2022. július 15-én az Országgyűlés elfogadta a Kata-törvény módosítását, amely az előadó-művészeti területen működő vállalkozásokat is súlyosan és közvetlenül érinti, pontosabban: színházakban dolgozók százai nem tudják, hogyan tovább.

A Kata-törvény[1] 2012. november 1-jén lépett hatályba, 2013. január 1-től lehetséges ezen a módon is megfizetni a kisvállalkozót terhelő közterheket. A bevétel felső határa akkor 6.000.000 Ft volt, ahogyan az általános forgalmi adó (Áfa) az e fölötti bevételt szerző vállalkozásokat terhelte.

Fotók: Cseke Tamás

Az előadó-művészeti területen és más művészeti ágban dolgozók jelentős része korábban is vállalkozóként működött, mivel a rendszerváltást követően, amikor lehetővé vált a cégalapítás majd az egyéni vállalkozás indítása, a színházak maguk is a vállalkozói jogviszony felé terelték a művészeket. Látszólag mindenki jól járt: ha a színház 100 egységet tud a színész gázsijára fordítani, akkor az adók és járulék kifizetése után lényegesen több „marad” a vállalkozónál, mint ha munkaviszonyban, munkabérként fizetik ki. Akkor is, azóta is kevés figyelem jut arra, hogy az adófizető a döntést minden lényeges információ birtokában hozza meg. Most válnak nyugdíjaskorúvá azok a művészek, akik elsőként váltottak, és a vállalkozásaikban minimálbérre voltak bejelentve, most pedig a megállapított nyugdíjuk erre, illetve a Katás vállalkozóként fizetett közteherre tekintettel igen alacsony. Az adónem az alacsonyabb, nem rendszeres bevétellel rendelkező pályakezdők részére is lehetőséget teremtett a legális munkavállalásra.

A még hatályban lévő Kata-törvény szerinti adózásnak kétségtelen előnyei vannak. Nem kell költségszámlákat gyűjteni, tervezhető és relatíve alacsony a fizetendő közteher (a Katások által fizetett 50.000, illetve 75.000 forint az adót és a járulékot is tartalmazza). Minél magasabb az éves jövedelem, annál kisebb hányadát jelenti a tételes adó: 2021-ben (az utolsó teljes évben) évi 600.000 forint hárommillió forint éves bevétel 20%-a, a legmagasabb, tizenkétmillió forint bevételnek viszont az adó mindössze az 5%-a. Az éves keret 10 év alatt a kétszeresére nőtt, a fizetendő adó összege viszont nem változott. Ez az aránytalanság a Kata egyik olyan hibája, ami nem volt tartható. Igaz, éppen ezt sávos, azaz bevételszintekhez igazodóan növekvő tételes adóval ki lehetett volna igazítani.

2014-től lehetősége van a Katás vállalkozóknak magasabb, 75.000 forint összegű havi közterhet fizetni azért, hogy magasabb összegű társadalombiztosítási ellátásban részesüljenek. A Kata-törvény szerinti adózás ára ugyanis az, hogy nem a tényleges bevétel, hanem a törvényben meghatározott összeg[2] jelenti a TB ellátások (GYED, táppénz, nyugdíj) számítási alapját. A Katás vállalkozó legmagasabb táppénze 2022-ben havi 50.000 ezer, illetve (75.000 forint havi közteher fizetése esetén) 91.000 forint lehet. Ehhez képest 2019-ben 350.000 Katás vállalkozó közül mindössze 13 000 választotta azt, hogy a magasabb összegű adót fizeti.

Már a Kata bevezetésekor számított arra a jogalkotó, hogy a kedvező adózás miatt a – lényegesen magasabb adó és járulékterhet – jelentő munkaviszony helyett alkalmazzák. Éppen ezért kezdettől fogva meghatározott olyan tényezőket, amelyek alapján a vállalkozói jogviszonyt a munkaviszonytól el lehetett határolni. Ilyen többek között, hogy a bevételének fele nem származhat ugyanattól a megrendelőtől, a kisadózó vállalkozó a munkát saját eszközeivel, saját munkarendje szerint végzi, nem kizárólag személyesen végezheti, a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll. Igaz, ezek közül elég volt legalább kettőnek megfelelni ahhoz, hogy a vállalkozás átmenjen az adóhatóság szűrőjén.

