Úgy látszik, elindult a festmény – színház tendencia.

Most tűnik fel, hogy a Stúdió „K”-ban mindezidáig Klee-képeket nézegettünk pisilés közben. Hiszen ahogy az egész stúdiókás atmoszférát, úgy a WC látványvilágát is Németh Ilona tervezte: az a képzőművész, látványtervező, báb-készítő, aki immár többedszerre nem csupán tervezője, de rendezője is a Stúdió „K” előadásainak: a Kacskaringót szintén rendezőként jegyzi, és szintén (részben) Klee-képeket választott kiindulópontul, nemsokára pedig az ő bábjaival rendezi Fodor Tamás a Szamár a torony tetejént, amit majd Chagall-képek ihletnek. Úgy látszik, elindult a festmény – színház tendencia. Németh Ilona, aki tehát a képzőművészet felől érkezett a színházba, saját munkáiban még erősebben a vizualitást állítja középpontba, mint amikor látványtervezőként valaki „alá” dolgozik. A röpke félórás meseelőadás előtt és után (ahogyan az már a Sünteknősnél is nagy ötlet volt) festegetni lehet, mondja is Fodor Tamás az ajtóból, hogy aki még nem unta meg a játékot, az maradjon egy kicsit. „Mama, én még nem untam meg a játékot!” – figyelmezteti a félreértések elkerülése végett egy néző az édesanyját.

A Kacskaringó központi fontosságú része az előadáshoz kapcsolt szabad festegetés, és emiatt gondolom, hogy a három- és hatévesek közötti korosztályt – amíg még pénzügyileg nem lehetetlenült el teljesen a Stúdió „K” – gyorsan oda kell vinni. Mert miért visszük színházba a gyereket? Van, aki azért, hogy megszeressen oda járni, de a Kacskaringónak ezen felüli célja is van: alkotásra buzdít és szabadságra, kreativitásra nevel. Azt ugyan egy-egy külföldi kávézóban is megteszik, hogy a várakozás idejére adnak papírt és ceruzát, de a Kacskaringó után végképp bizonyos, hogy felpörög a fantázia. Schilling Árpád járja most az országot azzal a céllal, hogy felnőttekre is kiterjessze az alkotás jogát és lehetőségét, ez már egy további lépcső, de az szándék mindkét esetben ugyanaz: inspirálni. A Kacskaringó másik, hasonlóképen fontos erénye a vizualitás dominanciája.

 

Lovas Dániel, Rusznák Adrienn és Kárpáti Pál / Schiller Kata felvétele

Az félórányi mese arra az alap „fűzögetős” játékra épít, amit kis átlátszó csomagban lehetett kapni, és amellyel szövőszéket imitáló papírból és Klee-színeiből lehetett papírszőnyeget fűzögetni. A Kacskaringó műfaja gombolyagmese, ahol valódi pamutgombolyag helyettesíti a fűzögetős játék színes csíkjait. Ez ennek a bábszínháznak az alapmatériája, ez rajzolja a színes képeket, és ez tud folyton animálódni, akármivé átváltozni.

De mégis a színészeknek köszönhető, hogy mindeme 3D-s festegetés végül színházzá változik. Rusznák Adrienn egészen sajátságosan hamiskás mosollyal beszélteti a bábokat, miközben folyamatosan komolyan veszi a helyzetet. Sehol egy fals, álédeskedő hang, egyébként sem nála, sem a másik két színésznél, Lovas Dánielnél és a rendező szakos egyetemi hallgató Kárpáti Pálnál. Utóbbi visszakér egy gombolyagot a nézőtérről, csupán mozdulattal és tekintettel, határozottan, egyértelműen, de szavak nélkül és igencsak szelíden. Hiába van szó bábelőadásról, a színészek egyénisége döntő, hiszen végig látjuk őket teljes életnagyságban, Németh Ilona ezúttal is a bunraku-szerű mozgatás mellett döntött. Két színész mozgat egy keretet: üres leporellót, amelynek elrabolt meséi helyett a harmadik színész által mozgatott selyemhernyó fonalával rajzolnak újabb és újabb képeket az üres oldalakra. Jó ötlet fonallal elmondani mindent, de egy fokkal még jobban tetszene, ha valóban csak fonalgombolyagból tudna megszületni a selyemhernyó valahány különböző története, ha nem kellenének hozzá extra textíliák, pláne készen varrott párnaképek. Úgy még gazdaságosabb is volna a játék – ám így is csak textilalapú megoldások szerepelnek. Kár, hogy nincsen némi látványbeli kapcsolódás a hernyóbáb és a későbbi pillangóbáb között (értsd: nem egészen újfajta bábnak kellene bemutatkoznia a pillangóknál), mutatva, hogy az egyik képes a másikká átalakulni. Maga a történet szerencsére egyértelműen a látványvilágból következik, nem pedig fordítva, és ez igen nagy pozitívum: mert így szervesen összekapcsolódik e kettő, miközben a kép és a zene (utóbbi: Spilák Lajos és a színészek) válik a legfontosabbá.
A Stúdió „K”- ban rendszeresen születik színház versből és novellából: egyik sem megszokott jelenség Magyarországon. Most meseelőadás készült képekből; úgy látszik, ahogy esetenként a független szcéna, úgy a stúdiókás gyerekszínház is az a periféria, amely sokszor innovatívabb a mainstreamnél.Kacskaringó
Versek: Gál Flóra. Zeneszerző: Spilák Lajos. Dramaturg: Zubek Adrienn.
Tervező-rendező: Németh Ilona.
Szereplők: Kárpáti Pál e.h., Lovas Dániel, Rusznák Adrienn, Spilák Lajos.

Stúdió „K”, 2011. szeptember 17.