…a legátütőbb színészi alakítások a bábtalan szereplőkhöz kötődnek.

Amikor a Nemzeti Színház 2006-ban bemutatta a Csongor és Tündét, keresztbe-kasul beépítették hozzá a nagyszínpadot és a nézőteret. Hat év múltán most a variábilisabb stúdiószínpadon került újra közönség elé a mű, ezúttal is sajátos elrendezésben. (Úgy tetszik, e nemzeti klasszikushoz már hozzá sem lehet nyúlni rendkívüli nézőtéri helyzet nélkül.) A Gobbi Hilda teremben a színészek körbejátszanak bennünket, akik forgószékeken ülünk, és úgy követjük az eseményeket. A vándorlás és a tekergés, amelyet a játszók és a nézők tanúsítanak, egyáltalán nem idegen Vörösmarty Mihály színjátékától.

Nagy Mari mint Éj kezdi az előadást, előléptetve az ötödik felvonásból. Nagyszemű, műszempillás arca azt a bájos, bánatos babát idézi, amelyik a produkció plakátján látható. Az Éj-monológ indító pozíciója a szokottnál is erősebben kelti azt az érzetet, hogy Trepljov a Sirályban voltaképp ezt a szöveget írta tovább Nyina tószínpadi bemutatójához, akár ismerte Vörösmartyt, akár nem. A mese exponálását Csongor (Földi Ádám) végzi egy almafa funkciójú fémlugas alatt, ahol Mirígyet (Molnár Piroska) körbefonják a gyökerekként értelmezhető lígő-lógó mindenfélék és porszívócsövek. (Zöldy Z. Gergely tervezte az előadás praktikus és leleményes díszletét, terét.) Főbb hőseink az öltözékükkel jelzésszerűen harmonizáló színű zsáktáskát hordanak a vállukon, belőlük bábok kerülnek elő. Bábtársak, bábalteregók. Figurák csontfehér fejjel, klasszikus vonású arccal, zsáktáska színű szoknyával. A Csongor-báb mellén cipzár – tán a szívét lehetne kioperálni. Balgán zseb, Ilmán színes melltartó. Az előadás egy-egy küzdelmes-viharos jelenete után Csongor és Balga bájosan megvarrják egymást. Mármint a bábjukat. (A bábok és a jelmezek Michac Gábor munkái, s a kosztümök közül Molnár Piroska tollas vállú mackóruháját helyezném az élre.)

csongor-es-tunde-foto-schiller-kata-01

Molnár Piroska és Nagy Zsolt / Schiller Kata felvétele

Eleinte a nézőt talán zavarja a különleges felállás. Jó, jó – gondolhatja az ember -, Csongor, Tünde hevül, szaval, térül, fordul, de minek mindeközben a színész kezébe még egy báb is, akadályul? A hős megosztott és megosztó személyiséggé válik: vagy a szereplőt követjük a szemünkkel, vagy a bábot, s csak ritkán sikerül egységben befogadni őket. Ám idővel nem pusztán hozzászokunk a helyzethez, hanem nélkülözhetetlenné is teszik magukat a bábok. Elvégre akadnak olyan szituációk a darabban, amelyeket evvel az eszközzel hitelesebben lehet eljátszani, mint bárhogy máshogy. Például azt, hogy három ördögfióka Balgának adja ki magát, amivel meg is tévesztik Csongor úrfit. Mégiscsak könnyebben kivitelezhető ez úgy, hogy Balga bábját e jelenetben nem a nagy színészi erőt sejtető Nagy Zsolt mozgatja, hanem az ördögfiak képében rémisztő rapperekként mutatkozó Farkas Dénes, Fehér Tibor és László Attila. Míg tehát eleinte a bábok sajátos gyermekelőadás ízt adnak a játéknak, később ezt bőven kinövi a produkció. Mind határozottabban és megnyugtatóbban érződik, hogy a rendező Tengely Gábor – a győri Vaskakas Bábszínház főrendezője – pontosan tudja, mit csinál és mit akar.
Gimesi Dóra dramaturg erősen meghúzta a művet, amivel én személy szerint nem jártam rosszul, mert egészen könnyedén nélkülözöm például az olyan részeket, mint amikor Balga borosflaskát és sültgalambot lát a kútban, vagy tévedésből egy karosszéknek kurizál. Voltaképp kiesett a réseken a Kalmár, a Fejedelem és a Tudós is, illetve az első találkozó alkalmából Csongor és a bábja között cserélődnek ki az idevágó filozofikus információk és életvezetési tanácsok.
A fentiekből némiképp következően a legátütőbb színészi alakítások a bábtalan szereplőkhöz kötődnek. A legékesebb Nagy Mari éji figyelme, Molnár Piroska játékos kedve és kedélye – egyszer még a mellét is veri Mirígyként, hogy aztán köhögni kezdjen a saját, erőteljes mozdulatától. Tompos Kátya Ledérként soron kívül jut bábhoz, s parádés magánszámot bonyolít le vele. Jó benyomást kelt a Tündét játszó Martinovics Dorina meleg tónusa, feltűnően értelmes beszéde és Radnay Csilla Ilmájának szordínós tenyeres-talpassága is. Vagy éppen Földi Ádám mindenre kiterjedő szorgalma – például ahogy végigrajzolja a díszletfalat krétával, szaggatottan, mintha felezővonalat festene fel egy istentelenül hosszú útra.
Mire hőseink körbeérnek a nézőtér körül és eljutnak oda, ahová el kell jutniuk, addigra Tünde kiküzdötte magának, hogy halandóvá váljon. A többiek viszont megöregedtek ez idő alatt. Ráncos képű hősök bámulnak egymásra. Ki ez az öreg pali? Ki ez a vén csoroszlya? – épp csak ezt nem kérdezik.
Jöttünk, mentünk, kerestünk, tévelyegtünk. Elaludtunk, amikor nem kellett volna. Elkerültük egymást, megkerültünk, megkergültünk – közben meg elmúlt az élet. Elérhetetlen vágy az emberé – mondja Molnár Piroska mint Mirígy (és mint anti-Bors néni). Elérhetetlen – bólintunk rá. Még szép. Még szép, amíg próbálkozhatunk vele.

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
Dramaturg: Gimesi Dóra. Báb- és jelmeztervező: Michac Gábor. Díszlettervező: Zöldy Z. Gergely. Zeneszerző: Fekete Gyula. Koreográfus: Fejes Kitty. Bábkészítők: Sipos Katalin, Raffai Péter. Bábkonzultáns: Kolozsi Angéla. Rendező: Tengely Gábor.
Szereplők: Földi Ádám, Martinovics Dorina, Nagy Zsolt, Radnay Csilla, Molnár Piroska, Tompos Kátya, László Attila, Fehér Tibor, Farkas Dénes, Nagy Mari.

Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad, 2012. október 6.

Facebook Comments