Napról napra

Az idei, 25. Budapest Táncfesztivál koncepciója szerint a szervező Nemzeti Táncszínház azzal ünnepelte a programsorozat emberöltőnyi történetét, hogy színpadra léptette a táncművészet minden generációját. Szép – még ha nem is túlzottan eredeti vagy izgalmas – gondolat, ám nem árt egy kicsit a marketingszöveg mögé nézni.

A közkeletű vélekedéssel ellentétben a kritikus nem annak örül, ha földbe döngölhet egy előadást, hanem annak, ha méltathatja – már csak azért is, mert ez feltehetően azt jelenti, hogy élvezte a látottakat.

Úgy tűnhet (és számszerűen talán így is van), hogy az idei évadban a Színházi Olimpia miatt több külföldi táncelőadás érkezett hazánkba, mint általában. Kétségtelenül örömteli, hogy tavasszal néhány vidéki városban is láthatók voltak külhoni együttesek, ugyanakkor mindez nem változtat azon a régi keletű problémán, hogy a nemzetközi fősodor legjobbjai nagyon kis számban és teljesen ad […]

A Nemzeti Táncszínház most hideg. Nagyon. Bozsik Yvette legújabb darabjának, a Tayos-nak számos látogatója sem tudja belehelni. Egy hölgynéző ugyan az előadás előtt figyelmeztető kérdéssel céloz a várható hőmérsékletre, valahogy mégsem hiszek benne, hogy a Táncszínházban meg találnék hűlni. Mesebeszéd. Merészen leadom a kabátot, sálat. Bízom. Hamar kiderül, hogy hiba volt, mert bent a cipőm […]

Egy „múlttal rendelkező” és egy magát most kereső alkotó bemutatóiról írt szövegek kerülnek kapcsolatba egymással, bár dialógusba nem bocsátkoznak, ahogy maguk a koreográfiák, Kovács Gerzson Péter és Oberfrank Réka legújabb darabjai sem.

Tapasztalt koreográfusoknál hajlamosak vagyunk a munkáikat nemcsak a kortárs tánc égboltján, hanem a saját életművükön belül is elhelyezni. Új előadásaikat gondosan felcímkézni, az őket megillető polcra tenni, és közben sokszor azon merengeni, mitől is életmű egy életmű, s vajon mi az alkotó feladata: a megújulás vagy az állandóság?

Darabot csinálni bármilyen címmel lehet, nem Sisi meg a lótuszvirág a gond, hanem a krónikus témahiány.

Egyre gyakrabban születik egyetlen írás több produkcióról. A sors (a kulturális médiumok erősen nyomott támogatási gyakorlatának és a szerkesztők előzetes elképzeléseinek képében) ilyenkor egészen különös együttállásokat tud létrehozni. Megesik, hogy egy prímszámot kell egy platformra hozni a kétpúpú tevével. Máskor azonban az előadások kis- és nagykifliként simulnak egymáshoz. Az Artus Társulat Érintés paradoxon és Góbi […]

Izgalmas látni, hogy a KET táncművészei (…) mennyire hitelesen reagálnak a két teljesen más formanyelvvel rendelkező koreográfus látásmódjára.

A most bemutatott program témája (hadd használjam a program szót ernyőfogalomként, hiszen nem csupán egy előadást, hanem az azt követő feldolgozó foglalkozást is tartalmazza) egyenes folytatása a film problémafelvetéseinek – miközben a korábbi színházi nevelési céloknak úgyszintén.

Rég letettem arról, hogy a Budapest Táncfesztivál eseménysorában valamiféle koncepciót leljek, legyen szó a fesztivál idejére időzített hazai bemutatókról vagy akár a vendégegyüttesek fellépéseiről. Idén azonban kirajzolódott – gyanítom, hogy nem tudatosan – egyfajta rendezői elv, talán annak (is) köszönhetően, hogy a seregszemle előadásai kiszorultak a Művészetek Palotájából, ahol korábban kötelezőnek tűnt legalább egy világnagyság […]

Sokak szerint Ladányi Andrea estje az utóbbi évek egyik legnagyobb hazai tánceseménye. Ez azzal együtt is igaz, hogy a Divided Time végül felemásra sikeredett.