Az alternativitás azt (is) jelenti, hogy mindent lehet, a szentséges magától értetődően vegyülhet a perverz profánnal.

Soha rosszabb felütést! Bár a Messiások – Apokrif ikonosztáz című Gergye-performansz nem is szerepel a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle hivatalos programjában, mégis nagyszerűen ráhangol a későbbi produkciókra. Persze nem azért, mert utána hasonlók következnek, hanem mert látványosan tisztázza: az alternativitás azt (is) jelenti, hogy mindent lehet, a szentséges magától értetődően vegyülhet a perverz profánnal. (De miért is ne történhetne meg ez színpadon, posztamensen vagy egyéb, világot jelentő placcon, ha önmagamban, a rejtett, belső lélekzugaimban is az előbbi mindig is keveredett az utóbbival.)
Gergye Krisztián az ilyesmi performálásában régóta nagymester. A MODEM zöld gyepes, üveglapokkal és csiszolt kőfalakkal határolt freilicht udvarán a test állati-emberi kínjainak-vágyainak (úr)felmutatását istenkeresésként aposztrofálja. Táncos csapatának sminkelt-jelmezelt, majd a helyszínen tovább festett-pacsmagolt-sebzett kortalan és ismerősen ismeretlen mitológiai alakjai előbb méltóságos vonulással, aztán óvatos, rángatózó araszolással benépesítik a napsütötte teret, majd élő szobrokként posztamensekre másznak, de ott nem kövülnek önmaguk emlékművévé, hanem örökös mozgásban küzdenek – próbálnak fennmaradni. Az alkotás működik, nagyszerű, sőt szinte tökéletes. Azért, mert mindegyik alapanyaga, valamennyi parányi részlete kitűnő minőségű. Dezső Sára és Philipp György énekhangja lenyűgöz, Ágens hangi-előadói expresszivitása ott és akkor megint magával ragad, és tisztelettel vegyes csodálattal bámulom a Gergye-táncosok végtagjainak láb- és kézujjait, mert azoknak mindegyik (ujj)perce megmunkált, és éppúgy jelentést hordoz, mint Gergye és a szintén performer ász Téri Gáspár csak maradandó, mesteri festményekhez hasonlítható ábrázata. Azért is működik a mű, mert minden a helyén van, minden érthető, az előadás egy kiállítás előzménye és folytatása, tudom a látottakat mihez viszonyítani, valamihez kapcsolódva értelmezni. Ez az, ami – legalábbis nekem – nem adatik meg a „hivatalos” Gergye-opus, A szatír későbbi előadásán. Durván fogalmazva: engem – önálló műalkotásként – nem érdekel (vagy már untat?) a minden emberben benne lakozó ultra perverzió „egekig” túlfokozott közszemlére tárása. Még akkor sem, ha közben néhányszor csodálatos, artisztikus élményekben részesülök; ilyenek Gergye higanymozgású szatirikus szatír-áttűnései vagy Virág Melinda és Gresó Nikoletta utánozhatatlan testlátvány-költészete.

 

Messiások – Apokrif ikonosztáz / Kenyeres Csilla felvétele, forrás: www.aszsz.eu

Már a második napon észrevehető, hogy – hagyományaihoz és szegedi előzményéhez híven – a DASZSZ táncos-mozgásos felhozatala idén is jelentős és színvonalas (a versenyprogramban található a KET Virág Melinda koreografálta Szájbanforgó című, változatlanul meghökkentő előadása is). De az alternatív prózás (verbális, dramatikus, posztdaramatikus stb.) előadások természetesen nagyobb számban szerepelnek – a versenyprogramban és a műhelybemutatkozásokban egyaránt. Az utóbbiakra is igyekezvén figyelmet szentelni, megnéztem a debreceni Ady Endre Gimnázium színjátszóinak Alter(ego)ját és a Békéscsabai Színi Tanház előadta Az ember tragédiáját.

