Frank Wildhorn – Nan Knighton:
A Vörös Pimpernel
(Szigligeti Színház, Szolnok)

Díszlet: Juhász Katalin. Jelmez: Tordai Hajnal. Koreográfus: Halmi Zoltán. Zenei vezető: Rácz Márton. Magyar szövegkönyv és rendező: Molnár László.
Szereplők: Koós Réka/Benedekffy Katalin, Gombos Judit, Csengeri Attila/Bot Gábor, Molnár László, Dósa Mátyás, Zelei Gábor, Horváth Gábor, Mészá­ros István, Tárnai Attila, Karczag Ferenc, Hollai Kálmán.

Facebook Comments