Az adóterhek aránytalanságának kiküszöbölését szolgálta, amikor 2017-tól a tizenkétmilliós keret feletti bevétel után 40%-os extra adó fizetését írta elő a törvény, a 2021-ben bevezetett, egy partnertől szerzett évi 3 milliós bevételi határ (afelett pedig 40 % extra adó) pedig a burkolt munkaviszonyok fenntartásának megakadályozását szolgálta volna, hogy mennyire hatékonyan, azt a 2022. július 15-én elfogadott módosítás miatt már csak elméleti kérdés marad.

A Covid-19 járványhelyzet miatt 2020-ban elrendelt lezárás hívta fel a figyelmet arra, hogy az előadó-művészeti szektorban milyen nagy arányban dolgoznak vállalkozók, akiknek emiatt a bevételeik a teljesített előadásokhoz, koncertekhez igazodnak, így az előadások elmaradása miatt semmilyen bevételük nem volt. Súlyos problémát okoz a munkavállalói érdekképviselet, a szakszervezeti munka hatékonysága szempontjából is, hogy a vállalkozó művész és művészeti szakember piaci szereplőként jelenik meg a foglalkoztató intézménnyel, filmgyártóval szemben, így a szakszervezet korlátozottan, legfeljebb a tanácsadás szintjén segítheti a tagjai érdekeinek érvényesítését.

Nem lehet azonban azt állítani, hogy a Kata választása teljes mértékben a művészek szabad elhatározása. Tény, hogy az előadó-művészeti szektor munkavállalóinak alapbére elmarad az átlagbértől, és ezt – éppen az alacsony, minimálbér közeli bérszint miatt – a 2021 végén elindított 20%-os bérfejlesztési program sem változtatta meg. A magasabb jövedelem eléréséhez a munkaviszonyban állók magas óraszámban túlóráznak, ez pedig hosszú távon a kiégéshez, a túlterheltséggel összefüggő krónikus betegségek kialakulásához vezet. Ha pedig a munkaviszonyban foglalkoztatott a járulékok és jövedelemadó levonása után jóval kevesebb nettó bért visz haza, mint ha ugyanazt az összeget egy vállalkozó kiszámlázza, akkor életszerű, hogy sokan választják a bankszámlán megjelenő magasabb bevételt, mint az ellátásokra – különösen a távoli nyugdíjra vonatkozó – jobb kilátásokat. Amikor állást vállalunk, elfogadunk egy megbízást, a döntés meghozatalakor még mindig az a meghatározó, hogy mekkora lesz a nettó, azaz a ténylegesen kifizetett díjazásunk. Ezzel szemben a foglalkoztató nem a bankszámlára fizetett összeg alapján tesz ajánlatot, hanem attól függően, hogy neki mibe kerül az, ami végül a bankszámlánkra kerül.

A kényszervállalkozás egyik esete az, amikor a foglalkoztatott akár anyagi okból, akár szakmai szabadsága megőrzése miatt választja ezt a vállalkozási formát. A másik eset pedig az, amikor a foglalkoztató nem is kínál másfajta foglalkoztatási formát, fel sem merül, hogy munkaviszonyt kínáljon. Vagy azért, mert nincs tervezhető, biztos költségvetése, vagy azért, mert a munkaviszonnyal járó tartós elköteleződést és szolgáltatásokat nem tudja vagy nem akarja vállalni. Sokszor elhangzik, hogy a magyar színházi struktúra alapja a társulat. Ezért volt megrázó az információ, hogy van (illetve a Covid-19 járvány előtt volt) olyan magas állami támogatással működő nemzeti minősítésű színház, ahol a társulati tagok mind vállalkozók. Talán ezért is kellene újra meghatározni[3], hogy mi is az a társulat, milyen kötelezettségekkel és lehetőségekkel jár a társulati tagság.

