A pótlásként nagy vonalakban felskiccelt közeg karakter nélküli, pusztán illusztratív, nem köthető helyzethez, korhoz, speciális társadalmi elvárásokhoz, szokásokhoz, már nem eléggé húszas éveket idéző amerikai, de nem is mai magyar.
A Sztalker Csoport sok szempontból máshogy viselkedik, mint kortárs pályatársaik, akiktől egyaránt különböznek kérdésfelvetéseikben, témaválasztásukban, deklarált értékeikben vagy formanyelvükben, ez pedig könnyen heves érzelmeket is kiválthat. Erős víziójuk van a világról, és manapság kevés az olyan alkotócsoport, amelyik ennyire nyíltan és határozottan, manifesztumszerűen kommunikálja krédóját, esztétikai és világrendbeli értékeit.
Nemcsak azt az emberi pszichét nem értjük, amely megteremti a totális embertelenséget, de igazán – noha tényszerűen sok részletét ismerjük – az általa működtetett mechanizmust sem. Ezért lehet a III. Richárd lényegét tekintve (ne féljünk a szótól) afféle tandráma.
Artner Szilvia Sisso: Faházavató és gólyamese
A k2 és a Sztalker csoport előadásai az Ördögkatlan Fesztiválon
A 11. Ördögkatlan Fesztiválon mutatta be a már alakulása pillanatában híres, erős hátszéllel rendelkező Sztalker Csoport az első független előadását William Faulkner regénye alapján, és velük párhuzamosan tartotta a fesztiválfalvak lakossági történeteit feldolgozó sorozatának ötödik bemutatóját a villányi borvidéken is már méltán legendává vált K2 társulat. Előbbi a velejéig színházi hátterű fiatalok csoportos, zenés-akrobatikus elgondolkodása…
Gabnai Katalin: A megérintettek
Vecsei H. Miklós: Kinek az ég alatt már senkije sincsen – Pesti Színház
A megérintődés esélyének megadása, a találkozás létrejötte a lényeg, nem a megfelelési kényszerből űzött műelemzés kalapáló kopogása. Hogy a közös birtoklással járó öröm során majd egy fényes pillanatban rá lehessen mutatni egy alkotói megoldásra: ezt nézd! S az majd megmarad, s hívja a többi rácsodálkozást.
Dömötör Adrienne: Elő-előbúvó fragmentumok
Georg Büchner: Woyzeck / Nemzeti Színház – Sztalker Csoport
Az előadás legszebb részletei a harsány, repetitív részletek közé ékelődő csendes, jelentőségteljes pillanatok.
Egy kortárs darabot ritkán akar a rendező más korba helyezni vagy szóról szóra átírni, míg a klasszikusokkal kapcsolatban szinte ez az első gondolat: hogyan írjuk át, illetve mikor játszódjon?
A fecsegő mélység esetének tartom ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezését, ahogy egyébként ugyanezt gondoltam korábban a Liliomfiról is.
