A pszichológusokat javarészt ignoráló, a mentális betegeket és a kezelési formákat elutasító vagy nehezen elfogadó társadalomban született egy olyan színházi előadás, amely nem a beteggel, hanem a betegséggel foglalkozik.

Fotók: bernschutzphotography

Sokszor kelthet egyfajta bulvár-kíváncsiságot a nézőben, ha egy alkotó a saját élményeiből, emlékeiből készít előadást, és bizonyos témák, ügyek is fokozhatják a magyar színházi formákra még mindig jellemző voyeurködés izgalmát. Egy ilyen típusú előadás esetén viszont nagyobb a kockázat, hogy belecsúszik az öncélú személyességbe, a teátrális lelki vájkálásba vagy önsajnálatba. Ám Bodor Panna A hisztérika című produkciója remekül egyensúlyoz az intim bensőségesség és a tabutéma megjelenítésében rejlő színháziasság között.

A MU Színház kis színháztermében egy pizsamapartiba csöppenünk. Megy a Mulholland Drive – A sötétség útja című film, popcornt ropogtatva ücsörög a három színész, és minden rózsaszín. Ebből a kissé kislányos idillből bontakozik ki Janka mentális problémája és az azzal járó kálváriája. Molnár Anna látványvilága a játszószobába beillő kellékekkel együtt kissé elemelt. Az infantilis, rózsaszín flitteres papagáj és a Shakespeare-szobrocska giccsessége ellensúlyozza a Jankánál később diagnosztizált hisztrionikus személyiségzavar súlyosságát. S bár mindannyian tudjuk, hogy voltaképpen Bodor Panna rendező és író életeseményeinek – pszichoterápiás kezelés a Tündérhegyen, párkapcsolati nehézségek, nárcisztikus viselkedésmód stb. – vagyunk tanúi, Borsos Luca és Buzási Fanni empatikus és érzékeny játékának köszönhetően nem csupán leskelődünk valakinek a betegsége után, hanem mi is felismerjük magunkat egy-egy tünetben. Felismerjük a szeretet, az elfogadás, az elismerés és a dicséret iránti vágyakozást, ismerős a szakítással járó fájdalom, a kötődni vágyás, az egyedülléttől való félelem és a másikkal való együttélés nehézsége is – csak éppen mások a mértékek, mint a személyiségzavarral küzdőknél. A párhuzamokra és különbségekre való rácsodálkozást segíti a játszók nagyon intenzív jelenléte is: végig nekünk, tekintetüket tekintetünkbe kapcsolva beszélnek hozzánk – ezt a gesztust a nézők maszkkal fedett arca csak még hangsúlyosabbá teszi. A közösségi élményt pedig az a mozzanat, amikor az előadás vége felé mindannyiunknak be kell csuknunk a szemünket, amíg Janka beszélget kicsi kori önmagával.

A szülei válása óta – a szövegben ez nyíltan ki van mondva: – két kislányként élő Jankát személyiségének komplexitásában és összhangban jeleníti meg a két színésznő. Amíg Borsos Luca inkább a szenvedélyesebb, az erotikára és a túlfűtött érzelmekre éhes személyiségrészt mutatja be a testiség képviseletében, addig Buzási Fanni a szellemet képviseli. Ő az örökösen reflektáló, kétkedő, rákérdező személyiségrész, mégis ketten együtt alkotják az egészt. Ráadásul a két színész nemcsak a mentális betegség arcait képes megmutatni – kettejük alakításában megjelenik az önmagában teljesen bizonytalan és megroppant nő és alkotó, az az ember, akinek identitásában szülei válása tört el valami nagyon fontosat. A két színésznő kettősét remekül kiegészíti, olykor ellenpontozza Molnár Dávid Márk, aki minden olyan szerepben tűnik fel, ami – a színlapot idézem – „nem Janka”.  Molnár kifejezetten groteszk alakítása, iróniával és túlzással teli játéka tökéletesen visszatükrözi, hogyan látta és élte meg a betegség felismerését és az elmegyógyintézetben töltött időszakot Janka.

A darab egy másik érdeme a fragmentáltság. A Balázs Júlia dramaturg gondozta szöveg és az előadás vágóképekben tünteti fel a lehetséges tüneteket, a pszichoterápia állomásait, a vizsgálat eredményével való szembesülést és a kezelés utáni újrakezdést is. A szaggatottság jól illeszkedik ahhoz a folyamathoz, ahogyan az ilyen típusú betegségeket felismeri, és remélhetőleg elfogadja a páciens: a kialakulás és a gyógyulás menete ilyen esetekben soha nem lineáris, egyenes és könnyű. Ezen kívül fontos csendeknek ad teret a rendező. Elképesztő dramatikus hatása van egy a néma csendben felhúzott és megigazított gumikesztyűnek vagy a némán a mikróban megmelegített, majd mohón és hangosan elfogyasztott gyorskajának a stresszevés tüneteként!

Az előadás ritmikája nem tökéletes. A vágóképek váltakozása néhol lassú, egy-egy jelenet kissé egysíkú. Ám ezek egy be nem érett, friss előadás apró hibái. A darab bátorsága, őszintesége azonban vitathatatlan. A pszichológusokat javarészt ignoráló, a mentális betegeket és a kezelési formákat elutasító vagy nehezen elfogadó társadalomban született egy olyan színházi előadás, amely nem a beteggel, hanem a betegséggel foglalkozik. Nem a beteg tulajdonságai és viselkedésmódja, hanem a következmények és a megoldási javaslatok, a különböző gyógyulási formák a fontosak. Mindeközben rólunk van szó, nem (csak) Jankáról vagy Bodor Pannáról.

Végezetül – filmes keretes szerkezet – a színészek és a közönség együtt néz meg egy Tom és Jerry epizódrészletet: miután Jerry kihúzza a talpába fúródott szöget, a kutya hálája jeléül egy csengőt ad neki, hogy bármikor, ha baj van, csengessen vele, és ő ott terem a segítségére.

Kedves, játékos, gyermekien naiv befejezés egy komoly és mindenkit érintő téma végén: vegyünk példát Jankától, Pannától és a többi pácienstől, és ne féljünk csengetni, ha baj van!

Hol? MU Színház
Mi? Bodor Panna: A hisztérika
Kik? Szereplők: Borsos Luca, Buzási Fanni, Molnár Dávid Márk. Látvány és jelmez: Molnár Anna. Fotós: Brozsek Niki. Dramaturg: Balázs Júlia. A rendező munkatársa: Molnár Dávid Márk. Írta és rendezte: Bodor Panna

Facebook Comments