Kelet vagy Nyugat? Nyugat-utáni, Kelet-utáni vagy poszt-Keletnyugat? – kombinációs játék szavakkal és terekkel, a berlini Volksbühne kirakósa, amibe tíz európai ország (Csehország, Észtország, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Románia és Ukrajna) szállt be, hogy a poszt-nyugati címszó alatt, online térben művészek mutathassák be mindazt, amit az európai keletről és nyugatról gondolnak: az iterációs folyamatban…
„Én tudom, hogy annak a gyereknek egy életre megváltozott a szemlélete ettől” – mondja Feuer Yvette a Hangosító 10. adásában, amelyben a színházról mint társadalmi beavatkozásról beszélgetnek a vendégek. A Láthatáron Csoport alapítóján kívül Boross Martint, a Stereo Akt alkotócsoport művészeti vezetőjét és Proics Lilla színikritikust hallhatják a podcastban. A beszélgetést Gócza Anita vezeti. Hallgassátok…
Van-e természetes nemzedékváltás a színházak élén? És a színházi egyetemen? És a főrendezői-rendezői székben? A Revizor offline rendhagyó, a Színház folyóirattal közösen szervezett vitáján ilyen és hasonló kérdéseket tett fel beszélgetőtársainak – Ascher Tamásnak, a Katona József Színház főrendezőjének, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának és korábbi rektorának, Kovács D. Dániel rendezőnek, a Színház- és…
Hegymegi Máté, Pass Andrea, Szenteczki Zita és Kovács D. Dániel előadása a mesék világát olvasztotta egybe a természettel, míg Boross Martin és a STEREO AKT produkciója az Európai Unió magától értetődő értékeiről való gondolkodás lehetőségét kínálta fel a résztvevőknek.
Korszakos jelentőségű bázis és műhely a csupán Jurányiként emlegetett Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, amely a független előadóművészek alkotóterepe, véd- és dacszövetsége. De mi lesz a Jurányival a tao megszűnésével? Hogyan alakul a sokak által kissé kommersznek ítélt műsorpolitika? És milyen jövője lehet a művészeti háznak?
A Promenád-sztori 2012-ben kezdődött, amikor elkezdtünk dolgozni egy buszos színházi utazás koncepcióján az Artus és a STEREO AKT közös projektjeként. A bemutatóra a 2013-as Placcc Fesztiválon került sor. Az évek során három különböző forgatókönyvön alapuló Promenád-előadást csináltunk öt különböző városban, ezek összesen 99 alkalommal futottak.
Az amerikai Promenádok politikusabbak lettek, a budapesti személyesebb volt. Ennek oka a közélet, a közösség fontos kérdéseinek jelenléte a nem mainstream színházban; az amerikai átlagember is sokkal politikusabbnak tűnik.
A kórus nehéz szólamát a szolnokiak jól bírják, csak sajnos az a hallgató érzése, hogy ha a rendezési (remek) ötletek nem segítenék a mű befogadását, akkor ez a kvázi oratórium óhatatlanul unalomba süllyedne.
Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…
Ha a nők jutnának társadalmi privilégiumokhoz, és a férfiak kerülnének alsóbbrendű helyzetbe, az éppen olyan vacak lenne, mint ami most van. Ilyesmiről szól Robert Merle regénye és a STEREO Akt előadása is.
