…a karakterekben úgy keverednek az előadók civil tulajdonságai a mesehősök jellemzőivel, hogy nem mindig eldönthető, melyik melyikükre igaz.

A bemutató estéjén úgy érzem, a We hear you – Hallgatlak! még éretlen előadás. Persze az éretlenség nem probléma, hanem állapot, amely – mint tudjuk – idővel változik. Hogy milyenné forrja majd ki magát az a közösségi esemény, amely Ardai Petra, Boross Martin és Julia Jakubowska irányításával, Lyman Frank Baum Óz, a nagy varázsló című meséjének keretében teremt fórumot arra, hogy a résztvevők kibeszélhessék a mindnyájukat érintő hétköznapi gondokat, magam is kíváncsi vagyok. Méghozzá azért, mert az alapanyagot izgalmasnak, a koncepciót pedig átgondoltnak és érdekesnek tartom.hallgatkak5
Már a beharangozókból megtudhattuk, Boross legújabb rendezésének kiindulópontját az Óz, a nagy varázsló története és az utca emberének panaszai képezik. Az alkotók riksájára korábban bárki felülhetett, aki vállalta, hogy videóra mondja panaszait, sérelmeit, észrevételeit vagy éppen – ezzel összefüggésben – vágyait, reményeit (videós munkatársak: Bartha Máté, Bálint Dániel). Amikor panaszkodunk, egyszersmind azt is kifejezzük, szeretnénk, ha valami másképp lenne, vagyis változásra vágyunk; a kérdés már csak az, képesek vagyunk-e mi magunk tenni a változásért. Azt hiszem, ez a kérdés teremt kapcsolatot a riksán ülők és az Óz-történet szereplői közt. Utóbbiak hosszú, veszélyes utat tettek meg, hogy változtassanak azon, ami miatt boldogtalannak érezték magukat. A mesebeli szereplők életbátorsága példaértékkel bír, belehelyezkedni nézőpontjukba pedig gyógyító hatású lehet. Annál is inkább, mert a mesében az egyes szereplőknek egymással összefogva, csapatként kell megoldaniuk a felbukkanó problémákat; legyőzni a szörnyeket, vagy átjutni a folyón. A közösségi lét során pedig az derül ki, hogy mindegyikükben van problémamegoldó készség, és mindegyikük képes tenni a változásért.
A színpadon nem jelenik meg a teljes Óz-történet, csupán egyes elemei épülnek be az előadás szövetébe, s azok is úgy, hogy valójában a közösségi esemény résztvevőit emelik át a történetbe. A riksán utazók vallomásait kivetítőről ismerjük meg, s miközben beszélnek, a vásznon boszorkányok és szárnyas majmok repkednek (videó animáció: Karcis Gábor), ezzel a mese terébe helyezik őket és Budapest utcáit. A három előadó saját személyiségét szűri át a történetbeli karaktereken; egyszerre vannak jelen a mese, és az általunk ismert hétköznapi valóság szereplőiként. Ardai Petra gyáva oroszlán voltát a ruhájára varrt bojtok jelzik, s az állatok királyaként irányító szerepet, továbbá az interaktív televízió-műsorokra reflektálva, a műsorvezető funkcióját is betölti. Boross Martin a bádog favágó, akiben szívdobogás helyett baltacsapások lüktetnek, mégis úgy tűnik, vannak érzései, például türelmetlen, amivel összefügg, hogy könnyen dühbe gurul. Julia Jakubowska lengyel akcentusát felhasználva jelzi, mennyire bizonytalan saját szellemi képességeiben az agyvelővel nem rendelkező madárijesztő, miközben kiderül, neki volt a legtöbb építő ötlete, amelyek segítettek létrehozni az előadást. Ezekben a karakterekben úgy keverednek az előadók civil tulajdonságai a mesehősök jellemzőivel, hogy nem mindig eldönthető, melyik melyikükre igaz. Az például ellenőrizhető, hogy Boross 27 éves, miközben tudjuk, a szívhiány a bádogember problémája, de hogy a türelmetlenség azért van-e jelen az előadásban, hogy igazolja, a favágónak is vannak érzései, vagy pedig az őt megformáló Boross hétköznapi karakterjegye, eldönthetetlen.

