Lajos Sándor adaptációja egyszerű programot követ célszerűen: harmincvalahány villámjelenetbe emeli át az anyag drámaibb, sűrítésre alkalmas mozzanatait.

Friedrich Dürrenmatt egyszer kijelentette: kritikusai egyre a mondanivaló aranytojását kérik rajta számon, amelyet ő nem hajlandó megtojni. Nyilatkozhatott volna hasonlóképpen Karel Čapek is, akinek 1936-ban íródott nagyszabású utópikus sci-fije, a Harc a szalamandrákkal az istennek se hagyja magát a fasizmusra vonatkoztatni, noha Németország szerepel benne, de csak mint a szalamandrák veszedelmes elszaporodásának és növekvő agresszivitásának egyik, a többi tőkés országgal egy ívású felelőse. A művet tekinthetjük kétségbeesett diagnózisnak az emberről, mint sárkányfog-veteményről, amely az emberré nevelődő állatfajt is saját képére torzítja, de tekinthetjük figyelmeztetésnek is valamilyen, a levegőben lógó végzetes veszedelemre. Ma ez utóbbi aspektusa az aktuálisabb, és minden bizonnyal ez motiválta a Stúdió K-t is, amikor műsorára tűzte, és nem mellékesen visszahozta Čapeket a rózsaszín szimpátiái miatt rámért feledésből.
Lajos Sándor adaptációja egyszerű programot követ célszerűen: harmincvalahány villámjelenetbe emeli át az anyag drámaibb, sűrítésre alkalmas mozzanatait. Ezáltal óhatatlanul elsikkad a részletekben rendkívül gazdag, sokoldalú folyamat érzékeltetése, és a szalamandrák metamorfózisa bursikózul kedves, készséges, gyöngytermelő élőlényekből, majd elnyomott rabszolgákból és brutalizált kísérleti alanyokból világpusztító nagyhatalommá csak erős fantáziával (és nem utolsó sorban az alapmű ismeretében) követhető, de a Stúdió K kedveli az ilyen vázlatos anyagokat, és megvannak a sok éven át kimunkált eszközei elfogadtatásukra. Bár ezúttal nem Fodor Tamás a rendező, de ő a spiritus rector: mindaz, ami a színpadon látható, tőle ered.
A rendező most a társulat egyik erőssége és a jelen nyolctagú színészgárdának is egyik tagja, Géczi Zoltán; sőt, ő tervezte a Stúdió K-ra mint „szegény színházra” ezúttal is jellemző minimáldíszletet, amelynek egyetlen eleme egy téglalapalakú asztallap; ennek ingatag alátámasztása viszont állandó erőfeszítésre, olykor mozgásszínházi bravúrokra készteti a szereplőket. (Lisztopád Krisztina ugyancsak kötelezőn szegényszagú jelmezei közül a szalamandrák egyenruháját kongeniálisnak találtam.) Az egyes jelenetek, hogy a szükségből erény kovácsolódjék, pepecselés helyett az utolsó, általában valamilyen frappáns fordulatot hozó mozzanatra vannak kihegyezve. Nyilván az adaptálóval összhangban kapott helyet egy betét is a szalamandrák magyar vonatkozásairól (ha hiszik, ha nem, Kovács János járt köztük), és a magyarok örökös lemaradásáról: nekünk bezzeg, tenger híján, nincsenek szalamandráink (ami jó lenne, ha igaz lenne).

Hannus Zoltán, Géczi Zoltán és Varga Balázs / Schiller Kata felvétele

Az előadásra jellemző a profi, a profizmust viccesen imitáló és az amatőr ízű részletek szokásos együttélése; ezért van az, hogy a Stúdió K-ban többnyire érdekes, sőt izgalmas, de valamiképp befejezetlen, töredékes előadások láthatók. (Fodor Tamás bármikor könnyű szerrel változtathatna ezen, ha akarna, de ennyi év után elhihetjük neki: ez az ars poeticája.) A nyolc, számtalan szerepet megelevenítő színész játéka most sem egyenletes. Szolidan erős, tömbszerű az egyik vezető színész, Hannus Zoltán, különösen van Toch kapitány szerepében. Örömmel láttam viszont két vezető szerepben (állatkerti igazgató és Povondra úr, főportás) a sokszínű, eredeti egyéniségű Ollé Eriket (milyen jó Mozart volt annak idején), aki a Bárkabeli intermezzo után itt remélhetőleg magára talál; és kitűnő a vendég Molnár Gusztáv, aki szellemesen él robusztus külsejével, és intellektuálisan veszi birtokba mind a groteszk, mind a már-már megindító részleteket (amikor például a cirkuszi idomár mint szalamandrát majdnem agyonveri). Változatos szerepeiben Géczi Zoltán az értelmiségi hozzáállás relativitását közvetíti. De jók fregoli alakváltásaikban Lovas Dániel és Varga Balázs is; igazából csak a két hölggyel (Cseh Judit, Rusznák Adrienn) nem voltam kibékülve; a rendező túlságosan ráhagyta őket saját eszközeikre.

Velem együtt bizonyára sokan eljátszottak már a gondolattal: a mai zaklatott, kusza, megannyi ismert és ismeretlen fenyegetéssel terhes korszak helyett nem lett volna-e jobb más, békésebb, áttekinthetőbb korba születni. A konzervatív, az emberi hatások elől elzárkózó szalamandrák jelszava Čapek szerint: Vissza a miocénhoz! Szép is lenne. Ehelyett szoronghatunk.Harc a szalamandrákkal
Írta: Karel Čapek, Lajos Sándor. Zene: Szakál László, Szakál Tamás. Látvány: Érsek-Obádovics Mercédesz, Opra-Szabó Zsófia, Lisztopad Krisztina, Géczi Zoltán. Rendező: Géczi Zoltán.
Szereplők: Cseh Judit, Hannus Zoltán, Géczi Zoltán, Lovas Dániel, Molnár Gusztáv m. v., Ollé Erik, Rusznák Adrienn, Varga Balázs m. v.

Stúdió „K”, 2009. május 7.