Születésnapjára elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a Színházban megjelent, Haumann Péterről szóló vagy őt említő írásokat. Isten éltesse, Haumann Péter!

Nem titkoljuk, hogy sorozatunkkal a Színház folyóirat immár negyvenhét éves archívumára (is) szeretnénk figyelmet terelni. De mivel, és főleg kikkel tudnánk ezt megtenni, mint az arra leginkább érdemesekkel. Elhatároztuk, hogy nagy színészeinket „e-book” kötettel fogjuk köszönteni születésnapjukon. A Nemzet Színészeivel kezdjük…

Haumann Péter két fiatalkori legendás alakítását idézzük fel kritikarészletekkel:

„Haumann mutatványa szellemileg akrobatikus. Nemcsak azért, mert sikerült összeolvasztania egy kis chaplini mozgást egy abszolút merev és görcsös tartással, amelyben a görcsösség és az elesettség dinamikájában mindig a görcsösség került felül, hanem elsősorban a nagyon jól megválasztott nyomatékok miatt. S itt kell valamit megjegyezni. Beszédtechnikája (s milyen kivételes ez fiataloknál) kibírja a torokhangot és azt is, hogy a mondatokat értelmetlenül tagolja ugyan, de az értelmetlen tagolásnak egy új értelme lesz.”

(Hermann István: Feltarthatatlan Ui Pécsett, Színház, 1970. július)

„A Szókratész védőbeszéde lényegileg egyszemélyes színház, s végül minden azon múlik, hogy gesztusban, szóban, önreakcióban hogyan oldja meg a színész szerepét. Haumann szerepmegoldásának titka a gesztusok Szókratész-gesztusokká lényegülése. A gesztusok e transzformációja azonban közel sem jelenti, hogy Haumann mímelné a kétezer éve élt görög gondolkodót, hogy a valóságos – hetvenéves! – Szókratész illúzióját akarná kelteni, vagyis, hogy a Szókratész-gesztusok ne maradnának mindvégig nyíltan gesztusok is. A romantikus és avítt „beleélés” helyett Haumann önmagából bontja ki Szókratészt. Ehhez persze egészen mély találkozásra van szükség, egyfajta alkati rokonságra, azaz ha a rendezői megközelítésben felfedeztük a szókratészi szenvedélyt, úgy a színészi játékban is ott kell lennie.
És Haumann Péter ilyen színész: szenvedélyesen fejti fel a látszatigazságok rétegeit, s valóságos belső ragyogás égeti, amikor az igazi összefüggést megleli. Nem véletlen ez a megfogalmazás: Haumann Péter nem úgy tesz, mintha meglelné az igazságot, hanem valóban megleli; mert nem egyszerűen a szöveget tanulta meg, hanem a mögötte rejlő logikát, a logika szédítő szenvedélyét, mely ugyanúgy felszabadítja az intellektust, mint a mámor vagy az erotika az ösztönöket. Tiszta intellektualitás fénylik tehát Haumann Szókratészében, mely épp szenvedélyes tisztaságával már emocionális, érzelmi is.”

(Pályi András: A Szókratész-szenvedély színháza, Színház, 1971. február)

A teljes kötet megtalálható az „E-book” menüpontunkban, és letölthető INNEN.

2014. május 17.

Facebook Comments