… ez lenne tán a fizikai színház?

A kecskeméti García Lorca háza-előadás után már gyanítottam: Barta Dóra különös érzékkel vegyíti színpadon a prózát mozgással. Az újabb általa rendezett-koreografált előadás (az egri Gárdonyi Géza Színházban látható Bifidus essensis, avagy tűsarkon a téboly) megerősíti, sőt bizonyított ténnyé formálja bennem a gyanút: Barta rendezőként azon kevesek közé tartozik, akik a tánc- és verbális szöveget egyformán színvonalasan kezelik.
Ha nem lennék – mint csendes ásványvíz a buboréktól – mindenfajta fogalommeghatározási kényszertől mentes, megkockáztatnám legalább kérdésben feltenni: ez lenne tán a fizikai színház? Barta Dóra láthatóan kerüli e nálunk kicsit flancosnak ható (egzaktul természetesen még meghatározatlan) terminus technicus használatát. Kecskeméti előadását a „mozgás – színház” műfaj-kategóriába sorolta, míg a mostani egrié imigyen hangzik (látszik): „mozgás!-színház”. Mi, magyarok Madách Imre óta tudjuk, hogy mennyi szörnyűséghez vezethet egy „i” betű megléte vagy hiánya, ezért természetesen nem becsülöm le a frissen érkezett felkiáltójel szerepét. De igazán fontosnak azt tartom, hogy a Bifidus essensis színházfelfogásában és minőségében lényegesen nem tér el a García Lorca házától, sőt, sok tekintetben (legalább egy-egy felkiáltójellel) több is nála.
Az egyik plusz felkiáltójel (bár ez Kecskeméten is igazán sikeres volt) a stúdiószínház játékterének ügyes kihasználása, annak mai dizájnnal való ízléses-praktikus berendezése (díszlet: Gróf Gyula). Körben – mint beépített szekrénysorok – berendezési tárgyak tapadnak a helyiség három falára. A fémek és bútorlapfelületek, óriási polcok között-mellett plexiből készült nyílászárók vannak (a legnagyobb a hátsó fal közepén), amelyek változatosan meg- és átvilágíthatók, és számos alkalmat biztosítanak a szereplők fel- és eltűnésére. Sokat szerepel egy oldalfalból ki-behúzható franciaágy, valamint egy jókora lehajtható bár- vagy étkezőpult is, amelyek változásokkor az események, történések jórészt jelképes színhelyeként hol konkrét, hol elvont, de általában jelentéses szereppel bírnak. A díszletsorfal fölött húzódó körfolyosó a stúdiószínpad állandó építménye, ezt az adottságot is kihasználják az előadáson: létrán és kötélen egyaránt érkeznek odafentről szereplők.

