A kiválasztott négy színház elemzéséhez az intézmények honlapjait vettem alapul, és az extra tevékenységeken túl a jegyárpolitikájukat, illetve a (potenciális) közönségükkel való kommunikációjukat is górcső alá vettem.

Arról, hogy miért nem mennek maguktólNemcsak a németek nem mennek maguktól színházba, hanem ma már senki. Hiszen a színház 2012-ben nem úgy működik, hogy a néző gondol egyet, megveszi a színházjegyet, végignézi a darabot, és illedelmesen tapsol a végén, majd pedig az élménytől felajzottan hazatér. Már ahhoz is rendkívül intenzív munka szükséges, hogy a potenciális nézőnek egyáltalán felkeltse az érdeklődését a színház egy-egy előadása, arról nem is beszélve, hogy mit lehet csinálni a szerencsétlennel, ha értetlenül malmozik, vagy akár felháborodottan püffög a kortárs produkció alatt. A színház alapvetően kétféleképpen reagálhat ezekre a nehézségekre: vagy elkönyveli, hogy az emberek egyre butábbak, és már nem akarnak színházba járni (bezzeg annak idején!), vagy tudomást vesz a hipermodernség velejáróiról, és elkezd harcolni azért, hogy nézői, sőt, rajongói legyenek. Az utóbbi hozzáállás rendszerint a különféle színházon kívüli tevékenységekben és színház-pedagógiai programokban konkretizálódik, amelyek ideális esetben akár metaszínházi funkciót is betölthetnek.
Az alábbiakban német közszínházak extra tevékenységeit fogom vizsgálni, azzal a nem titkolt céllal, hogy megértsem, hogy lehet ezt jól (jobban) csinálni. A kiválasztott négy színház elemzéséhez az intézmények honlapjait vettem alapul, és az extra tevékenységeken túl a jegyárpolitikájukat, illetve a (potenciális) közönségükkel való kommunikációjukat is górcső alá vettem. A következőkben témák szerint fogom elemezni és összehasonlítani a színházakat.

