E két blog a legjelentősebb a színházi előadásokra adott „külső” reflexiók internetes választékából, és azért is érdemes velük foglalkozni, mivel a hivatásos („szakmai”) kritika mint olyan, egyre kisebb teret kap (lásd: állami támogatás megszüntetése), így ezek a fórumok egyre nagyobb súllyal esnek a latba visszajelzésként…

Talán furcsa dolog blogokat kritika tárgyává tenni – maga a műfaj mintha éppen a „hivatalos” zsánerrendszer ellen menne, hiszen egy blogbejegyzés „csak” blogbejegyzés – senki ne várjon tőle se szakmaiságot, se kidolgozottságot, nem csupán szubjektív, hanem effektív személyes dologról van szó. Egy blogbejegyzés lehet egy kép, egy hang, egy szó, egy vers, egy szöveg vagy éppen egy novella, tárca, kritika, netán egy regény akár, szóval bármi. De miért ne lehetne egy „szabálytalan” műfajt kritika tárgyává tenni, még ha különös is ez a helyzet? A kritika nem a szabályokhoz való viszonyt vizsgálja, hanem egy vélemény, egy reflexió által bemutat valamit, tehát éppúgy létjogosultsága van egy blogbejegyzés, mint bármilyen alkotás tekintetében. A blogbejegyzésnek nincsenek szabályai, nem alkalmazkodik a szerzőjén kívül senkihez és semmihez. E tekintetben jelen írásunk kiválasztott alanyai, a Mezei néző és a Fehér Elephánt bizonyossággal egyívású: a laikus, kizárólag a néző szerepében megjelenő szerző a megtekintett színielőadásokkal kapcsolatos gondolatait osztja meg a közönséggel, igaz, kiindulópontjuk és alapattitűdjük eléggé különböző.

A Fehér Elephánt nevű oldal immár jóval több mint tíz éve teszi közzé reflexióit a neten színházi előadásokról és más kulturális termékekről, eseményekről. Szerzője jól ismert alakja a színházi nézőközönségnek, stílusa ugyanannyira sajátos, mint a mögötte álló személy maga. Az oldal nem klasszikus blog, nem is újság, valóban egy honlap, fennállása óta ugyanúgy néz ki, a reflexiók hosszúsága nem több egy flekknél, és jelmondata szerint a honlap csak arról beszél, amit ajánl. Ugyanakkor van kivétel is, több „nem-ajánlás” és „lebeszélő” is szerepel az oldalon, és az egyes előadásokról szóló szövegekből is ki-kiderül egy-egy nem tárgyalt produkcióról a szerző negatív véleménye, ugyanis a Fehér Elephánt nem finomkodik, és jellemzően nem rétegzett reflexiókat tesz közzé. A honlap tartalma leginkább valamiféle oldschool tanárbácsis attitűdöt képvisel, az alapelvnek a bináris pozíciók valamelyikének elfoglalása tűnik: mintha egy teljesítményt szükségszerű lenne a „jó” vagy a „rossz” kategóriába sorolni. Ha valami tetszik, akkor a szerző nem fukarkodik az elismerő jelzőkkel, ha valamit kevésbé jó megoldásnak ítél, akkor az csapnivaló és szinonimái. Apropó, a szinonimakeresésről: a honlap írásai körmönfont és veretes fogalmazásmódjukkal, nem ritkán meghökkentő nyelvi megoldásaikkal válnak igazán jellegzetessé. A szerző gyakori stilisztikai eszköze a kevésbé mértékletes központozás alkalmazása és a zenei hasonlatok használata. Vélhetően az alkotók kiemelésére szolgál az a szokás, hogy a ragokat minden esetben kötőjellel illeszti a tulajdonnevekhez. Fehér Elephántot bámulatos aktivitása, fáradhatatlan lelkesedése, szóalkotásokhoz fűződő különös vonzalma, továbbá retró jellegű írásképe (nem ejtendő h-k dekoratív jellegű használatával és régieskedő hangjelöléssel – például a [c] hang „cz”-ként való leírásával) teszi a világháló kultúra iránt érdeklődő közönsége számára megkerülhetetlen referenciaponttá. A honlap szerzője valóban szinte minden művészeti ágról és műfajról, előadó-művészettől a zenén és az irodalmon, a filmen át a képzőművészetig közzéteszi ellentmondást nem igazán tűrő véleményét, és szinte minden általa fontosnak tartott eseményen részt vesz, kiállításoktól és alternatív fesztiváloktól a koncertekig.

feher_elephant„Színházi függőségünk nyilvánvaló. Sok rosszat látunk, a kőszínházakban mindig az 1-es szék biztosítja a menekülési lehetőséget, a csalódások órák alatt törlődnek. De eruptív mámorban ünnepeljük, hirdetjük a jót!” – írja a szerző egy helyütt, bemutatva azt, amit az olvasó eddig is sejtett. A szövegekből egyértelmű, hogy a toptipp.hu címen elérhető univerzumban mindennek megvan a minősítése, és a webhelyet egyfajta ízlésorientáló világítótoronynak szánják készítői. Míg a hivatásos kritika jó esetben értelmezési irány(oka)t, még jobb esetben vitaképes – esetleg magával a műalkotással vitázó – kérdéseket kínál egy-egy alkotás kapcsán, elhelyezve azt térben és időben, ismét jó esetben ütköztetve személlyel, társadalommal és ilyesmikkel, a Fehér Elephánt oldalán kizárólag a szerző esztétikai kívánalmai determinálják a világot, bővebb elemzéssel már csak terjedelmi okok miatt sem próbálkozik. Megnyugtató azonban, hogy az egyes írások mindig elhelyezik az éppen tárgyalt alkotást az alkotói életműben, a szerző szabadon és bőszen asszociál korábbi élményeit hivatkozandó, s a szövegek mindig szabályos befejezéssel záródnak, a fogalmazás szabályai szerint. A toptipp.hu oldalon külső reflexióra nincs lehetőség, a honlap még a blogok elterjedése előtti időből származik, bár koránt sem biztos, hogy egyébként lenne szándék alternatív vélemények közreadására.

