A pandémiás veszélyhelyzet kihirdetése nyomán a színház mibenlétének meghatározása körül fellángolt vita tanulsága tézisem szerint azonban nem az egymással versengő definíciós kísérletek kritériumrendszerének különbségében áll. Sokkal inkább annak (reflektálatlan) feltételezésében, hogy „a” színház mint olyan definiálható (sőt, definiálandó)…
Annak a láthatatlan világnak nagy része, amelyet másfél évtizede még oly könnyen hagytam figyelmen kívül, ma már megjelenik a színpadon. A független színház elevenebb és élesebb, a feminista mozgalom erősebb, miközben ezzel párhuzamosan a konzervatív hangok is felerősödtek.
A nézőnek hajlandóságot kell mutatnia az új színházi formák, a figyelem másfajta irányítása iránt, és ki kell próbálnia ezt az újfajta magatartást.
…az illúziószínház emésztési szokásaival szemben álló (posztdramatikus) ellenállásnak az a döbbenet a kulcsa, amikor az illúzióéhes néző szembesül azzal a ténnyel, hogy a „színház érdeklődésének előterében kezdettől fogva a test fizikai jelenléte állt”.