Színház-pedagógia

Az elemzett színházakban az extra tevékenységek következő elemei fordulnak elő: színház-pedagógiai foglalkozások, baráti kör, kávéház vagy vendéglő, illetőleg közönségtalálkozók. Közülük egyértelműen a színház-pedagógia és a fiatalokkal való foglalkozás a legteljesebben kiaknázott szegmens, ami jelzi, hogy a színházak kiemelt figyelmet szentelnek a fiataloknak. Nemcsak az előadások megértésében segítik őket, hanem kreativitásuk fejlesztésében, abban, hogy ne féljenek a művészet által megnyilvánulni, és megnyíljanak.
A berlini Schaubühne1 rendelkezik talán a legöszszetettebb off-programmal és így a legizgalmasabb színház-pedagógiai tevékenységekkel2 is. Az iskolásoknak és fiataloknak ajánlott programok nagyon változatosak, és a színházzal való első kontaktustól az előadás létrehozásáig szinte minden lehetséges formát felölelnek. A foglalkozásokat Uta Plate drámapedagógus vezeti, és ő felelős a fiatalok színházáért is.
A Schaubühne némiképp egyedi vonása, hogy a workshopok jelentős részét nemcsak iskolás csoportok és egyéb érdeklődő tinédzserek látogathatják, hanem létezik verziójuk felnőttek számára is. Ilyen például a bevezető workshop, amelynek témáját rendszerint egy-egy műsoron levő előadás határozza meg. Ennek keretében a résztvevők négy órán keresztül improvizálnak, drámát olvasnak, és beszélgetnek róla, majd este megtekintik az előadást is. Ehhez hasonlóan az alkotókkal való beszélgetésre nemcsak az iskolai csoportok számára nyílik alkalom, de közönségtalálkozókon is. És ahogyan az ifjú generáció számára konkrét színházi tevékenységek és egyéb speciális workshopok állnak rendelkezésre, az érdeklődő felnőtt nemzedékek is havi rendszerességgel találkozhatnak egy improvizációból és közös játékból kiinduló workshopon. A Schaubühne vezetősége felismerte, hogy az az alternatív tanulási mód, amely a színház-pedagógiai foglalkozások sajátja, megfelelő változtatásokkal a felnőttek számára is izgalmas lehet, ahogy azt is belátta, hogy a színházi nevelés nemcsak a kiskorúak számára elengedhetetlen, és nem kell a nagykorúság elérésével befejeződnie.
Megemlítendő még a fiatalok színháza, a Die Zwiefachen3 is: ennek tagjai a drámapedagógus vezetésével saját ötleteiket valósítják meg, s kiélik kreativitásukat. A csoport a tánc és ének, illetve az írás és improvizáció tágasságában készíti el saját előadásait, amelyeket bemutatnak a Schaubühnén, sőt, akár nemzetközi fesztiválokon is felléphetnek. Ehhez a kezdeményezéshez hasonló módon épülnek fel a különféle partneriskolákkal együtt működtetett hosszú távú tevékenységek is, amelyeknél rendszerint ugyancsak egy-egy előadás a végeredmény. Ezek a projektek olyannyira innovatívak, hogy – a nálunk ismert iskolai színjátszási szokásokkal ellentétben – a kortárs drámára és az egyéni kreatív írásra fektetik a hangsúlyt. A honlapon látható előzetesekből és fotókból is kitűnik, hogy az előadások közös munkával és a játékosokból kiindulva jöttek létre, erre utalnak a kézzel készített kartonpapír díszletek, papírmaszkok, a saját ruhák és a különféle anyagokból improvizált jelmezek is. Nyoma sincs itt a hagyományos színjátszás közhelyeinek, kezdve az irodalmi dráma hiányával, a szinte civil jelmezeken át a „rendes” karakterek hiányáig minden rendhagyó itt.
A másik berlini játékszín, a Volksbühne4 az előbbinél sokkal egyhangúbb színház-pedagógiai foglalkozást kínál. Itt az egyetlen lehetőség a P14 elnevezésű fiatalok színházához való csatlakozás, ami – a Die Zwiefachenhez hasonlóan – a játékra és közösségi élményre fekteti a hangsúlyt. Amint a neve is jelzi, a P14 a tizennégy éven felülieket célozza meg, akik nemcsak színészként, de akár dramaturgként vagy a technikai részlegen is elhelyezkedhetnek. Figyelemre méltó ez a nyitás, mert olyan gyerekeket, kamaszokat is be tud vonni, akik esetleg a színpadhoz túl félénkek, illetve hangsúlyozza, hogy a színházcsinálás nagyon sok terület összjátékát jelenti, ahol ugyanolyan fontos elem a fény vagy a hang is, mint a színész játéka. A Vanessa Unzalu-Troya által vezetett csapat jelszava: „Szabad a bukás” (Scheitern ist erlaubt!), hiszen a kudarc is fontos része a tanulásnak, és a lényeg egyébként is a közös játék és a saját ötletek megvalósítása. A P14 ugyanakkor olyan lehetőség, amely által a résztvevők találkozhatnak, és megismerhetik a színház alkotóit is.
A csoportnak Facebook-oldala is van: az itt látható fotókból az tűnik ki, hogy ez a csoport kompakt díszlettel dolgozik, a szereplők sminkje és jelmezeik is kidolgozottabbak, inkább emlékeztetnek egy színészosztályra vagy akár – egy-egy csoportfotót nézegetve – egy rockbandára. A legfrissebb előadásukat, az AH’ Similare! című produkciót (amelyet a Volksbühne a saját havi programjában szerepeltet) egy 1987-ben született fiatalember, Jan Koslowski rendezi, és ugyanígy saját munka az előadás előzetese is.
A Münchner Kammerspiele5 – ahogyan a Schaubühne is – külön tartja a foglalkozásokat az iskolákból érkező csoportok és az egyéb érdeklődő fiatalok számára. Az iskolás projektek nagyjából hasonlóak az egyéb foglalkozásokhoz, azzal a különbséggel, hogy az előbbiek számára a programok sokkal kötöttebbek, és pontosabban meg van határozva a tevékenységek mikéntje. Ilyen módon mindkét típusú foglalkozás tartalmaz be- és levezető beszélgetéseket, workshopokat és színházlátogatást is. Ezen kívül az iskolákkal partnerszerződéseket köt a színház: egy ilyen kapcsolat akár kétéves folyamatos kollaborációt is jelenhet. A Kammerspiele színháznapot szervez az iskolás csoportok számára, amelynek során sűrített módon jelennek meg a fent említett foglalkozások. A M8 MIT!6 klub pedig heti rendszerességgel improvizációs workshopokat és nyári táborokat szervez tagjainak. A Münchner Kammerspiele feltehetőleg színes és szerteágazó off-programjairól sajnos a honlapon csak információkat lehet szereznünk, az aktuális tevékenységnek sem itt, sem a hivatalos Facebook-oldalon nincs lenyomata, és nincsen róluk semmiféle vizuális anyag sem.
A Münchner Kammerspiele ugyanakkor az egyetlen az általam vizsgált négy színház közül, ahol az egyetemistáknak külön programot kínálnak. Az ún. Campus havi rendszerességgel ajánl beszélgetést, színházi emberekkel való találkozást, próbák megtekintését az érdeklődők számára.
A Düsseldorfer Schauspielhaus igencsak szerteágazó színház-pedagógiai tevékenységet folytat. A fent említetteken (alkotókkal való beszélgetés, próbanézés, színháztúra, workshopok és színházi műhelyként funkcionáló klubok) kívül itt egyéb érdekességeket is találhatunk. A színház például leckeelőadást biztosít a düsseldorfi iskolák számára, és a vasárnapi matinék alatt gyermekmegőrzőt működtet. Igencsak izgalmas kezdeményezésnek tűnik az Üvegház (Treibhaus), amelynek foglalkozásai a Fiatalok Színházának folyosóján zajlanak, a mottója pedig: erst ausprobieren, dann mitreden, vagyis először kipróbálni, aztán beleszólni. A honlap egy tavaly február és március környékén futó projektről szállít információkat, frissebb programra nincs utalás. Az itt leírtak szerint ennek során a résztvevők a színház környezetében olyasmiket próbálhatnak ki, amiket a szülő esetleg tiltana. Némi internetes böngészés után derül ki, hogy az Üvegház – a honlap frissítésének elmaradása ellenére – folytatja tevékenységeit, de ezekről már inkább a Facebookon szerezhetnünk tudomást.
A színházi baráti körökhöz hasonló a düsseldorfiak „színházi cserkészet” programja. A színházi cserkész kiváltságos barátja az intézménynek, akinek mindig a táskájában van a színház havi programja, és mindegyik előadásról felvilágosítást tud adni – ezért cserébe próbákat nézhet, és ingyen járhat az előadásokra.
A már említett Fiatalok Színháza, a Junges Schauspielhaus külön infrastruktúrával (ez az ún. Kulturzentrum) rendelkező csatolmánya a Düsseldorfer Schauspielhausnak. Ez kimondottan fiataloknak készít produkciókat, és az előadásokon túl különféle izgalmasabbnál izgalmasabb foglalkozásokat is nyújt az érdeklődők számára. Ilyen például a Müttersprache (Anyák nyelve), ahol a migrációs hátterű anyáknak tartanak német nyelvórát. Ugyancsak a nyelvtanulás elősegítése érdekében született meg a Sockentheater (Zokni-színház), amely iskolákat és óvodákat látogat zoknibábukkal bemutatott időszerű előadásaival. Ezen kívül felolvasószínház és egy művészet és kultúra témájú workshop várja az érdeklődőket, ez utóbbiban gyermekek és felnőttek együtt beszélik meg a színházzal kapcsolatos művészeti témákat.