Mivel jár a jelenlegi finanszírozási körülmények között a Kata-törvény módosítása? A módosítás alapján kizárólag azok maradhatnak a törvény hatálya alatt, akik főfoglalkozású egyéni vállalkozók, és kizárólag magánszemélyeknek nyújtanak saját szolgáltatást. Mivel – ahogyan a törvénymódosítás a taxis szolgáltatók esetében egyébként kivételként meg is határozza – az előadó-művészeti területen tevékenykedő vállalkozók esetében sem életszerű, hogy ne dolgozzanak cégeknek és más szervezeteknek, az e területen dolgozó alkotó- és előadóművészek, műszaki és művészeti háttérdolgozók is kiesnek a Katás vállalkozások köréből, akkor is, ha tevékenységük a nagyobb számú (a NAV által az online számlaregisztrációnak köszönhetően ismert) megrendelő vagy a tevékenység időszakos vagy alkalmi jellege miatt nyilvánvalóan nem volt burkolt munkaviszony. Különösen igaz ez a független színházaknál és táncegyütteseknél dolgozó szabadúszókra, akik esetében éppen a sokirányú tevékenységük kizárja, hogy főállást vállaljanak. Más kérdés, hogy az előadó-művészeti ágazatnak ez a leginkább alulfinanszírozott területe, ahol a bevételek hosszú távon nem tervezhetőek, így a tartós munkaviszony létesítése nem jellemző.

Mindazoknak, akik „kiesnek” a Kata-törvény hatálya alól, szeptemberig dönteniük kell arról, hogy milyen adózási formát választanak, de leginkább arról, hogy fenntartják-e a vállalkozásukat. Aki marad vállalkozó, az több adminisztráció mellett lényegesen többet fog fizetni (ami a Kata tételes adójának emelésével is elérhető lett volna), ugyanakkor az alacsonyabb bevételű vállalkozások nem lesznek fenntarthatóak, jelentős a kockázata annak, hogy ismét nőni fog az aránya a feketén foglalkoztatásnak, a zsebbe fizetésnek, ami pedig éppen a jogalkotó által közölt cél: az adóbevételek növekedése ellen hat.

A magasabb fizetendő adó szükségszerűen hozza magával a munka árának emelkedését, kérdés azonban, hogy az előadó-művészeti szektor szervezetei, különösen a fenntartói biztonság nélkül működő függetlenek és az őket befogadó intézmények hogyan tudják ezt kigazdálkodni a ma még csak becsült mértékű, de várhatóan a jelenlegi többszörösére emelkedő rezsiköltségek mellett. Kérdés az is, hogy a megnövekedett működési költségből mennyi terhelhető a közönségre, milyen áremelést bír el a lakosság, amelynek éppen így emelkednek a létfenntartási kiadásai.

Mi lehetne a megoldás a művészeti, előadó-művészeti területen dolgozók számára? Nem lehet tovább halogatni egy olyan adózási-társadalombiztosítási rendszer kialakítását, amely figyelembe veszi a területen (ideértve a kreatív és filmipart is) foglalkoztatás sajátosságait: a rövid és közepes tartamú megbízásokat, az egyszerre több (céges) foglalkoztatóval fennálló szerződéses jogviszonyokat, az általánostól eltérő munkarend és időbeosztást. El kell fogadni, hogy a társadalombiztosítási ellátások csak magasabb vállalkozói befizetéssel fenntarthatóak, azonban a magasabb adókötelezettséget nem viselheti egyedül a foglalkoztatott, mert – különösen az alacsonyabb, évi 3-6 millió forint bevételű főállású vállalkozók esetében – a tevékenység folytatását lehetetleníti el azáltal, hogy a megmaradó jövedelem nem lesz elég a megélhetésre. Ebben a munkában adatszolgáltatóként és javaslattevőként egyaránt lényeges szerepe van az ágazat szakmai érdekképviseleti szervezeteinek.

A szerző jogász, a Független Előadó-művészeti Szövetség korábbi ügyvezető titkára

 

[1] a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény
[2] Kata tv. 10. § (1) A főállású kisadózó e jogállásának időtartama alatt biztosítottnak minősül, a Tbj.-ben és a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvényben meghatározott valamennyi ellátásra jogosultságot szerezhet, ezen ellátások számításának alapja havi 108 ezer forint, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 179 ezer forint.
[3] A hatályos Emtv. értelmező rendelkezése alapján a társulat: művészek olyan csoportja, akik munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony alapján egy vagy több évadon keresztül folyamatosan kapcsolódnak egy előadó-művészeti szervezethez.

Facebook Comments