A Független Színház Magyarország idén, augusztus 24. és szeptember 15. között harmadik alkalommal rendezi meg egyedülállónak számító kezdeményezését, a világ egyetlen nemzetközi roma színházi fesztiválját. A júliusi uborkaszezonban bárki, aki ellátogatott az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában helyet kapó A roma színház ezer arca című kiállításra, képbe kerülhetett a Roma Hősök Fesztivál elmúlt két évéről.
Hegymegi Máté, Pass Andrea, Szenteczki Zita és Kovács D. Dániel előadása a mesék világát olvasztotta egybe a természettel, míg Boross Martin és a STEREO AKT produkciója az Európai Unió magától értetődő értékeiről való gondolkodás lehetőségét kínálta fel a résztvevőknek.
Mintha ekkor valósulna meg az, amiről korábban annyit beszélt, amivel annyit próbálkozott, amit a színészi munka lényegének tartott: hogy érdekelje őt az, akit eljátszik, és ezért megpróbálja megérteni mindazt, amit érez, amin keresztül megy.
Sok minden el van itt gondolva, az ötletek egy része meg is van szervezve, mi több, el is van játszva ebben az előadásban. Érzi az ember, hogy gondolkoztak és terveztek az alkotók, s az előadás maga mégsem képes összeállni.
A kulturális tao-támogatást néhány fontos, a csalás lehetőségét kiszűrő módosítással meg lehetett volna tartani. A mostani számok tükrében is tanulságos, hogy a hatalom nem ezt az utat választotta. A figyelmeztetés világos.
Ezekkel a talányokkal, kérdésekkel, dilemmákkal a grúz bemutató keveset törődik. Dimitri Khvtisiashvili rendezése nem az egyes szereplők érzelmeit, hanem a fiatalok érzéseinek heves, nemigen kontrollált, sokszor önmaguk számára sem tisztázott kavargását ábrázolja.
A társulat nyári szabadtéri színházi idényre készült, legújabb előadása, a Vízkereszt, de amúgy mindegy művészi köntösbe bújtatott bulvárszínházi felfogást tükröz.
És olyan megközelítés is létezik, mely a táncot mint az örök ismétlés és visszatérés, újrajátszás allegóriáját bontja ki – úgy tűnik, ez utóbbi szemléletből indul ki két közelmúltbeli koreográfia, Nagy Zoltán Point of no return és Nagy Csilla AMőBa – az örökké változó Egység című előadása.
Harminc évvel ezelőtt Miro Gavrant a megrázó drámái tették népszerűvé, napjainkban pedig világszerte többször fordulnak meg a színpadon humoros, férfi-női kapcsolatokról szóló, a mindennapi életből vett vígjátékai.
Sok dinnyével, két mikrofonállvánnyal, parti homokkal és füstköddel nyílt újra két év szünet után az Újszegedi Szabadtéri Színpad.
