…príma, gyerekeknek szóló kortárs beavató előadás.

Bájos gyerekelőadást láttam a Szkénében, de gyerek egy sem ült a nézőtéren. Nem tudom, Bérczi Zsófia rendező-forgatókönyvíró-fény(díszlet és vizuális)tervező leminősítésnek veszi-e a gyerekelőadás titulust, én kicsit sem annak szánom. Akarom hinni, hogy már túl vagyunk azon a szemléleten (ha a gyakorlatán nem is), amely a gyerekeknek szánt műalkotásokat eleve alacsonyabb kategóriába sorolja, ugyanakkor egy ideje észlelek egy furcsa folyamatot: a felnőtt közönséget a színházban hol kedvesen, hol idétlenül infantilis társaságként kezelik, miközben a gyerekekből meg nem nézik ki, hogy kortárs látványvilágban elhelyezett elvont jelenségeket képesek megérteni, feldolgozni, hadd ne mondjam, appercipiálni. (Pedig nagyon is képesek, koruknak megfelelően, csuda izgalmasan.)
Az ÉlőképTársulat Lepkévé válás – Konspiráció című előadása szerintem a felnőtteket kedvesen infantilisnak nézi, és a gyerekek pedig egyszerűen eszükbe se jutottak az alkotó-előadóknak. Mert ha eszükbe jutottak volna, észrevették volna: a Lepkévé válás príma, gyerekeknek szóló kortárs beavató előadás (és nem is a Szkénében kéne mennie este nyolckor).
A produkciónak van egy másik, szintén kihasználatlan erénye: hemzsegnek benne az érzékeny, tehetséges vizuálszínházi ötletek. Szerintem ez az erény azért kihasználatlan, mert eme ötletek önálló, öntörvényű felhasználásával sohasem fog felépülni ütős (kukucska)színházi előadás, miközben a színházművészet meg nem figyel eléggé Bércziék kísérleteire, nem használja ki az olcsó, kreatív vizuális eszközök adta lehetőségeket. Konkrétan: klasszikus színdarabok mai adaptációi is pazarul élnének az Élőkép előadásaira jellemző vizuális környezetben, ám helyettük sok színházban sokszor még mindig ügyetlenül bevilágított, felszínesen naturalisztikus (de drága) díszletjelzéseket alkalmaznak. Mit látunk-hallunk ezzel szemben a Lepkévé válás mesésen izgalmas játékterén? Gonoszan megfogalmazva: egy különböző szövegekből összeollózott, eléggé bugyuta és igen logikátlan mesécske ízléses, képzőművészeti igényű illusztrációját – legalábbis felnőtt szemmel így néz ki, felnőtt eszemmel így élem meg.

Jelenet az előadásból / Koncz Zsuzsa felvétele

Az egy darabig összefüggő (hangfelvételről szóló) mesélésből megtudhatjuk, hogy a világ valamennyi élő és élettelen teremtménye és tárgya ki akar teljesedni, nagyot akar álmodni. Ez ugyanúgy igaz a hernyóra (ő szárnyakat szeretne, hogy lepkévé válhasson – neki legalább van is sansza rá), mint a fényre, a kavicsra, a fára, a gilisztára, satöbbi. Az ember, a teremtés koronája a végállomás, a legfelsőbb fok, ahonnét már nincs továbbálmodás, ezért az emberek egyetlen lehetősége, hogy megalkossák az űrhajót, amellyel majd elhagyva a Földet, új bolygót keresnek. (Lehet, ez is egyfajta továbbálmodás?) A meséből azt is megtudjuk, hogy az emberek eleve egy másik bolygóról (chip méretű) űrhajóval érkeztek a Földre, és mindig akkor állnak tovább, ha bolygójukat már teljesen lepusztították. Ebben kétségtelenül vannak realisztikus elemek (legalábbis ami a lepusztítást illeti), de én leginkább e furcsán holisztikus világképben létező állatokat (és más, élettelen tárgyakat, anyagokat) sajnálom, akiknek legszebb álma – mivel mindannyian az ember alá vannak besorolva – maga a legfelsőbb fok, az ember. A legszebbnél szebb álmokat is kívánhatnánk nekik.

A mese az ötödik álommal (az emberével) véget is ér, és akkor az előadáson egy nem rövid, de végig bájos vizuálszínházi divertissement-blokk kezdődik. Vannak ebben kedves-furcsa, gömbre tapadó ugrabugrák, emberi farral szaglászó jópofa óriáskutyus, izgalmasan mozgó fények, színes leplek és ruházatok alatt rejtező, bizarrul akciózó földi és légi morfománok – ez utóbbiakat mozgó textilszobroknak is nevezhetnénk.
Igazán csak az zavart az esten, hogy sorozatosan nem tudtam eldönteni, mit mennyire vegyek komolyan. A Lepkévé válásnak van egy korábbi, 2006-os változata is, az Élőkép „morfomán projektjei” pedig már 2004 óta tartanak. Lehet, hogy hat-nyolc éve még minden a helyén volt? A felnőttek infantilizálódás nélkül is tudtak jó értelemben gyerekek maradni, ártatlanul érezni, gondolkodni? Ha így van, az idő múlása okozza a bajt: pontosabban az, hogy rövid időn belül már a legmerészebb álmainkat sem tudjuk komolyan venni.

Lepkévé válás – Konspiráció (Élőkép Társulat)
Felhasznált és inspirációs szövegek: Patrice Van Eersel: Az ötödik álom; Terebessy Tóbiás: Lepkévé válás; Miguel Torres: A két valóság szárnya; A. de Saint-Exupery: Citadella. Vizuális és dramaturgiai tervezés, rendezés: Bérczi Zsófia. Figurák, mozdulatok, koreográfia: Bérczi Zsófia és a társulat. Vizuális inspirációk, bálnák: Terebessy Tóbiás. Animációk: Molnár Márk, Szarka Fedor Guido, Terebessy Tóbiás. Hangmontázs: Bársony Júlia. Programozás: Tankó Barnabás, Tasnádi József. Videovágás: Ernst Süss, Bérczi Zsófia. Udun játszik: Szarka Fedor Guido. Hangfelmondás: Birtalan Krisztina, Mátyás Attila, Szarka Fedor Guido, Rimóczi István. A rendező munkatársa: Tankó Barnabás.
Morfomán szereposztás: Birtalan Krisztina, Szabó Ildikó Ágnes, Jobbágy Bernadett, Hrotkó Heléna, Csikós Nóra, Török Enikő, Kecskés György.

Szkéné Színház, 2012. január 18.