Salamon Eszter: MONUMENT 0.7: M/OTHERS Salamon Eszter másodjára áll – vagy jelen esetben fekszik – saját anyjával színpadra, pontosabban a berlini St. Elisabeth templom padlózatára. A kiválóan eltalált cím akár az előadás fülszövegének ismerete nélkül is egyértelműsíti: az este témája anya és lánya, hasonlóságok és differenciák. A kulturális befogadóhelyként működő épület óhatatlanul szakrális hangulatot generál,…
Megkerestünk – a teljesség igénye nélkül – majd’ másfél tucat táncos-koreográfust, hogy személyes történeteiken keresztül szélesebb képet kaphassunk arról, mi vonzza őket külföldre (…), és mi az, ami inkább elviszi őket Magyarországról (…).
Láthatóvá válnak a ráncok, a megereszkedett bőr és a petyhüdt izmok, mintha az idős táncosok testi valóságának megmutatása egyik oldalról az őszinte felvállalás, másik oldalról a szembesítés elkerülhetetlen része lenne.
Nem volt betervezve, hogy elmegyek Magyarországról. Bizonyos szempontból persze nem találtam a helyem, és az akkori hazai táncélettel szemben is nagyon kritikus voltam, de még nem értem meg arra, hogy koreográfusként boldoguljak. Itthon semmi olyat nem találtam, amihez kapcsolódni tudtam volna. De tényleg semmit. Nihil és depresszió lett úrrá rajtam, legszívesebben abbahagytam volna a táncot.
