A Give a hug – Ölelj! nem színház, hanem egyórás együttlét Ladjánszki Mártával, Hód Adrienn-nel és Varga Zsolttal.

Hód Adrienn legutóbbi munkáit nagy (Szomjas vagyok) és elég nagy (Kapcsolódjunk és bömböltessük! I–II.) számú előadóra komponálta, a Give a hug – Ölelj! ellenben szóló, amit Ladjánszki Mártával közösen koreografált és írt, és Hód Adrienn maga adja elő. Ezzel Hód Adrienn azon kevés előadó közé lépett, akik képesek egy teljes órán át magukra koncentrálni a nézőtér figyelmét. A Give a hug – Ölelj! nem előadás sem a szó klasszikus, sem kortársi értelmében, inkább megmutatás és önvallomás. Magas színvonalú ötvözete Ladjánszki humortalanabb intimitásainak és Hód metsző iróniájú együttlétkritikáinak, együttlét-kísérleteinek.
Az L1 próbatermében kialakított fogadótér jól ismert, otthonos színhely lehet azoknak, akik már látták Ladjánszki Márta HelyzetjelentésM sorozatának valamelyikét, míg a jegy ára helyett kért-adott ajándék szokatlan (noha nem párját ritkító), és egy baráti kör bensőségességének illúzióját kelti. Maga a darab pedig valóságos együttlétként meg is teremti ezt az összetartozást. Van, aki ehhez az utolsó pillanatban, kapkodva, egyetlen teafilterrel váltja meg a jogát, van, aki már napok óta azon gondolkodik, mit is adjon Hód Adriennek.

Mostanában többször találkozhatunk színházakban Nádas Péter Temetés című drámájának alaphelyzetével, amikor is valaki(k) a színpadon találva magát, abban a helyzetben van, hogy bármit megtehet, ezzel szemben semmi sincs, amit meg kéne tennie. Nyilvánvalóan emberlétünk modern alapképlete ez. A szabadság teljességének súlya TH (Tóth Gergely) és O. Caruso (Juhász Anikó) Escorialjának és Gergye Krisztián Temetésének is alapmotívuma. Hód Adrienn legutóbbi darabjánál (Kapcsolódjunk és bömböltessük! II.) már éreztem hasonló törekvést, de sem a jelenetek, sem az előadók nem tudták pontosan és tisztán létrehozni ezt a helyzetet. A végeredmény valami masszaszerűség lett, amiből ki-kikandikált imitt-amott ez a lecsupaszított színházi-emberi létállapot.
Egy óra egyedül mint azoknak szánt látvány, akik ezalatt nem is kívánnak más látnivalót, nagyon sok idő. Ez eddig Gergye Krisztiánnak (az Egonegonegonban, bár ott azért nem volt teljesen egyedül), Ladányi Andreának, Ladjánszki Mártának és még talán két táncos előadónak sikerült.
Hód Adrienn táncol, beszél, énekel, mozog. Eljátssza azt a helyzetet, hogy nem tudja, mit csináljon, már-már kelletlen. Amikor felszólít, hogy aki tudja, az mondja meg, mit csináljon, már a számon van, hogy valakivel mozogjon együtt; amikor azt kéri, hogy aki tudja, mit csináljon, érintse meg a testét, már-már hozzáérnék és mondanám. Egy lány megérinti Hód lábát, és nem mond semmit. Nem tudom, mennyire Hód Adriennéi és mennyire a figuráéi a történetmorzsák, a tanácstalanság – nekem szebb úgy, hogy Adriennéi. Táncosként, nőként, szeretőként és kislányként is megmutatja magát. Egy pillanatra még várandósságára is ránevettet. Hogy jó humora van, régóta tudjuk róla, súlyos komolyságát is ismerjük; új viszont, hogy színpadi jelenlétének kendőzetlenségét olyan formába tudja önteni, ami viszonylagos ötlettelensége (ez önmagában sem nem dicséret, sem nem kritika) ellenére kitart egy órán keresztül (ez már egyértelmű és a lehető legnagyobb dicséret).
A prózai színház kontra mozgásszínház fogalmi ellentétet nem érdemes felemlegetni az előadással kapcsolatban, ellenben a színház és a valóság közötti valódi, ontológiai szakadék átugrása, negligálása figyelmet érdemel. A Give a hug – Ölelj! nem színház, hanem egyórás együttlét Ladjánszki Mártával, Hód Adriennel és Varga Tamással.
A tavalyelőtti SZASZSZ-on a Peer Krisztiánt keresztre feszítő performanszot követő sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy minden előadásban van egy pont, amelyen túl a néző már nem lehet résztvevő. Például a Jézus Krisztus Szupersztárban az a néző, aki felmegy a színpadra, és leveszi a szereplőt a keresztről, szereptévesztő. Nem biztos azonban, hogy ugyanez a SZASZSZ-beli performanszba nem fért volna bele. Akkor is valahogy döntöttem, amikor nem mertem javaslatot tenni, mit csináljon Hód Adrienn, és a végén is, amikor lefeküdt a földre, és azt szerette volna, hogy valaki eljöjjön érte, és betakarja – és én hosszú-hosszú percek belső küzdelmei után betakartam. Adrienn és Márta kikerekedett szemét látva átvillant rajtam, hogy ezt most nem lett volna szabad megtennem.
De nem ez volt a legigazibb mozzanat számomra, hiszen ez, akárhogy is, kifejezetten teátrális dolog volt. Hanem amikor néhány perccel korábban Adrienn végtelen lassúsággal elvonult mellettem, miközben valamit beszélt, de én csak az egyre közelebb és közelebb érő testét, a meztelen karját, vádliját, lábujjait néztem egészen szemérmetlen intenzitással, az illatát kerestem a levegőben, de nem találtam, és amikor mellém ért, észrevettem, hogy ugyanúgy lélegzem, mint ő. Egyre hangosabban, hogy ő is meghallja, és amikor egy méternél jobban eltávolodott, már egészen másként vettem a levegőt. Nincs taps, nincs vége. Ami van: nekünk, huszonnégyünknek egy felejthetetlen este.
A személyes hangvétel ebben az esetben megkerülhetetlen a szerző számára. Voltam már Leonce a Maladype Leonce és Lénájának utolsó jelenetében, megöltem Caesart a Radikális Színház Brutusában, de a teljes együttlét élményét eddig csak Ladjánszki Márta silent witnessesében közelítettem meg, és a Give a hug – Ölelj! előadásán éltem át először színházban.
A Give a hug – Ölelj! besorolhatatlan műfajú, Ladjánszki Márta utóbbi két évben készült munkáival közelebbi, Hód Adrienn utóbbi éveinek termésével távolabbi rokonságban álló alkotás. Azt mondanám, hogy nézze meg mindenki, aki teheti, de ez olyan darab, amit csak annak érdemes megnézni, aki vagy gyűlöli, vagy szereti Adriennt. De azért jobb, ha szereti.

Give a hug ? Ölelj! (L1 táncművek)

Koreográfia: Ladjánszki Márta, Hód Adrienn. Zeneszerző/előadó: Varga Zsolt. Kosztüm: Pillangó. Külön köszönet: Csorba Kriszta.
Előadja: Hód Adrienn.