Elég jól hangzó cím lett volna ez is: „A középszer tragédiája”. Csakhogy ebben az esetben, mármint Shaffer drámájában Antonio Salierire nézvést – nem igaz. És Mozartra, a zsenire – pláne nem igaz.

Fotók: Dömölky Dániel

Aranyban úszik a színpad – ez illik a bécsi klasszikához, II. Józsefhez, a kalapos királyhoz, és hát illik Wolfgang Amadeus Mozarthoz is: könnyed, magától értetődő gazdagság. Mert az arany függönyök takarnak és feltárnak, lebegnek és suhannak, vagyis Pater Sparrow díszlete: jó.

A történet keretes: az idős Salieri próbál számot vetni a Mozarthoz fűződő ambivalens viszonyával, és a kissé bomlott elme már fantáziál, önvádol, csúsztat. Innen, az ő szemüvegén át nézünk vissza magára a történetre. Mondjuk, Puskin, aki Salieri halála után alig pár évvel írt drámát a két zeneszerző feltételezett viszonyáról, nem tett jó szolgálatot a tisztánlátásnak, és amúgy Shaffer drámájának sem.

Hegedűs D. Géza rendezése a keret és Salieri szemlélő pozíciója ellenére Mozart figurája köré szervezi az előadást, és tekintve ifj. Vidnyánszky Attila játékát, ezt jól teszi. Mert hát elsősorban ezzel van itt dolgunk: egy parádés, gazdag, elsöprő alakítással.

Nem, most nincsen fizikai bravúrarzenál, sem hátraszaltó a magasban, sem röpte a zenekari árok felett. Egy figura van, egy különleges ember: egy zseni. Ifj. Vidnyánszky Attila alaposan és körültekintően dolgozza ki a szerepet, noha úgy látszik, mintha spontán vágtatás lenne megannyi pillanat szülte gesztussal. Zsenit hitelesen megformálni nehéz, mert könnyen csúszik át a különc jóval súlytalanabb kategóriájába, vagyis különcnek lenni önmagában kevés. Vidnyánszky játékának fokmérője az, hogy vajon képes-e elhitetni velünk azt a hatalmas és egyedülálló életművet, amely Mozart sajátja; képes-e a figura zabolátlanságát és zabolázhatatlanságát rávetíteni a zseniális alkotóra. Ha nem lenne képes, akkor csak egy idétlen és összeférhetetlen alakot látnánk a megannyi bécsi arisztokrata és úriember között. De hát mégiscsak a zsenit látjuk – és Salieri is azt látja. Vidnyánszky adottságairól és tehetségéről már számos alkalommal, számos alakításban meggyőződhettünk, nézők és kritikusok egyaránt, de egy egész előadásra elégséges, körültekintő, mély és magabiztos szakmai tudásáról szerintem most kapunk fényes bizonyítékot.

Hegedűs D. Géza rendezése a középszer és a zsenialitás párbajának ábrázolja Salieri és Mozart küzdelmét – sajnálom, hogy így tesz. Mert Salieri ugyan valóban Mozart ellen harcol, de Mozart nem vele áll szemben, hanem az őt megillető, a tehetségének és produkcióinak kijáró elismerésért, valamint a megélhetésért küzd. És Salieri alakjában – és életművében – bizony nem a középszerű alkotó próbálja lenyomni a zsenit, hanem egy elsőrangú, minden pozícióját és rangját méltán, megérdemelten birtokló muzsikus. Ne feledjük: ő is írt sikeres operát húszévesen, alig huszonnégy évesen a bécsi opera karmestere lett, mások mellett Liszt és Beethoven vallotta őt tanítómesterének. Salierinek egyvalamiben volt pechje: rosszkor volt rossz helyen, vagyis rossz időben született rossz helyre, akkor, amikor ugyanott egy olyan zseni tűnt föl a horizonton, akiből nem évszázadonként, de évezredenként akad egy. Ez volt Mozart. Akinek a zsenijét épp Salieri ismerte föl és érezte meg mindenkinél előbb és jobban – ez volt az ő igazi tragédiája. Hogy tudta: a jelenkorban el- és lenyomhatja, főleg egzisztenciálisan, de az utókor az ő korszakát nem róla, hanem Mozartról fogja ismerni.

Ilyenformán bizony nagyobb a tét és súlyosabb a mondandó, mint ami a Pesti Színház előadásából kitetszik. Több mint húsz évvel ezelőtt a szolnoki színházban Szikora János ezt a nagyobb tétet rendezte bele az Amadeusba, amelyben a két főszerepet Alföldi Róbert és Darvas Iván játszotta, és ott ült a színpadon a Rolla János vezette Liszt Ferenc Kamarazenekar.

Pedig a színészeken most sem múlt semmi. Ötvös András például a koncepcionális középszerűség néhány pillanatnyi szünetében eljátssza, megmutatja Salieri tragédiáját – mintha a lélegzete is elakadna, amikor meghallja Mozart zenéjét. És eljátssza az önmagával vívott küzdelmét is: ez az ember bizony csöppnyi elégtételt sem érez, amikor megfúrja Mozart kinevezését udvari muzsikussá, vagy megakadályozza, hogy tanítványai legyenek. Ötvös alakításában szépen, plasztikusan megjelenik az igazi ellenfél: maga az Isten, akinek a kedvéért, kegyéért és jóindulatáért be- és feláldozta az életet magát. Rá haragszik, vele pöröl.

Szilágyi Csenge játssza Constanzét, Mozart feleségét, és pompás stiláris párja a minden viccre, polgárpukkasztó megnyilvánulásra kész férjének. Igaz, ők nem polgárt pukkasztanak, csak rá sem hederítenek az úri viselkedési normákra. Aztán van ám neki is egy súlyos jelenete, amikor a megalázkodásig és megaláztatásig megy el a férje érdekében Salierinél.

A kalapos királyt játszó Wunderlich József a derűt, a rajongást és a zeneimádatot hozza elegánsan – milyen jó is lehet egy ilyen jó, bár könnyen megtéveszthető és átverhető király…

Telekes Péter alakításában a holland származású diplomata, Gottfried van Swieten báró kissé nyársat nyelt eleganciáját tetszetősen üti felül az amatőr muzsikus rajongása Mozart iránt – és milyen jól áll rajta a Pintér Anina tervezte klasszikus jelmez.

Ritkaságszámba megy, hogy az évad egyik legkiemelkedőbb alakítása egy jól megcsinált, ámde nem élvonalbeli színműben látható. Ezért a ritkaságért, valamint a kellemes szórakozásért érdemes elmenni a Pesti Színházba.

Mi? Peter Shaffer: Amadeus
Hol? Pesti Színház
Kik? Szereplők: Ötvös András, ifj. Vidnyánszky Attila, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Telekes Péter, Gados Béla, Karácsonyi Zoltán, Márkus Luca, Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet, Csapó Attila, Ertl Zsombor, Dengyel Iván, Bukovszky Orsolya e. h., Nyomárkay Zsigmond e. h., valamint Bálint Barna, Dzsupin Ádám, Fehér Laura, Tóth Brigitta, Szabó András, Vitárius Orsolya. Zöldi Gergely fordítása alapján a Pesti színházi változatot készítette: Hársing Hilda és Hegedűs D. Géza. Díszlettervező: Pater Sparrow. Jelmeztervező: Pintér Anina. Dramaturg: Hársing Hilda. Koreográfus: Bodor Johanna. Intim koordinátor: Egyed Bea. Zenei munkatárs: Mester Dávid. Világítástervező: Hlinka Móni. Rendező: Hegedűs D. Géza