Korszerű dizájnnal ékesített helyszínekre igazán szükség is van, mert a darab kortárs amerikai író novellái alapján készült. Bret Easton Ellis jól szituált, kvalifikált hősei leginkább amerikai nagyvárosok elitnegyedeiben élnek – üressé vált emberi kapcsolatokban, lelki sivárságban, kívül fényes, belül pokoli, embertelen világban. (Az író egyik legismertebb regényéből, az Amerikai pszichóból kasszasikeres film is készült, amelyben a dúsgazdag, menő fiatal cégvezető éjjelente láncfűrésszel gyilkol, lakásában megcsonkított hullákat tárol – e szörnyűségek természetesen a férfi lélek- és tudatállapotának nem valós manifesztumai. A legújabb Ellis-könyv alapján idén is készült film: Az informátorok.)
Ellis regényeit – ugyanúgy, mint a művei felhasználásával Almási-Tóth András által írt színdarabot – a felső tízezer figurái mellett irreális lények is benépesítik. A Bifidusban ezt a világot az Éj teremtményei (a szórólapon valamiért csak angolul, „Creatures of the night”-nak elnevezett, hangsúlyosabban mozgó, mint beszélő lények) testesítik meg, de például az előadás vége felé vámpírrá változik a Járó Zsuzsa játszotta Elena, Schruff Milán Martinja pedig felfedi: ő maga idegen bolygóról érkezett űrlény. Mindez rávilágít: korunk elitje (hasonlóan a tömegekhez) a média tematizálta világban (korszerű tömegvallás híján) problémái elől csak az agyműködést beszűkítő gagyi kínálta irrealitásba menekülhet el. Ez az egyik pótcselekvés, amely jellemző a Bifidus alakjaira, a másik pedig a plasztikai műtétek, a karrier és az egészséges életmód szentháromságának mindenek fölé helyezése.
Mészáros Sára Susan szerepében végig bekötözött arccal, mellel, fenékkel szenved, hiszen – hála a csodatévő szilikonnak! – mindegyik említett testrészéből aznap kapott újat. Fájdalomcsillapítók és később némi drog hatása alatt folyamatosan vizionál, rákban haldokló édesanyjával webkamerás skype-on keresztül kommunikál, de gyakran – beszélgetés közben – lekapcsolja a laptopot, mert idegesíti a „problémázós” anya. Martin, Susan „kapcsolata” enyhén xenofób üzletember (utálja „ferde szemű” koreai üzletfeleit), állandóan a pénzt hajszolja, pörög (beszéd közben is intenzíven helyben fut). A pár jó ideje nem él (egymással) nemi életet („nem b.szunk, gazdasági válság van”), de közben Martinnak viszonya van Elenával. Az előadás egyik igen jól sikerült jelenetében Martin a bealtatózott Susannal egy ágyban szeretkezik Elenával, a szerető Martin egyik kezét a bútorhoz, a másikat Susan karjához kötözi, így amikor mozdulnak vagy pozitúrát váltanak, a megcsalt asszony magatehetetlen bábuként együtt mozog az üzekedőkkel.
Az előadásban többféle mozgásanyag látható, mindegyiknek funkciója van. Az előbbi ágyjelenet vagy Martin illusztratív helyben futása például tipikus mozgás- vagy fizikai színházi eszköz: közvetlenül verbális szöveghez illeszkedik, elvonatkoztat, karaktert jellemez, vagy hangulatot, tevékenységet illusztrál. Hasonló szerepük van a színes plüssemberkéknek is, akik a Susan látomásában érkező Szuperférfi (Csere Zoltán) szövegét és tetteit – pantomimszerű, helyenként artisztikusan vulgáris gesztusokkal – kísérik. De vannak akár táncbetétnek nevezhető jelenetek is, amelyek hangulatilag és dramaturgiailag is a cselekményből bomlanak ki, illetve magától értetődően belefolynak, belesimulnak a színpadon éppen zajló eseményekbe, ezáltal az előadás egészének szerkezetébe. Ilyen táncképben bontakozik ki Susan egyik legvadabb látomásfolyama, amelyet Elena idéz elő (előzetesen utalva későbbi természetfölötti lénnyé változására, természetellenesen hosszú, hegyes mutatóujjából narkót csepegtet az amúgy is szerek hatásától bágyadt nő szájába). A színpad valóságos, de irreálisan bizarr figurákkal népesül be, akik leginkább rezzenéstelen arccal, de mégis egyfajta révületben dekadens techno táncot lejtenek. Az Éj teremtményei álarcos feketéből ezüstös fehér diszkócuccba vedlenek át – úgy őrzik meg lényük nem e világi jellegét, hogy közben igencsak e világiak. Ez a jelenet az előadás leglátványosabb, hangulati csúcspontja, és azért igazán értékes, mert nem önálló, szórakoztató táncbetétként funkcionál, hanem minden részletében koncepciózusan illeszkedik a darab egészébe.
Még számos kisebb-nagyobb, jól sikerült tételt, jelenetet említhetnék meg, de akadnak gyengébbek is. Hosszúnak, nehezen felizzónak érzem az előadást indító („fehérneműs”) mozgásos felütést, Mary Ann (Bozó Andrea) ABBA-paródiáját nem tudom hova tenni (ráadásul nem is túl lehengerlő), és – bármennyire a darabba illő is – elcsépeltnek, elkoptatottnak gondolom a tévéreklám-csúfolót. Mindezek ellenére az előadás igen jó, érdekes, színvonalas összképet mutat. Stílusában, látványában, szövegében, pörgésében, felfokozottságában alternatív, kortárs esztétikát jelenít meg, és igen fontos a már említett erénye, hogy tudniillik egyenrangúan kezeli, és szimbiotikusan illeszti egymásba a verbális szöveget és a mozgást. Ez rátermett előadók nélkül nem sikerülhet. Az előadásnak nincs gyenge szereplője, de néhányan külön említést is érdemelnek. Kulcsár Noémi és Rubi Anna remek táncosok, rövid szövegeiket is éretten abszolválják. Mészáros Sára mozgásban, színészetben, jelenlétben végig egyenletesen, magas színvonalon teljesít. De leginkább Schruff Milán él a színpadon: magabiztosan uralja a „fizikai színház” technikai eszközeit, mozdulatai kicsit sem látszanak erőltetettnek, hiteles figurát épít fel, természetesen dől belőle szó és mozdulat elegye.

Bifidus essensis, avagy tűsarkon
a téboly (Gárdonyi Géza Színház, Eger)

Bret Easton Ellis művei nyomán, Bart István fordításának felhasználásával írta: Almási-Tóth András. Jelmez: Földi Andrea. Díszlet: Gróf Gyula. Fény: Stadler Ferenc. Asszisztens: Mirkóczki Zita. Rendezőasszisztens: Ivády Erika. Rendező-koreográfus: Barta Dóra.
Szereplők: Mészáros Sára, Schruff Milán, Bozó Andrea, Járó Zsuzsa, Nagy András, Bányai Miklós, Csere Zoltán, Rubi Anna, Kulcsár Noémi, Horváth Zita, Túri Lajos.