Másfajta, de ugyancsak tanári – tanító jellegű – attitűdöt képvisel (noha kevésbé direkt módon) a Mezei néző néven publikáló blogger, akinek oldalán nem kevésbé személyesek a közzétett vélemények, ám a néptanítói szándék ezen oldalon a hosszas morfondírozásban nyilvánul meg elsősorban. A szerző sok karaktert szentel a műalkotás befogadói körülményeinek részletezésének, számos alkalommal illeti kritikával saját magát a bejegyzések túlírása okán, és rendre tájékoztatja olvasóit, hogy élményei feldolgozásával milyen iramban halad, továbbá hogy milyen szempontok szerint választja ki nézni- és bírálnivalóját. A bizonyos műfajokat és színházi alkotókat bevallottan szorosan követő, polgári foglalkozását tekintve tanár (erre visszatérően utaló) Mezei néző írásai közelről és távolról egyaránt láttatni kívánják a megtekintett produkciókat, gyakran utalnak az egyes alkotók korábbi és/vagy párhuzamos teljesítményeire, ennek következtében néha szerkesztetlennek ható, széttartó írások születnek, amelyek markánsan, de stílusában árnyaltan képviselik szerzőjük gondolatait. A szerző mind a fogalmazásmódot, mind a látott előadások általa értékesnek gondolt teljesítményeit tekintve nagyon komolyan veszi a feladatát és önmagát is, mindenről ír, amit az adott előadásban fontosnak tart, és vállaltan – hiszen ő nem kritikus, akinek ez a feladata – nem színházszakmai megfontolások szerint, hanem mint néző fogalmazza meg a meglátásait. Ugyanakkor helyenként kérdéseket intéz az alkotókhoz, szövegváltozatokat elemez, teljesítményeket viszonyít egymáshoz. Eközben mégiscsak átlengi a blogot valamiféle közszolgálati jellegű attitűd, különösen a napi ajánlókban, amelyekben a szerző napra lebontva, lakonikus egyszerűséggel sorol fel nyolc-tíz-tizenkét általa látott és ajánlott produkciót, illetve a közleményekben, amelyekben olvasóit akkurátusan tájékoztatja, miről ír hamarosan, vagy épp mikor tart szünetet.

mezei_nezo-minA Mezei néző az Index blogmotor alatt működik, és kizárólagosan a változatos hosszúságú írások adják az oldal tartalmát – a szerző nem tesz illusztrációkat, képet, videót a szövegbe, a cikk címe mellett csak a tárgyalt előadás címe és a produkciót bemutató színház neve szerepel – az igényes olvasó itt úgyis a véleményre kíváncsi, a hozzáférhetőség más ügy, annak az érdeklődő olvasó úgyis utánamegy. Ha akar. A blog bejegyzései alján ott a lehetőség a visszajelzésre, de igen ritkák az olvasói reflexiók. Az egyik bejegyzés alatti kommentfolyamban maga a blogger, Makk Zsuzsanna is szomorú emiatt: „Napi átlag négy órát teszek ebbe bele, nincs még reklám-pénz sem, anyagi hasznot nem akarok ezzel elérni, de nyilván jól esik, ha valaki megosztja és többen elolvassák. (…) Én azt hiszem, hogy fotóktól lehetne alapvetően több olvasó, és ahhoz nincs már energiám. És a legtöbb oldal nem egy ember munkája, én viszont 3 év alatt ezernél több bejegyzést egészen egyedül írtam meg. Azt szeretném, hogy menjenek a jó előadásokra, működjön a színházi élet, nekem fontos, az életem része, vissza akarok valamit tenni bele és más módom nemigen van rá.”

E két blog a legjelentősebb a színházi előadásokra adott „külső” reflexiók internetes választékából, és azért is érdemes velük foglalkozni, mivel a hivatásos („szakmai”) kritika mint olyan, egyre kisebb teret kap (lásd: állami támogatás megszüntetése), így ezek a fórumok egyre nagyobb súllyal esnek a latba visszajelzésként, holott szerintem ezek nem olvashatók kritikaként, hanem akként, amik: blogbejegyzésként. Persze kérdés, mennyiben tekinthető hobbinak és – legalábbis a mennyiség kritikus tömege alapján – mennyiben profinak ezen blogok alkotóinak tevékenysége, ahogy az is kérdés, hogy a blog mint olyan egyáltalán körülhatárolható-e. És természetesen létezik még jó néhány, itt nem tárgyalt blog: például a kissé definiálatlan Ványa bácsi vagy a nemrégiben indult Orkhesztra, és még pár rövid ideig működő kezdeményezés is.

Facebook Comments