Mintha a Tar által koncentrikus körökben fölrakott epizódok motívumaiból csak a számukra legkedvesebbeket próbálták volna új struktúrába rendezni. A körökből egy-egy tárcsát elmozdítottak, de hogy az ábra valahogy mégis kijöjjön, új vonalakkal kötötték össze az elszakadt részeket, kölcsönadva egy-egy figurának egy másik alak akcióját, szavát vagy tulajdonságát.
Elképzelhető, ahogy Jeles András írta egy azóta is megvalósulatlan színházi laboratórium lehetőségéről elmélkedve, hogy egy mű úgy jelenjen meg a színpadon, hogy egyetlen sor sem marad benne az eredetiből, mégis megszólal az egész. A Forte Társulat ezzel az elgondolással gyökeresen ellentétes alapelvet követ, mely szerint hangozzon el minél több az eredeti műből, viszont változzon meg…
…Horváth Csaba nehezen szakad el Tar Sándor írásaitól, ami ugyanakkor cseppet sem egyoldalú megközelítéseket jelent; egyrészt „jól állnak egymásnak” ők ketten, másrészt a novellák esetében az egybegyúrás (A mi utcánk; A te országod), a regénynél a feldolgozás segít a színpadi produkciók mindig más és más rétegeire helyezni a hangsúlyokat, amiben persze az aktuális író-cinkostárs sem…
