…a képek önmagukban, egybefűző narratíva nélkül is működnének.

Türelem kell a Boross Martin által írt és rendezett Harminchatokhoz, de megéri felvenni a bő háromórás előadás szokatlanul lassú tempóját. Nem is annyira a nehézkesen kibomló történet kedvéért, mint inkább a rendkívül szuggesztív képekért, amiket a rendező a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga elhagyatott, sokarcú belső terébe komponál.
A narratíva a Harminchat Igaz Ember és a Lévy család talmudi legendáján alapul, amelyet André Schwarz-Bart dolgozott fel Igazak ivadéka című regényében. A történet szerint a feltüzelt keresztények körülzárta toronyban önmagát és közösségét hitéért feláldozó yorki rabbit Jahve azzal a tőle megszokott módon kétes kiváltsággal ajándékozza meg, hogy megmaradt sarjának családjában attól kezdve minden generációban akadjon egy a Harminchat Igaz Ember közül, akik akarva-akaratlanul vállukon hordják az emberiség szenvedéseit, szívük mérhetetlen szomorúságával biztosítva a világ egyensúlyát. Boross Martin darabjában visszaköszönnek ugyan a regény motívumai, egyes jelenetei, de a körvonalazódó történet elszakad a könyvtől.
Főhőse egyfelől Mordecháj Lévy, másfelől, és talán inkább, a zsinagóga időtlenné stilizált, részben a közönség révén megidézett közössége, amely a történetet egyszerre átéli, illetve hallgatja és értelmezi. A „hívek” vállukra terített pokrócukat szorosan összefogva kuporognak lefelé fordított fémvödreiken, és figyelik, ahogyan a rabbi vezényletével megidéződnek a legendák. Ez a színház nem követel nézőjétől folyamatos, koncentrált figyelmet: hosszú csendeket tart, ismétel, kitér, formailag tükrözve témáját, a mítoszteremtő fantáziát. Az a hajszál választja el attól, hogy vontatott vagy unalmas legyen, amit a rendezés gazdag szimbolikájú képisége, a különleges hely atmoszférája és a dramaturgia egyenletes, kontemplatív ritmusa képvisel. Akárcsak a rutinos mesélő, teret enged és időt hagy a részletek megfigyelésére éppúgy, mint a fantázia külön útjaira.
A hétköznapi kellékek (fémkád, dézsa, hordók, fémvödrök, könyvek) zaja akusztikailag, a fénytechnika pedig vizuálisan teszi tapinthatóvá a zsinagóga terét, ami minden jelenetben központi szerephez jut. Az újabb és újabb expozíció eredményeként létrejövő képek tulajdonképpen önmagukban, a mítoszvilágból felbukkanó töredékekként, egybefűző narratíva nélkül is működnének.

Bánki Gergely / Szkárossy Zsuzsa felvétele

A történet egy tárgyalással kezdődik, amelyben az eladósorban lévő Zója apja az Úristent perli, amiért leküzdhetetlennek tetsző akadályokat gördít a lány kiházasítása elé: egy hírhedt és befolyásos gój jelentős összeg megfizetésére kötelezi a zsidó örömapákat. Jellemző a darab finom iróniával átszőtt zsidóság-ábrázolására, hogy miután kiküldik az „al- és felperest”, a hosszas tanácskozás és az érdekelt kérő ravaszkodásának eredményeképpen végül elmarasztaló ítélet születik Isten ellen – és a hitközösség összedobja a szükséges összeget. Hasonlóan groteszk a Jézus-reminiszcencia, amivel a jó kis üzletet szimatoló, csaló vendégrabbi „bizonyítja” a legkisebb Lévy-fiú csodatevő képességeit: előbb megjátssza a bénát, majd felkel, és jár. Mordecháj Lévy gyötrődése a zsidó ember örökös perlekedése az Úrral. Maga sem tudja, higgyen-e vagy sem a csoda lehetőségében, amit tőle várnak, ami a személyén keresztül legalább reményt ad a falu lakosainak a mindennapok elviseléséhez – ha Isten talán nem is, ők végül is kiválasztották. Másfelől a harminchatok legendája kiterjeszthető az egész „választott népre”, hiszen nemcsak a Lévy-leszármazottak, de egyetlen zsidó sem lehet biztos abban, hogy nem éppen ő a szenvedésre kiválasztottak egyike, aki az egész világot váltja meg könnyeivel, így a biztonság kedvéért minden zsidónak mindenkor el kell viselnie az élet válogatott gyötrelmeit. Mint például az örökös kirekesztettséget és az ismétlődő támadásokat. Mordecháj és Zója boldogságát belülről az újdonsült férj csodatevői szerepköre, míg kívülről a keresztények vérvádjának apropóján védelmi pénzt szedő gój keseríti meg. A Lévy-fiú nem alázkodik meg a gój előtt, amiért majd Zója életével, és a mérhetetlen szenvedések elviselésére vonatkozó sors beteljesülésével fizet.

Mordecháj kételyeit nem a dialógusok, hanem Kárpáti Pál játéka jeleníti meg: a magabiztos, szemtelen és szabad Lévy-fiúból lelkiismeretével, apja szellemiségével és a vendégrabbi üzleti ajánlatainak csábításával küszködő komor, majd Zója halálával végleg megtörő, fénytelen szemű üldözött válik. A szereplők folyamatos jelenlétét kihasználva Czakó Julianna Zója alakját akkor is árnyalja, amikor a fény mások jelenetét emeli ki. Izgalmas Bánki Gergő velejéig romlott, pitiáner vendégrabbija, akinek szerepébe a színész keserű, zsémbes hitehagyottat rajzol: minél gátlástalanabbul üzletel az Úr nevében, minél dühödtebben gúnyolja a vallást, annál határozottabban sejlik fel kétségbeesett vágyakozása Isten után, hit után. Vele szemben tökéletesen egysíkú a tragédia szálait rángató kegyetlen gój figurája, akit Szabó Domokos groteszk grimaszokkal, szinte púpost idéző ferde mozgással stilizál a Gonosz mesebeli megtestesülésévé.
Ez a Gonosz a történet végén áldozatot követel: a zsidó közösség megmenekül, ha kiadja a gyilkosnak kikiáltott Mordecháj Lévyt a zsinagógát körülzáró keresztényeknek. Csakhogy a közösség váratlanul összezár a fiú körül, rázendítenek a klezmerzenészek, és bár a történet végét nem nehéz kitalálni, az előadás ezzel véget ér: a várva-várt csoda megtörtént. Valahogy úgy, ahogy Boross Martin szövegének másik forrása, Jirí Langer Kilenc kapu című könyve festi le a haszidok Isten szerette népének csodáit: hiába kérhetnének ezek a szent életű hívek bármit, olyan kevéssel is beérik, hogy csodáik mindig megmaradnak világinak és emberinek, a legenda pedig töretlenül élhet tovább.

Boross Martin: Harminchatok (FÜGE Produkció)
Zene: Ajtai Péter, Darvas Kristóf, Vázsonyi János. Látvány: Boros Lőrinc. Dramaturg: Sebők Bori. Rendezte: Boross Martin.
Szereplők: Kárpáti Pál, Bánki Gergely, Szabó Domokos, Czakó Julianna, Tóth József, Keserű Imre, Kárpáti Péter, Tucker András, Fischer Balázs, Kollányi Irén, Gácser Kornélia, Boross Blanka.

Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, 2012. április 15.

Facebook Comments