Már a puszta tény, hogy koncentrált színjátszói tevékenység zajlik az Ady Endre Gimnáziumban, elismerést érdemel. Az Olasz Renátó és Pogány Gábor jegyezte előadás fiatal alkotóit és előadóit őszinte jóindulattal tudom további színházművészeti elmélyülésre biztatni, de nem hallgathatom el egy igencsak elgondolkodtató észrevételemet: a nem tehetségtelen (de nem professzionális) színházcsinálók színházfelfogása mintha nem az alternatív-progresszív trendekhez igazodna, hanem éppen ellenkezőleg: az elavult ízlésben fogant (de hazánkban még igencsak dívó), színészközpontú közönségnek játszást imitálja. A fiús darab (a lányok végig látványosan háttérbe szorulnak benne) három kamasz fiú főhőse az előadáson „érett” exhibicionista színészként viselkedik, nem állítom, hogy kikacsintva, kifelé játszanak, de minden porcikájukon látszik, hogy tudatukat teljesen behálózza a tény evidenciában tartása: hogy tudniillik ők most közönség előtt játszanak (gonoszabban: színészkednek). Hát hol legyen a színházszerető fiatalok fejében markánsan elvetve az alternativitás gondolatmagva, ha nem az alternatív színházi szemle városában?
Ha nem ott, akkor talán Békéscsabán. Mert a békési Színi Tanház Tragédiája fiatalosan bátor, kitűnő rendezői ötletekkel teli, igazi alternatív előadás. Igazságtalan az összehasonlítás a debreceni gimnazistákkal (mert Békéscsabán professzionális képzés folyik), de hangsúlyozandó: a csabai hallgatók koherens világot teremtenek a játéktéren, eszük ágában sincs saját örömükre, visszajelzést tapogatva közönséget igézni, hanem rendkívül fegyelmezetten teszik a dolgukat, követik a rendezők (Kara Tünde és Czitor Attila) szakavatott, kreatív instrukcióit.
Pedig a debreceni srácoknak igazán nem kell messze menniük, hogy jó példát lássanak. A gimnáziumuktól alig ötven lépésre van a Csokonai Színház, ahol az ő előadásuk után kezdődött („hazai pálya” kategóriában) a Vidnyánszky Attila rendezte Halotti pompa. Csontig hatoló, kőkemény, fenségesen szép előadás. Sokkol és elbűvöl. Úgy néz vissza a múltba, hogy közben a jövőbe mutat. Hagyományőrző és progresszíven alternatív. Kidolgozott. Felejthetetlenül muzikális. És példamutató, befelé (össze)játszó, de kifelé ható színészi teljesítményekben gazdag (bennem maradandó nyomot Bicskei István, Csíkos Sándor és Ráckevei Anna hagyott). De Nyíregyháza sincs messze, ahonnan a Forgács Péter rendezte Kasimir és Karoline érkezett, amely felkavaró, izgalmas előadás, igen jól és kevésbé jól sikerült részekkel. Aztán jött még a fővárosból Fédra fitnessHű, de messze van Petuski! és Szörprájzparti. Erős a mezőny. Karsai György előadásválogató azt mondta, hogy számára az alternativitás nem jelent más minőségi kategóriát, mert mindössze kétféle színházi minőség van: jó, vagy rossz.
Lehet, ilyen egyszerű felfogásra van szükség a jó válogatáshoz és a jó színházcsináláshoz? Talán ezen a szemlén erre is választ kapunk. A másik nem könnyű kérdésre (hogy ti. mi az alternativitás?) a zárónapi konferencia ígér (vagy csak sejtet) választ. Én Gergye mesterhez híven viszonyulok a témához: nyitott vagyok a szentségesre meg a profánra is. A vita hevében fellépő esetleges exhibicionista ultra perverzió meg már csak hab a tortán.

2009. szeptember 12.

Facebook Comments