…nyilván azért, hogy könnyítsenek a téma, a szöveg vélt súlyosságán.

Egyetlen zavarba ejtő tárgy van az egri színház Utazás az éjszakába előadásában. De az végig jelen van. Az írógép. Mielőtt a darab elkezdődik, egy ember a díszlet előtt-alatt házi kabátban ül és gépel. Aztán kimegy. A gép mása marad a színpad elején, középen. Nyilván figyelmeztetni akar valamire. (Annál is inkább, mert a második rész elején a jelenet megismétlődik.) De mire? Némi fejtörés után kitalálhatjuk: a reményre. Ha a nézőtérről ráismerünk a költőnek készülő, tüdőbajos kisebbik fiút játszó Nagy Andrásra, akkor már egyenesben vagyunk a darab rendezői értelmezésének értelmezésében. Legalábbis az előadás után egyenesbe jöhetünk vele. E szerint a halálos betegnek látszó fiú fölgyógyult, és most írja családja történetét.

Utazás az éjszakába. Gál Gábor felvételei

Eugene O’Neill drámája nagyjából az ellenkezőjéről szól, ezt a címe is elárulja: Utazás az éjszakába vagy más fordítás szerint Hosszú út az éjszakába (eredeti címe: A Long Day’s Journey into Night). Igaz, nem a beteg fiú, hanem a morfinista anya semmibe meneküléséről szólna. Az ő kábítószerfüggése fakasztja föl a sikeres, gazdag, ám végtelenül zsugori színész családi életének sebeit. Egyetlen nap alatt kiderül minden, megtudunk minden fontosat a házaspár és a két gyerek reménytelenségbe fordult életéről. Meg azt is, hogy a szókimondó és alkoholista idősebb fiú szerint mindennek az apa fukarsága az oka. Kínálkozó párhuzam: az anyát egy lelkiismeretlen, olcsó orvos szoktatta rá a morfiumra, és az apa most is a legtakarékosabb megoldást keresi a kisebbik fiú tüdőbajának kezelésére. Az apa fukarságának forrása meg a gyermekkori nyomor. Amikor testvéreivel együtt anyjuk egyedül nevelte őket. Akkor tanulta meg megbecsülni minden egyes dollár értékét. És valószínűleg a bizalmatlanságot is: minden megtakarítását földekbe fekteti, úgy gondolja, az az egyetlen, ami nem vesztheti el értékét.

O’Neill darabja a drámai feszültséget kiszámítottan adagolva szedi lelkiző dialógusokba az éjszaka, illetve az önkívület sötétjébe vezető élettényeket, párhuzamba állítva a jelen és a múlt történéseit. Blaskó Balázs rendezőként beéri e szövegek színészi illusztrálásával. Bizonyára pszichológiai hitelre törekszik. Átélő játékra. Ez azonban, ahogyan az már lenni szokott ilyenkor, rögzült gesztusokat, elhasznált hangsúlyokat, modorosságokat hív elő a színészekből. Nem az egyedit, a különöset, az érdekeset, az izgalmasat, hanem az ismertet, a közhelyeset hívja elő a játszókból. Kelemen Csabának alapjában jól áll a jelentékeny, tekintélyt parancsoló vagy magának vindikáló férfi figurája. És ezzel részéről lényegében kész is a szerep. Az apa, akit fiai nem értenek meg, és a férj, aki reménytelenül aggódik felesége labilis állapota miatt. Gesztusai azonban gyakran hatnak művinek, külsődlegesnek, keze elszabadulva fűrészeli a levegőt, mintha csak Hamlet korholó szavait demonstrálná. Általában inkább érződik derekasan alakító színésznek, mintsem annak, akit alakít. Az éjszakába tartó asszony Saárossy Kinga előadásában kevésbé színészies, megszólalásai szinte természetesek, ősz parókájának harsány művisége azonban megakadályozza, hogy valóban hitelesnek érezhessük. A két fiú szerepében Tóth Levente nem jut túl a kötekedő krakélerség, Nagy András meg a megbocsátó jámborság sablonjain. Nagy Adrienn pedig amerikai konyhalányként csaknem népszínműi magyar cselédet rittyent a színre.Bényei Miklós fölösen forgó díszlete csuda modern és anyagtakarékos, csak az emeletes ház vázlatát jeleníti meg, a falaknak csak éleik vannak. Ugyanígy a zongorának, amelyen játszik az asszony, akit néha láthatunk az emeleten kába bolyongásai közben is. A látvány ma már annyira szokványos, hogy különbözése a realisztikus-pszichologizáló játéktól föl sem tűnik.

