…mi, a nézőtér ártatlanjai mind Alceste-tel vagyunk, a vérlázító arrogancia és a pökhendiség ellen.

Hideg van az utcán. A színházban nincs, ott fűtenek, még ha ágyúnak látszó hőlégfúvókkal is, de meleget csinálnak. Nem is a hidegtől, hanem az ürességtől kell fázni: a félhomályba burkolt, díszlettelen, kétoldalra nyitott színpadtól, attól, hogy a kulisszák hiányában egybeolvad a játék- és a nézőtér, a színészek körbejárnak minket, az oldalszínpadról és a folyosóról beszélnek – attól, hogy nincsen itt és ott, csak egy, közös világ. Nagyon idevág A mizantróp. Politikailag, erkölcsileg, művészetileg és emberileg.

Fekete Ernő Alceste-je, ez a rezzenéstelen arcú, kikezdhetetlen erkölcsű, sziklaszilárd ember- és világgyűlölő értelmiségi a színpad sötétjéből beszél. Nem ördögi sötétből: őszinte sötétből. Abból a sötétből, ami a megjátszott tündöklés, a csillogó öltönyök és a ragyogó mosolyok ellentéte. A magány sötétjéből, amelyben nemcsak a megfelelés kényszere, de a meg nem felelés okozta kényszerű érvelésé sem látszik.
Aztán megjön Máté Gábor nagystílű Oronte-ja, aki egy lezser mozdulattal kapcsolja fel a színpadi fényeket, az álőszinteségét. Barátságot ajánl, urambátyámságot – és mi, a nézőtér ártatlanjai mind Alceste-tel vagyunk, a vérlázító arrogancia és a pökhendiség ellen.
Van egy pillanat, amikor nyerni lehetne. Amikor Alceste, Kocsis Gergely Philinte-jével együtt, nyerhetne – ha az utóbbi is akarná. Oronte, hogy versét felolvassa, leül, gyermekként néz fel a székről – de Philinte inkább görnyedve-guggolva leereszkedik hozzá, minthogy Alceste-tel együtt egyenes háttal figyelje (és gerincesként utasítsa el a dilettantizmust).

Fekete Ernő / Schiller Kata felvétele

Nem, nem az őszinteségnek áll a világ, a Célimène szalonjában megjelenő figurák egytől egyig ékes képviselői Oronte böszme világának. Takátsy Péter féloldalra simított hajú Acaste-ja megdöbbentő otrombasággal dörgölőzik suhogó-selymes öltönyében az ágy szélén ülve, könyvei fölé görnyedő Alceste-hez. Elek Ferenc rasztás-öltönyös Clitandre-ja pedig dörgölőzés nélkül is párját ritkító tahóságról tesz tanúbizonyságot minden apró felröhintésével. Jól illik a képbe Vajdai Vilmos fotelben terpeszkedő, napszemüveges, bűnöző bukéjú Ariste-ja (Molière bár nem írt ilyet, de csodásan illik a tablóba) és annak hű nője, Kiss Eszter is. Fullajtár Andrea Arsinoéjának, ennek a nagyon alternatív pszeudo-vasladynek az a tragédiája, hogy ármánykodásban Célimène-től, erkölcsösségben viszont Alceste-től marad el.

De a sok díszpintyet mozgatni kell, s ki más lenne rá alkalmasabb, mint Ónodi Eszter Célimène-je. És valóban: Ónodi figurájának egészen az utolsó pillanatig nem lehet nem hinni. Nincs az a férfi, aki ne dőlne be ennek a pőrére vetkőző meggyőzőerőnek, ennek az ízig-vérig manipulátornak, aki nem tud megbukni, akinek a teljes, fizikai összeroppanásig érő megaláztatás után is egy újabb trükk-kísérlet az egyetlen (ám igazán belülről jövő) megoldási javaslata.
Zsámbéki Gábor olyan finoman, éppen csak leheletnyire karikírozva jeleníti meg ennek a képmutató világnak a figuráit, hogy közöttük még Ujlaki Dénes -szinte abszurditásig feszített – díszmagyaros becsületbírósági tisztje is zsigerekig hatóan valóságosnak tetszik. Pedig vékony kötélen egyensúlyozik ő is, ahogy Mészáros Béla (Baszk) és Tóth Anita (Flipote) is. Utóbbi, amikor Alceste-et figyelmeztetné a közelgő veszélyre, saját maga törik össze: magzati pózban bújik a felborult fotelbe, mint bölcsőbe, hogy aztán Alceste, tőle addig nem látott gyöngédséggel egyszerűen megfogja és elvigye.
Elfogadhatná párjául Alceste a Tenki Réka megformálásában gyermekien ártatlannak tűnő Éliante-ot, de nem így történik: a nő – túl hamar -Philinte karjába zuhan.
Alceste összepakolja homiját: egy gyengén összeeszkábált kiskocsira pakolja életét (egy apró sparheltet, egy teáskannát, egy sámlit, egy festékes vödröt néhány kacattal, némi faanyagot és egy írógépet). Elmegy. Nem új életet kezd, hanem folytatja a sajátját.
Az epilógusban egyedül ül kis kunyhójában, ég a tűz, forr a leves, odakint, a sötétben egykori szolgáló, Flipote csúszik. Kiömlik a leves, lassan elhalnak az emlékfoszlányok. Hideg van.

Molière: A mizantróp
Fordította: Petri György. Díszlet: Bagossy Levente m.v. Jelmez: Szakács Györgyi m.v. Világítás: Bányai Tamás m.v. Dramaturg: Török Tamara. Irodalmi munkatárs: Várady Szabolcs m.v. Rendezőasszisztens: Tiwald György. Rendező: Zsámbéki Gábor.
Szereplők: Fekete Ernő, Kocsis Gergely, Máté Gábor, Ónodi Eszter, Tenki Réka, Fullajtár Andrea, Vajdai Vilmos, Takátsy Péter, Elek Ferenc, Kiss Eszter, Mészáros Béla, Tóth Anita, Ujlaki Dénes.

Katona József Színház, Budapest, 2011. január 28.