A művészeti felsőoktatásról szóló sorozatunk második részében a tánc van terítéken. A külföldi képzési tapasztalok összegzése után (lásd áprilisi számunkban) most egyfajta kötetlen, szabadon szárnyaló oktatási vízióra, utópiára voltunk kíváncsiak. Azt kértük szerzőinktől, hogy álmodozzanak bátran, majd nekik is, nekünk is be kellett látnunk, hogy ma még álmodozni sem könnyű, a képzeletet ugyanis minduntalan és ezer szálon ólomsúlyú nehezékek húzzák vissza a realitáshoz. Ilyesformán ez a két írás szigorúan véve nem is utópia, inkább reflektív tényfeltáráson alapuló jövőépítés, a táncoktatás jövőjéé, amit két, sok-sok éves pedagógiai gyakorlattal (is) rendelkező, a tánc területén afféle szakmai mindenesként számon tartott szerzőnk, Lőrinc Katalin és Gál Eszter öntött formába. Mindkettőjük helyzete speciális, hiszen egyaránt kötődnek művészeti felsőoktatási intézményekhez – Lőrinc elsősorban a Magyar Táncművészeti Egyetemhez (MTE), Gál a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez (SZFE) –, ugyanakkor szakmai múltjukat, hazai és nemzetközi tapasztalataikat tekintve vannak annyira függetlenek és szabadon gondolkodók, hogy ezt a jövőképet egyszerre belülről és kívülről lássák, illetve láttassák.

Facebook Comments