A KoMa társulata pilleszárny-könnyedségű lokálpatriotizmussal zárja az évet...

Tudta Ön, hogy 1950 óta van XV. kerület? Tudja, hogy ez Budapestnek melyik része? A Pólusról és az Ázsia Centerről csak hallott már? Na és a Deilephila Euphorbiae ab Pestújhelyiensis Bezsilla L. nevű lepkefajról? Csakugyan nem? Képzelje, a XV. kerületnek van saját színháza, amely éppen a helyi érdekességek kisebb csokrából kötött előadást.

A KoMa társulata pilleszárny-könnyedségű lokálpatriotizmussal zárja az évet új bázisukon. A Deilephila című produkció legnagyobb erénye, hogy nem erőlteti propagandisztikus módszerekkel a XV. kerület vivátját. Nem azt sulykolja, milyen fantasztikus itt élni, hanem mesélő kedvét arra összpontosítja, hogyan élték, élhették az életüket itt az emberek az elmúlt évszázadban.
Felhőfi-Kiss László pergő ritmusban tartott rendezése örömjáték. Ünnepi fogásként tálalja bravúros körítésekkel azokat a történeteket, tényeket és motívumokat, melyeket a társulat tagjai a kerületről összegyűjtöttek a helyi lakosok, diákok, tanárok és kulturális szakemberek segítségével. Nem kerekedik ki veretes szerkezetű, súlyos drámai vonalvezetés a lét könyörtelen kérdéseiről, nincs újonnan feltárt, mély értelmű színházi formanyelv sem, de minderre egyáltalán nincs is szükség. A vidám hangütésű színpadi jelenetfüzér temérdek játéklehetőséget kínál a színészeknek, s a stílusbravúrok sorozata tarka képet fest a kerületről.
Felhőfi nemcsak rendezte, hanem maga is írta a szövegeket a talált történetek alapján. Az egyes jelenetek rövidebb-hosszabb szkeccsekként követik egymást. Nem dokumentumdráma született, a valós alapokat fikciós szálakkal megerősítve bontják ki. A több különálló sztori a kiragadott történelmi korszakok pillanatképét sorakoztatja egymás után, afféle „akár így is történhetett” élvezetes panoptikumaként. Arányos és fordulatokban is jól felépített szövegrészek követik egymást, amelyek a színészek improvizációiból még több nyelvi és másféle leleménnyel gazdagodtak a próbák során.

Jelenet az előadásból / Schiller Kata felvétele

A darab az előtérben kezdődik. A KoMa bázisául szolgáló hajdani iskolaépület a szocialista realizmus emblematikus formáival büszkélkedhet, így az előcsarnok masszív vonalai közt megelevenedő kiskommunista hangulat a legjobb helyre kerül. Az epizód arról szól, hogyan telepítették arrébb a régi köztemetőt, mikor odafent az elvtársak a nép nevében új panelvárosról döntöttek. Így született Újpalota. Na, ez nem egészen így volt, dünnyögi egy feltehetően helybéli, idősebb néző, de azért a közönség látható elégedettséggel hagyja magát beterelni a további történetek helyszínére.

A kerületi áttekintés helyszínét a közönség két oldalról fogja közre. Díszes szőnyegek borítják Pirityi Emese játékterét, amelynek két széléről alacsony dobogó és székekkel körberakott ebédlőasztal néz farkasszemet. Más díszlet nincs, a helyszínváltásokat a színészek remekül válogatott és folytonosan változó jelmezei teremtik meg. És persze a különböző korok remekül formált, tipizált figurái.
A színészi játék ezúttal is teli van apró árnyalatokkal, érzékeny és humorteli megfigyelésekkel. Fekete Zsolt, Lass Bea, Mohai Tamás, Polgár Péter, Szabó Vera és Valcz Péter élvezetes összjátékának az adja meg a dinamikáját, hogy még az adott jelenetben félreeső, háttérben zajló történések is ízig-vérig ki vannak dolgozva, így bárhová kukkant a néző, mindig akad látnivalója.
A karakterek alapsémákra épülnek, de a színészek annyi ügyes részlettel egészítik ki a szerelmes tinik, a színésznő, a bomlott hősszerelmes, a csoszogó nagypapa, a romantikus orvos, a ringó csípejű vendéglősné és a kötényes-kedélyes vendéglős, a simlissapkás munkásfiúk, a grófné, a hajléktalan álmodozók, a (Mervel Miklós leheletnyi ködbe világított fénysugarában imbolygó) szellemcsalád, a pillangóvadász-csemete, a rendőr, a bőrkabátosok és ki tudja még kinek a figuráját, hogy elképesztő elevenséggel virgonckodnak a kerületi életképek.
Hol helyi potentátok vitatkoznak Rákospalota korcsma világában a ‘910-es évek hangulatában, hol futballisták daloltatják a művésznőt a helyi vendéglőben évtizedekkel később. Az úri Magyarországot követik a bőrkabátos államvédelmisek, akik kitelepítik az egész bagázst. Csakhamar új lakók érkeznek: fiatal pár költözik ki az új kerületbe 1960-70 táján, s míg a címet keresik, pompás áttekintést kapunk a falusias csendességgel csordogáló, pletykákkal és kívülállók számára fantasztikusan érthetetlen, helyi tárgyú dialógusokkal fűszerezett kerületi életből.
A játékkedvet ironikusan túlzó dalocskák is színesítenék, de harmatos fátyolossággal csendülnek fel, így kissé kilógnak az életerőtől duzzadó és abszurdba hajló pillanatok közül.
A történetek időrendje nem lineáris, szabad az ugrálás egyik korból a másikba. Például a hajléktalanok esete a termálvízzel akár ma is játszódhat, utána a panelrengeteg húsvéti akciói egyértelműen a nyolcvanas évekre utalnak. Végül ismét a múlt század elejére ugrunk, amikor a korábbi jelenetekben különböző formában végigvándorló pillangó motívuma végre Pestújhelyiensisként jelenik meg. Az idő kozmikus távlatokba oldódik: a fiú, aki megkapja a pillét, végül elrappeli a kerület legújabbkori történetét, s ezzel le is zárja az előadást. Utazásunk a XV. kerületben véget ér.

Deilephila (KoMa Népszínház)

Látvány: Pirityi Emese. Fény: Mervel Miklós. Korrepetitor: Király Anita. Munkatársak: Jaskó Bálint, Pass Andrea, Vékes Csaba. Rendezőasszisztens: Szabó Heni. Rendező: Felhőfi-Kiss László.
Szereplők: Fekete Zsolt, Lass Bea, Mohai Tamás, Polgár Péter, Szabó Vera, Valcz Péter.

KoMa Bázis, 2011. december 17.

Facebook Comments