hallgatkak2Értelmezésemben ez összefügg azzal, hogy a játéktér gyerekszobára emlékeztet (látvány: Oláh Tímea, Mocsár Zsófia). A padlót autópálya mintás játszószőnyeg borítja, amelyen a riksa kicsi mása gurul körbe-körbe. A téren gyermeki fantáziát idéző, műanyag csövekből álló tákolmány fut keresztül, de ezen kívül is számos csodás-játékos kellék van még jelen. Hogy a látványból gyerekszobára asszociálhatunk, egyrészt azért fontos, mert a gyerekszobák csodavilágának működési logikáját vonatkoztatja erre a térre. Vagyis a szerepjáték, a mese, a szabad asszociációk a fikció speciális kezelését feltételezik; képzelet és valóság kategorikus szétválasztása ebben a rendszerben értelmét veszti. Másrészt pedig azért, mert az előadók ebbe a térbe hívják be a nézőket is, vagyis a közös cselekvés, amire bennünket invitálnak, a gyermeki értelemben vett játék keretét kapja.

A gondosan felépített koncepció, a szép részletek ellenére az erős kezdés, a mulatságos bevezetőkérdések után – amelyeket a közönség érezhetően élvez, s amelyekre nyitottan, lelkesen válaszol –, ugyanezt a gördülékeny együttmozgást a továbbiakban nem sikerül megtartani. Például amikor Ardai megszólítja a nézőket, egy-egy válasz túl hosszúra nyúlik, de olykor a kérdések is bonyolultabbak az ideálisnál. Némelyik videorészlet is hosszabb a kelleténél, vagy talán érdekesebb lenne több embert (több véleményt) látni, kevesebb ideig. A három előadó együttműködésén pedig néha az érződik, mintha még nem szoktak volna eléggé össze, mintha nem mindig figyelnének egymásra kellő mértékben. Ez persze betudható fáradtságnak vagy idegességnek. Akár a nyelvbotlások. Ez utóbbi apróságnak tűnhet, de a hatás szempontjából fontos; mert ha sok van belőle, a valós civilség leleplezheti a konstruált civilséget ezzel megzavarva a befogadást.

A felsorolt problémákról azonban azt gondolom, azzal függenek össze, hogy az előadás még fiatal. Az ilyen típusú színházi munkáknak lényegi elemei a nézői reakciók; alapvető jelentősége van annak, ezeket hogyan építik be az alkotók, hogyan reagálnak rájuk az előadók. Amikor munkájuk folyamatába először lép be vegyes összetételű, véletlenszerűen összeverbuválódott (és nem teszt-) közönség, az olyan új helyzetet jelent, amelyben sok minden kiderülhet, ami korábban – e befogadó közösség hiányában – nem tűnt fel. A We hear you – Hallgatlak! esetében időre van még szükség ahhoz, hogy gördülékenyebben működjön az interakció, hogy az apróbb gyengeségeket kiküszöböljék az alkotók, de az alap erős és izgalmas – a sárga köveket már letették, így bizonyára jó irányba haladnak.

STEREO Akt: WE HEAR YOU – HALLGATLAK! Trafó – Kortárs Művészetek Háza
Alkotó-előadók: Ardai Petra, Boross Martin, Julia Jakubowska. Zene-hang: Bartha Márk. Konzultáns: Szabó-Székely Ármin. Látvány: Oláh Tímea, Mocsár Zsófia. Látvány-közreműködők: Filcsik László, Kalmár Bence, Tóth Márton Emil. Fény: Dézsi Kata, Mocsár Zsófia. Videoanimáció: Karcis Gábor. Videós munkatársak: Bartha Máté, Bálint Dániel. Technikai vezető: Szapu Márk. Kommunikációs munkatárs: Fodor Krisztina. Produkciós munkatárs: Varga Brigitta. Producer: Rácz Anikó. Koncepció, ötlet: Ardai Petra, Boross Martin.
Rendező: Boross Martin.

 

Facebook Comments