Napról napra

Nem állítom, hogy értetlenül állok Tracy Letts drámájának népszerűsége előtt. Ha az életszerűséget, a koncentrált dramaturgiát tekintjük a hitelesség mércéjének, akkor persze nehéz komolyan venni az amerikai színész-író darabját. A Weston család borongós történetébe a szerző annyi krízist, defektust, konfliktust, elhallgatott titkot mixel, hogy arról még leltárt készíteni is nehéz.

Gyakran előfordul, hogy egy színházi előadás a szereplők nyílt színi jelenlétével kezdődik. Ilyenkor általában az az eljárás, hogy a közönséget a szokottnál később engedik be a nézőtérre. Mondjuk 18.55-ig ott tömörülünk a bejáratnál. Néha azonban a színészek korán elfoglalják pozíciójukat, mi kényelmesen bemehetünk, s közösen várjuk a kezdési időt a helyünkön. Ők némán, mozdulatlanul, mi […]

Szolnokról a Bárkán és a Vígszínházon keresztül Szombathelyre vezetett az útja. Csonka Szilvia a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító tagja. Kitartóan készült a pályára, majd főszerepek sorát játszotta el, de számára nem a színház az egész világ.

Viszonylag sokáig tartotta magát az a tévnek bizonyuló hit, hogy Pintér Béla darabjai a saját társulatának valók, s más színházak nem fogják játszani soha. A Gyévuska ősbemutatója kapcsán a Színház hasábjain is úgy vélekedett a kritikus, hogy „Pintér szerzői színházat csinál, prózában-zenében – nem ír, hanem színpadra ír, ami nagy különbség –, s az eredmény […]

A tavalyi Anyacsak1 Fesztivál után az idei CSET Feszt alkalmával a programszervezők tágabb kontextusba helyezték a szülő-gyerek kérdést: az általam látott szombathelyi vendégjátékban, a Kutyabajban és Helen Crevel (UK) Palánta / Seedling című hanginstallációjában valóban megjelennek a fesztivál hívószavai, a család, az egyén és a társadalom kérdésekkel teli kapcsolata, középpontban a felelősségvállalással.

A szombathelyi Weöres Sándor Színház Kivilágos kivirradtigja nem elsősorban a jelen aktuálpolitikai parabolája, sokkal inkább a megkövesedett – és persze sokat hivatkozott – múltról, a végnapjait élő dzsentriségről készített éles és halálos pillanatfelvétel. A kép szépsége a szemérmetlen nyíltság és a váratlan visszahúzódások játékában rejlik: már tisztán látni, hogy itt a vég – és nem […]

Heinrich von Kleist sohasem volt igazán kibékülve a hatalommal. Az eltört korsó című vígjátékában végig egy mázas korsóról beszélnek, de egy cserépedény nyilván nem váltana ki ekkora indulatot, a szerző sokkal inkább a hatalommal való visszaélést vizsgálja. Szombathelyen október elején Tárnoki Márk rendezésében került színpadra a darab.

Martin McDonagh 1993-ben írta Az inishmore-i hadnagyot, amelynek főszereplője, Padraic, az ír függetlenségért harcoló kora huszonéves, aki annyira zakkant, hogy még az IRA se vállalja be. (De a vele nagyjából egykorú haverjai se sokkal jobbak.) A megoldás ilyen esetben egy még radikálisabb eszközöket használó csoporthoz csatlakozás, aztán ha ott is ideológiai ellentétek merülnek föl, jöhetnek […]

Gazdag Gyula Bástyasétány hetvennégy című filmjében láttam először. Megfogott a karaktere, ahogy játszott, elraktároztam magamban. A Madách Színházban több erős alakítása volt, mellette játszott más helyeken, filmekben. Számomra a nagy „visszatérése” Szombathely volt. Most újra ott játszik – Kocsma Jenny a Koldusoperában – vendégként.

Törékeny alkat, erős karakter. A szombathelyi Weöres Sándor Színház néhány nagyon erős szerepe alapozta meg az indulását. Kipróbálta a szabadúszó létet, most a Budaörsi Latinovits Színház társulatának tagja. Idén – nem először – a Színikritikusok Díja egyik jelöltje volt.

Másképpen néz végig az ember naponta négy-öt darabot, mint mikor egy este csak elugrik színházba. Akaratomon kívül egymás tükrében kezdtem vizsgálni minden előadást, keresni a közös elemeket, hasonló témákat, megoldásokat, egymáshoz viszonyítva hoztam minőségi ítéletet is.

„Férfinek nem elég öreg, gyereknek nem elég fiatal.” Malvolio jellemzi így Viola-Cesariót Olíviának (Nádasdy Ádám fordításában). Amikor a szombathelyi Vízkereszt…-előadásban elhangzik ez a mondat, a nézőnek déjà vu-érzése támad: nem egészen így, de hallottuk már ezt a kijelentést a Weöres Sándor Színházban ebben az évadban.