A darab záró mondatait a végső távozásról, a valóságból történt teljes kiszakadásról, az éjszakába való megérkezésről, Saárossy Kinga térden állva, mintegy imádságként mondja el. Az asszony zárdai neveltetésével formálisan indokolható ez, de az előadás végén, az addig történtek fényében teljesen értelmetlen. Ha csak nem a kábítószernek az ocsmány világból kiszabadító, megváltó hatását kívánja hirdetni a remény színháza.

Görgey. Gál Gábor felvétele

A másik egri előadás, amelyet a Nemzetiben láthattunk, alapvetően abban különbözik az amerikai darabétól, hogy az alapszöveg sokkal drámaiatlanabb. Valójában monológ, amelyet létező és képzeletbeli, múltból megidézett alakok színeznek. Görgey Gábor az egykor árulónak kikiáltott, és már nagyon öreg Görgey Artúr emlékezésébe, önvizsgálatába, mentegetőzésébe, magyarázkodásába szőtt jeleneteket, dialógusokat. Két cseléd sürgölődik az egykori szabadságharc egykori hadvezére körül, inasként egy hozzá hasonlóan vén veterán huszár, házvezető- és szakácsnőként meg egy tűzről pattant özvegy menyecske. A tisztelettől mindketten odáig vannak, miközben előbbi a pálinkáját dézsmálja, az utóbbi meg férfiúi mivoltát élesztgetné az elaggott nagy férfiúnak, nyilván azért, hogy könnyítsenek a téma, a szöveg vélt súlyosságán. A címszereplő mindeközben természetesen leginkább önmagával van elfoglalva, emlékezetéből varázsolja elő anyját, ellenségeit, tisztelőit, köztük Széchenyit és Kossuthot. Németh László Az áruló című darabjával aligha érdemes összevetni. Más-más dimenzióban mozognak.

Bényei Miklós semmitmondó díszletében, Blaskó Balázs rendezésében, ha lehet, még közhelyesebb színjátszás folyik, mint O’Neill drámája esetében. A főszerep ezúttal is Kelemen Csabáé, aki ezt is ugyanúgy szabja magára, mint az amerikai színészt. Persze kevesebbet tépelődik. Éppen annyival kevesebbet, amennyivel kevésbé drámai a szerep. Tekintélyesebb és magabiztosabb, igaz, jelentékeny drámai ellenlábasai sincsenek. Kedélyes leereszkedéssel fraternizál a cselédekkel, álságosan vívódik a múltból előhívott figurákkal szemben, hiszen a szerző elképzelése szerint mégis csak azért jöttek elő, mert valamivel piszkálták a lelkiismeretét. A színészi játékban nagyjából éppen annyi az álság és a felszínesség, amennyi a szövegben. Amúgy ebben a szerepben is, akárcsak Tyrone-éban, olykor hitelesnek, igaznak tetsző perceket, néha negyedórákat csap agyon egy-egy közhelyes-modoros gesztussal.

A szolgálók aranyosan, kedélyesen népieskednek. A tiszteletnél csak a derű dől belőlük vastagabb sugárban. Abban a rémes stílusban, amit a nép egyszerű gyermekeinek megjelenítéshez választottak, tulajdonképpen kifogástalanok. Ízléssértőbbek az emlékalakok. Az anyát játszó Dimanopulu Afrodité, a Perczel Mórt megjelenítő Tunyogi Péter, a Széchenyi Istvánként színre merészkedő Várhelyi Dénes hamisságára kár szót vesztegetni. Nagy András a kivétel, az ő Andrássy Norbertje szinte eleven embernek nézhető. Kossuth Lajos viszont gerinctelen idióta törpeként jelenik meg. Szinte elképzelhetetlen, hogyan sikerült ezt Blaskó Balázsnak, a színház igazgatójának, a darab rendezőjének önmagából előállítania. Viszont sok mindent megmagyaráz az egri színház jelen állapotáról.

Az egri Gárdonyi Géza Színház két vendégjátéka a Nemzeti Színházban:

Eugene O’Neill: Utazás az éjszakába (Vas István fordítása)
Szereplők: Kelemen Csaba, Saárossy Kinga, Tóth Levente, Nagy András, Nagy Adrienn.
Díszlettervező: Bényei Miklós. Jelmeztervező: Molnár Gabriella. Rendezőasszisztens: Blaskó Zsófia, Katona Mária. Rendező: Blaskó Balázs.

Görgey Gábor: Görgey
Szereplők: Kelemen Csaba, Balogh András, Nagy Adrienn, Bodor Németi Gyöngyi, Dimanopulu Afrodité, Tunyogi Péter, Nagy András, Várhelyi Dénes, Blaskó Balázs.
Díszlettervező: Bényei Miklós. Jelmeztervező: Molnár Gabriella. Rendezőasszisztens: Blaskó Zsófia. Rendező: Blaskó Balázs.