Jeles egy-egy történetnek, előadásnak, satöbbinek kizárólag azokkal a részleteivel foglalkozik, amelyek érdeklik.

Jeles András másodszor rendezte meg A nevető ember című Victor Hugo-adaptációját – először csaknem tizenöt éve a Katona nagyszínpadán, ezúttal pedig a Weöres Sándor Színház Márkus Emília Terme a helyszín, és a szombathelyi színinövendékek az elő­adók. Látszatra mindkettő helyzeti hátránynak tűnik: a tér nagyjából szobaszínháznyi, a színészi feladatok pedig hatalmasak. Jeles úgy formál előnyt az elsőből, hogy az előadás jelentésrétegévé szélesíti: a levegőtlen és alulvilágított kisterem Perovics Zoltán tervezte komor, fekete díszlete pillanatok alatt megteremti a cselekmény nyomorúságos miliőjét, és egyre jobban képes nyomasztani nézőjét. Az (egyelőre) amatőr vagy félprofi színészek pedig ideális alapanyag Jeles markáns rendezői kézjegyeiről pillanatok alatt felismerhető, alternatív esztétikájú színháza számára, nem kell ugyanis maníros berögződések rétegeit lehántania játékukról. (Másfelől persze a növendékeknek is hasznos egy ilyen stúdium.)

Poppre Ádám (középen) Mészáros Zsolt (pointerfilm.hu)

Jeles színházának „másfélesége” először is abban áll, hogy fittyet hány mindenféle hagyomány szülte kényszernek. Stílusát lehetne eklektikusnak nevezni, de ez sem volna igaz; úgy tűnik inkább – és legyen példa éppen e regényadaptáció –, hogy Jeles egy-egy történetnek, előadásnak, satöbbinek kizárólag azokkal a részleteivel foglalkozik, amelyek érdeklik. Reklám­blőd­lik és tévés talkshow-k szituációi és poénjai ékelődnek be a romantikus regény (kon)textusába; pontosan elemzett, precízen kivitelezett részletek váltakoznak egészen elnagyoltakkal; az előadás helyenként inkább hosszadalmas filmforgatásnak tűnik, mint színháznak – mindez azonban nem értékítélet, hanem puszta leírás; a módszer része, amellyel Jeles kortárs történetet kreál Victor Hugóéból. Ezért az öntörvényű alapanyag-kezelés, ezért az elhagyások és betoldások, ezért az előadás hatáseszközeinek sokfélesége. (Éppen mint a másfél évtizeddel korábbi előadásban – a módszer és a hangsúlyok nem változtak, legfeljebb más reklámok, más talkshow-k dívnak 2009-ben.)
Világos, hogy nem a dagályos-könnyeztető, sokszor túlírt, vulgárszociologizálástól és -filozofálástól sem mentes Hugo-történet a kortársi jelleg, sőt napi aktualitás letéteményese. A regény cselekménye szerint Ursus – mutatványos és filozófus – emberszerű farkasa, Homo kíséretében járja a középkori Angliát, míg egy napon fiúgyermeket talál, akinek arcát úgy csúfították el, hogy egy vágás miatt mindig nevetni látszik. A fiú vak kislányt cipel magával – Ursus mindkettejüket befogadja, a gyerekek később egymásba szeretnek, ám kiderül: a vágott arcú Gwynplaine egy lord fia, így bíborba és bársonyba öltöztetve elhagyja korábbi szeretteit. Mire visszatérne hozzájuk, már nem találja őket.
A történettel való érzelmi azonosulásnak még a lehetőségét is kizárja a rendező, amikor narrátort ültet a szín jobb oldalára, amikor az előadás elején mintegy bemutatkozásul színre hozza a játszókat, s amikor látni engedi a megszabdalt cselekmény jelenetei közötti lassú átdíszítéseket. Többszörösen elidegenít tehát, szinte hozzáférhetetlenné teszi magát a történetet – így híva életre a nagy paradoxont: mert erősen komponált képeivel mégiscsak a nézői érzelmekre akar hatni, mi pedig megrendülünk, ha olykor nem pontosan értjük is, min. Így sodor (olykor vonszol) a sötét tónusú előadás a végkifejletig, amikorra immár a sztori kifutása is világossá válik. Megrendítő képek alkotják a zárlatot: miközben a színpad egyik felén pornófilm megy, s azt bámulja a színre komponált tömeg, a másik oldalon tönkremegy, széthullik egy színtársulat. Amire a hirtelen lorddá kapaszkodott nevető ember megcsalódna a nemesek álszent és kapzsi világában, s visszatérne övéihez, azok már elszéledtek. Homo, a farkas hullája hever csupán a színen, egy közönséges kukában, ide jutunk hát mi is majd végül. Kétségbeejtő kilátások.

A nevető ember
(Weöres Sándor Színház, Szombathely)

Victor Hugo regénye alapján írta: Jeles András. Díszlet: Perovics Zoltán. Jelmez: Bánki Róza. Zenei vezető: Melis László. Korrepetitor: Falusi Anikó. A rendező munkatársa: Kovács Nóra. Rendező: Jeles András.
Szereplők: Takács Dániel, Baráth Ferenc, Lévai Tímea, Poppre Ádám, Nyulassy Attila, Varga Dóra, Balogh János, Szabó Róbert Endre, Kristóf Roland, Farkas Ádám, Unger Tünde, Papp-Ionescu Dóra, Pusztai Fanni, Szalay Katinka, Borbiró András, Nagy Eszter, Budai Dávid, Schmidt Róbert, Sen­kovics Petra.

Facebook Comments