Feldmár András azt mondta a Laborhotelt követően, hogy ez „kegyetlen színház”, ahol figyelmen kívül hagyják a másokban előidézett sokkot.

A Krétakör-projekt a „hetedik naphoz” közeledik, és szimbolikusan a május 1-jei felvonulással zárul. A hosszan, mintegy két hónapon keresztül elhúzódó születés- (kvázi teremtés-) mítosznak, ennek a beavatás-beavatódás logikáját követő folyamatnak (csak az mehet a következő szintre, aki megélte az előzőt) a célja új színházi kifejezésmód keresése, aminek alapja a KÖZösség, tartalma a tagjaival végzett közös munka. A harmadik felvonás, az Artproletarz performanszai valóban közösségiek. Az emberélet bugyraiban barangolva (születés, nagykorúvá válás, öregkor) nem absztrakciókba ragadja magával, hanem konkrét helyszínekre vezérli a nézőt (uszoda, szülészeti osztály, idősek otthona), és a IX. kerületből toborzott diákok, kismamák, nyugdíjasok, vagyis az „artproletárság” szereplésével teremt színházat. A személyesen nekem szóló e-mailek, a „mert itt fontos vagyok” ellenére nézőként, „proletárként” mégis az volt az érzésem, hogy az emberi lét üres mementói közt járkálok, ahol, bár felkínálják számomra az aktív részvételt, de az életszerűre formált szituáció szándékoltan tükörként működik, és voltaképp megakadályozza az átjárást a túloldalra. A Gödörbeli installációk, különösen a RéS után mintha kicsit átvertek volna a Látni tanítók…
Az első közösségi performansz, a 18 plus-minus (rendezte: Nagy Bea) egy születésnapi házibuliba vezet. A lebontásra szánt Schöpf-Mérei Kórház kórtermeiben dolgozza fel – IX. kerületi diákok és nyugdíjasok részvételével – a nagykorúvá válás traumáját és a generációk közt feszülő feloldhatatlan ellentétet. Énekszó, „Kislány a zongoránál…”, levendulaszagú nosztalgiázás – és az unalomig hallott, közhelyes szülői mondatokat rapbe foglaló fiatalok, ablakon kiugrálós, borozós-csavarós házibulija, ahol temperával festhetjük össze a laborszobák üvegfalát. Külső szemlélőjévé válok a sajátomként ismert pillanatoknak, helyzeteknek, nevetek (kinevetem) a magukat előadó szereplőket (és magamat is), de ebben a mutáns pszichodrámában nincs katarzis, nincs aha élmény, nem történik velem semmi.

Jelenet a 18 plus-minusból / Schiller Kata felvétele

(A második performansz, az Oxitocinhelyszíne a Dandár Fürdő, témája a születés-újjászületés, szereplői a kerületi kismamák, a fürdő dolgozói… – ezt előre megfontolt szándékkal kihagytam.)

A harmadik, az Örökséta egy buszos városnéző-túrával kezdődik. A kapott fülhallgatókban idős emberek beszélnek az életükről, a házasságról, a szexualitásról. Valószínűleg ők annak az otthonnak a tagjai, ahová túránk tart. Az ott töltött idő a projekt legszürreálisabb perceit hozza: idős emberek táncolnak, műsort adnak (!) nekünk. Közösségiség ide vagy oda, a mesterségesen generált helyzet fanyar ízt hagy maga után. De miért kéne jól éreznem magam? Feldmár András azt mondta a Laborhotelt követően, hogy ez „kegyetlen színház”, ahol figyelmen kívül hagyják a másokban előidézett sokkot (ezután hosszú vita következett Schillingék gyermekének, Franyának esetleges későbbi belső „torzulásairól”). A terapeuta véleménye meglepő, mivel a színház utánozza az életet, de nem azonos vele. Az Örökséta viszont azonos. Talán ez a fajta ráfokuszoltatás a mindennapira, az elmúlásra-halálra, ez a (hatásos) kegyetlenség.
Kiszabadult-e vajon a művész a vélt-valós börtönből, hatásos volt-e a védőbeszéd a megszületni vágyó közösségi színházi forma mellett? Válasz helyett – stílusosan – artproletárság-utópia: A szabadulóművész apológiája című Krétakör-produkciót további városterápiás projektek követték a IX. kerületben. Az ott élő diákok, nyugdíjasok, de még a szépkorúak is egyre nagyobb számban vallották magukat énekesnek, színésznek, performansz-művésznek – egyszóval artproletárnak. A régi hímzőkörök mintájára krétakörök szerveződtek. Feldmár András végül Schillingék házi pszichológusa lett. A kis Franya egészségesen fejlődött, azóta több filmben is szerepelt, de a korhatár miatt még várnia kell, hogy megnézhesse őket. Sárosdy Lilla kitartott Schilling Árpád és a városterápia mellett. És voltak, akik folytatták a projekt előtti életüket: továbbra is eljártak színházba, de soha többé nem olvastak kritikát.2009. április 30.

Facebook Comments