… nekem úgy tűnik, hogy a jobboldali kultúrkoncepcióban nincs igazán helyük a független színházaknak.

Ha jól tudom, 2010-re magasabb összegű támogatást szerettél volna kapni.
– Igen, mert szerettem volna az év tizenkét hónapjában fix fizetéseket adni, járulékokat fizetni.
Nem tették még közzé az eredményt, de tudod már, mennyit kaptatok?
– Igen, kiszivárgott. A tavalyinál egymillióval kevesebbet javasolt a kuratórium, de még így is kiemelt támogatást ítéltek meg.
A társulatok jó részét katasztrofális helyzetbe sodorta a független szféra támogatásának zárolása. Van, aki szélnek eresztette a társulatát, más egy helyben toporog, mert nem tud szerződtetni. Nálatok mi a helyzet?
– Azért nincs nálunk krízishelyzet, mert idén együtt dolgoztunk egy koprodukcióban a Theater der Welttel, és ők anyagilag is beszálltak az előadásba. Ez az összeg még csak most fog megérkezni, de ha nem jött volna a koprodukció, ugyanolyan bajban lennénk, mint a többi társulat. Amennyiben a támogatás csak késik, a nyár még nem hoz minket zavarba.
A 90′-es évek végétől építed a társulatodat. Minimális pénzekkel indultatok…
– 98′-ig 3-3,5 milliót kaptunk, utána 15 milliót, ez később harmincra emelkedett, három évvel ezelőtt kaptunk negyvenet, tavaly hetvenet. Amikor növekedett az összeg, mindig emeltem a gázsikat, a próbadíjakat. Időnként akkor is emeltem, ha nem engedhettük meg magunknak. Októberben nem gondolkodtam azon, hogy mi lesz májusban. Ha kitaláltam, hogy egyszer csak szálljon le egy űrhajó, akkor leszállt. Ez részemről nem volt felelős gazdasági koncepció, a vágyaim mindig előbb jártak, mint a támogatások, azok később igazodtak a valós költségvetésünkhöz. Volt, amikor kölcsönökből, jelzáloghitelekből vészeltük át a nehézségeket, vagy éppen megbeszéltem a kollégákkal, hogy most két hónapig fél gázsit kapnak, aztán ha megérkezik a pénz, elszámolunk.

 

Schiller Kata felvétele

Az emelkedő támogatás miatt tértetek át az évi két bemutatóra?

– Ha nem kaptunk volna több pénzt, akkor is belevágtunk volna a második bemutatóba. Belső kényszer volt. Az évad második felében mindig úgy éreztem, beleférne az időnkbe még egy előadás.
Mit derítettél ki a zárolás körülményeiről?
– Tudomásom szerint kétféle változat létezik. A zárolás jelenthet ellenőrzést, vagyis megnézik, mire mennyi pénz megy el , de jelenthet átgondolást, újraértelmezést, kvázi felülbírálatot is.
Elképzelhetőnek tartod, hogy egyáltalán nem kapjátok meg a támogatást?
– Sajnos igen. Remélem, rosszul látom, de nekem úgy tűnik, hogy a jobboldali kultúrkoncepcióban nincs igazán helyük a független színházaknak. Olyasmit is hallottam, hogy egyesek azt tartanák helyesnek, ha a független csoportok beépülnének a kőszínházakba.
Attól is ideges leszel, ha felvetik, rendezhetnél más színházban, vagy hívhatnál vendégrendezőt valamelyik darabodra. Nem tudom, illik-e tréfálkozni ilyen helyzetben, de magam előtt látlak, amint éppen beépülsz egy kőszínházba.
– Mondok két független társulatot, amelyek beépültek a kőszínházakba. A Stúdió K a nyolcvanas években beépült a szolnoki színházba. Megszűnt. Szétment. Aztán, később Fodor Tamás újraélesztette. Az Atlantisz a Vígszínházba integrálódott. Megszűnt. Szétment. Ha egy független társulat beépül egy kőszínházba, vége van. A színészeket elnéző, sajnálkozó tekintettel statisztaszerepekre kárhoztatják. Mi nemcsak független, alternatív színházi díjakat nyertünk. A POSZT-on megkaptuk a legjobb előadás, a legjobb társulat, a legjobb férfi alakítás díját. Ebben az évben – immár másodszor – a mi társulatunk képviselte a Theater der Welten a magyar színházat, tavaly New Yorkba hívtak minket, és nem a Magyar Intézet nyomta a produkcióinkat, hanem a New York-i kurátorok néztek meg sok előadást, és választották ki közülük a Parasztoperát. A független szféra érvényes alkotók közössége, ha beolvasztanak minket, nemcsak a szabadságunkat, az érvényességünket is elveszik.
Ha megtorpedózzák a hatos kategóriát, és általában a függetlenek ilyen mértékű támogatását, milyen források felé fordulhattok?
– Attól függ, mennyire torpedózzák meg. Ha visszaállnak a ’98 előtti arányok, arra ötletem sincs. A társulat nem jó reklámhordozó, ilyesmiben nem gondolkozhatunk. Talán Nyugat-Európa felé fordulunk valamiféle segélyért, „művészi menedékjogot” kérünk.
Mi a helyzet az uniós pályázatokkal?
– Az a baj velük, hogy szinte mind koprodukció. Azt a célt szolgálják, hogy a kultúrák keveredjenek, találkozzanak. A mi társulatunknak nem ez a profilja. Engem nem ez érdekelt. De ha nem lesz más megoldás, lehet, hogy valami ilyesmi következik. Ez azonban nemcsak számunkra lenne fájdalmas. Biztos vagyok benne, hogy a színházba járó emberek többségének hiányozna a Pintér Béla És Társulata.

2010. július 16.

Facebook Comments