Ha a kölcsönös tiszteletlenség és csetepaté uralja el a művészet és a kritika kapcsolatát, az senkinek sem lesz inspiratív, építő közeg, és bárhogy alakuljon is a vita, a művész húzza a rövidebbet.
Hogy olvasóink jobban szeretik a párbeszédesebb műfajokat, azt az is jelzi, hogy a tíz legolvasottabb cikk között összesen öt interjú van.
„Mindig neki kell feszülni valaminek”
Veiszer Alinda Bérczes Lászlóval, Boros Kingával, Csáki Judittal, Herczog Noémival, Králl Csabával, Nánay Istvánnal és Tompa Andreával beszélgetett
A beszélgetés a Színház folyóirat 50. születésnapján rendezett ünnepségen, 2018. november 23-án hangzott el a Három hollóban. A beszélgetés lejegyezte Proics Lilla.
Puskás Panni: A kritikusok Dankó Istvánja én vagyok
Kritikakritika – Katona József Színház, Színházak Éjszakája
2011-ben jelent meg az első kritikám, azóta várom, hogy végre belekerüljek egy előadásba. De a tisztelt művészek valahogy mindig a kollégáimat választják helyettem, pedig igazán megérdemelnék egy perc figyelmet.
2017. április 24-én elhunyt nagyra becsült kollégánk, Földes Anna, aki a Színház folyóiratnak is rengeteget írt a hetvenes és a kilencvenes évek között. Írásaiból válogattunk, így emlékezünk rá.
…annak a veszélye is fennáll, hogy annyira másmilyennek látjuk a másik embert, a külföldit, hogy inkább feladjuk, és meg sem próbáljuk megérteni őt. Tehát elképzelhetőnek tartom, hogy a kulturális, politikai és gazdasági globalizáció melléktermékeként az érzékenységünk és az empátiánk is globalizálódott.
A SZÍNHÁZ és szerzői köre szeretne hozzájárulni a színházról írni és gondolkodni vágyó fiatalok tehetséggondozásához és felhívni a figyelmet a művészeti szakírás képzésének súlyos hiányára.
Herczog Noémi: 1956 a Kádár-korszak színikritikájában: az utolsó tabu
Tépelődések egy Ádám Ottó Dantonjáról született kritika kapcsán
…még azt is nehéz utólag eldöntenünk egy támadó hangú kritikáról, hogy feljelentésről vagy inkább védelemről van-e szó benne.
Egyszemélyes intézménnyé vált, aki egyidejűleg volt színikritikus, irodalom- és színháztörténész, esszéista, szerkesztő, egyetemi tanár.
Ugrai István: Kritikák bárhol – 2. rész
Cikksorozat az online kritikai blogokról: Fehér Elephánt, Mezei néző
E két blog a legjelentősebb a színházi előadásokra adott „külső” reflexiók internetes választékából, és azért is érdemes velük foglalkozni, mivel a hivatásos („szakmai”) kritika mint olyan, egyre kisebb teret kap (lásd: állami támogatás megszüntetése), így ezek a fórumok egyre nagyobb súllyal esnek a latba visszajelzésként… Talán furcsa dolog blogokat kritika tárgyává tenni – maga a…