A lakás- és kocsmaszínházak gyors szaporodásnak indultak az utóbbi évadokban.

Torzonborz alak kezd nagy elánnal hablatyolni, mintha csak egy színes fantáziájú kocsmatöltelék szabadulna ránk. Fokozatosan derül ki, hogy a látszat csal: az alak nem kocsmatöltelék, nem torzonborz és fantáziája sem úgy színes, ahogy eleinte gondolnánk.Az utóbbi években Kárpáti Péter íróként és színházi emberként is más, a korábbiaknál kevésbé kitaposott utakat keres. Kicsit félreérthető mondat ez persze, hiszen Kárpáti sosem illeszkedett könnyen a mainstreambe, drámái eltértek a kortárs magyar dráma meghatározó vonulatától – miközben mind sajátosabb hangon szólaltak meg -, s mindig is szeretett műhelyszerűen működő kis közösségekben dolgozni. De alkotásait mégis csak kőszínházak mutatták be – hol jobb, hol rosszabb előadásokban -, nyelvüket, dramaturgiájukat mind szakszerűbben írták le a recenzensek, mind szélesebbé vált az értő olvasók, nézők lelkes tábora, a gyarapodó reprízek pedig nem pusztán az egyes művek életképességét, de sokszínűségét, gazdagságát, jelentőségét is nyilvánvalóvá tették. Kárpáti Péter azonban mintha nem kívánta volna hosszasan aratni a babérokat: az elmúlt 2-3 évben új hangon és új körülmények közt szólalt meg. A Szörprájzparti, a Vándoristenek-sorozat és a most bemutatott A pitbull cselekedetei független színházi keretek közt, szűk térben (az első két esetben egy lakásban, most a Trafó melletti kocsma hátsó termében) kerültek bemutatásra. Kárpáti valamennyi esetben maga rendezi az előadásokat (még ha a színlapról ez nem is mindig látható), ám azok létrejötte nyilvánvalóan az alkotóközösség kreativitásának is köszönhető. A korábbi Kárpáti-drámák mesés, mitikus közegével szemben ezek a történetek a pesti mindennapokban játszódnak, s az emberi kapcsolatokra fókuszálnak. Természetesen nem úgy, mint egy hagyományos realista dráma esetében, hiszen a szerző nem törekszik lineáris történetmesélésre, a kimondott banalitások helyett a ki nem mondott titkokra fókuszál, a váratlanság, a dialógusok új meg új aspektusba helyezése pedig akkor is része az alkotói módszernek, ha az előadás nem improvizációkból, hanem rögzített szövegből készül (bár a Pitbull létrejötte vélhetőleg nem független a Vándoristenek tapasztalataitól).

Szabó Zola, Stefanovits Angéla és Nagy Zsolt / Koncz Zsuzsa felvétele

A pitbull cselekedetei emellett nem veti el a mesét és a mítoszt sem; de a sokszor visszatérő mitikus-biblikus hivatkozások, az elhangzó különös mesék nem formát teremtenek, hanem inkább formát bontanak: hol megerősítik, hol megcáfolják a befogadói várakozásokat, hol pedig új interpretációs kulcsot kínálnak. Mert a játékmester, a pitbullra emlékeztető dühödt próféta, a lakásról lakásra járó csavargó, a csodatevő bukott angyal nemcsak a szereplőkkel, velünk is eljátszik. Besétál a játékba, azaz mások életébe (velünk együtt), majd kisétál (immár nélkülünk), hogy aztán visszasétáljon. Néha alakítja, néha kommentálja a cselekményt, elemelve, némiképp filozofikus színben láttatva a banális történéseket. Mert a hangsúly ezeken van; a mindennapok kilátástalanságán, az érzelmi csapdahelyzeteken, a magányon, a kilátástalanul kiüresedő vagy éppen összegubancolódó emberi kapcsolatokon. Mindaz, ami ezen túl van, játék a valósággal (és játék a színházzal). A címszereplő egyszerre jól körülírható hús-vér alak és szimbolikus figura, bár hús-vér volta a játék egy hangsúlyos pontján megkérdőjeleződik: afféle racionális magyarázatként akár egy balesetben megsérült elem hagymázaként is értelmezhetjük a történteket. Ám a valóság maga ettől még nem lesz szívderítőbb.Az előadás fontos erénye, hogy e cseppet sem rózsás valóságot a depressziót sugalló közhelyek nélkül, de a kikacsintó iróniát is hátrahagyva, játékosan és derűsen, mégis tisztán és komolyan ábrázolja. Ehhez jó közeg a kis tér, ahol mi nézők is kényelmetlenül szorongunk a játszók között. Ők pedig magabiztosan és roppant természetesen közlekednek köztünk és a bezsúfolt díszletelemek közt: Stefanovics Angéla, Szabó Zola, Stork Natasa, Lőrincz Zsuzsa és Boross Martin magától értetődő színpadi jelenlétét éppen csak annyi finom reflexió színesíti, ami elegendő a perspektívaváltások hitelesítéséhez, Nagy Zsolt pedig lehengerlő vitalitású játékmesterként virtuózan váltogatja a reflektálatlan „civilséget” és a nézőket (meg)vezető reflexiót. Az talán törvényszerű, hogy ez a játék előbb-utóbb azért elfárad kicsit; miután a néző kiismeri magát a szerkezetet, az újabb váltások már kevésbé kötik le, s végesek a színészi lehetőségek is – de az előadás utolsó harmadának le-leülő tempója azért nem árnyékolja be az estét. Sőt, mutatja azt is, hogy ebben a formában, alkotásmódszerben van még tartalék, perspektíva, s noha a lakás- és kocsmaszínházak gyors szaporodásnak indultak az utóbbi évadokban, egyelőre még a kanonizálódás veszélye sem fenyeget…

Kárpáti Péter: A pitbull cselekedetei
Látvány: Sebő Rózsa. Produkciós vezető: Kulcsár Viktória. Dramaturg: Sebők Bori. Munkatárs: Boross Martin. Rendezte: Kárpáti Péter.Színészek: Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Szabó Zola, Stork Natasa, Lőrincz Zsuzsa, Boross Martin.

Trafó – Kortárs Művészetek Háza (külső helyszín: Tündérgyár), 2011. október 25.

Facebook Comments