Torokszorító érzés, hogy bár önfeledt hangulatban töltöttem el másfél órát az Ultima Vez és Seppe Baeyens Invited című produkciója alatt, mégsem akaródzik egy csakis éljenző, a darab makulátlanságát hirdető beszámolót írni róla. Ennek miértjét a tavaszi prágai vendégszereplés óta keresem. Ha azt írnám, a részvételi műfajban hibátlanul operált, azzal követendő példaként állítanám be, és kvázi…
Mennyiben befolyásolták régen, és mennyiben befolyásolják ma a különböző tánctechnikák a táncművészet arculatát? Miért szűnt meg közvetlen jelentőségük az alkotófolyamatra, miközben a tánctréningek és workshopok világa soha nem látott óriási dzsungellé terebélyesedett? Mit kell tudnia, mennyire kell felkészültnek lennie egy kortárs táncművésznek/alkotónak manapság, ha maradandó jelet akar hagyni maga után? TÖRÖK ÁKOS többek között ezekre…
(A kulturális vezetésen kívül) mi változott 1928 óta? Mi számít látványosságnak a kortárstánc-szcénán? Mi viszi sikerre a fősodort, és mit akar a progresszív áramlat? Merre tart a kortárs tánc a bécsi fesztivál szerint?
Vandekeybus koreográfiája egy két órás zuhanórepülés, melyben a táncosok hol lovakként, hol madarakként, hol görög istenekként, hol civakodó gyerekekként törnek a magasba, majd zuhannak a mélybe.