Közönségtalálkozók

A Schaubühne – ahogy már említettem – a színházi nevelési programját a felnőttekre is jónak látta kiterjeszteni, de ezen kívül a felnőtt közönségnek egy Streitraum (Vitaszoba) elnevezésű programot is kínál. A különféle kulturális, társadalmi és emberi stúdiumokat érintő témákat a moderátor Carolin Emcke vezeti, és a beszélgetésre olyan jeles szakértőket hívnak meg, mint Pierre Bourdieu, Judith Butler vagy Jean Baudrillard. A Streitraum eredetileg 1996-ban indult a Deutsches Theater Barrackjában Jens Hillje vezetésével, és Ostermeier Schaubühnébe kerülésével a Vitaszoba is ebbe a színházba költözött. Hogy mennyire nívós vitaestté nőtte ki magát a Streitraum, arról most már bárki saját maga meggyőződhet, hiszen 2010 óta minden estet megörökítenek, a videót pedig az intézmény honlapján bárki számára elérhetővé teszik. Innen tájékozódhatunk arról is, hogy például a 2012-es év első Vitaszobája magyar vonatkozású témát tárgyalt: az Antisemitismus in Ungarn – Was tun? (Antiszemitizmus Magyarországon – Mit tegyünk?) meghívottai HellerÁgnes filozófus, Paul Lendvai író és zsurnaliszta, az azóta elhunyt Ivan Nagel kritikus és színházesztéta, valamint Schiff András zongoraművész és karvezető voltak. A politikai témáknak az idők során külön „szobát” különítettek el: a Streit ums Politische a Hamburger Institut für Sozialforschunggal (Hamburgi Társadalomkutatási Intézet) való együttműködés eredménye.
A Volksbühne honlapján a lehetséges közönségtalálkozókról nincs információ, a Münchner Kammerspiele és a Düsseldorfer Schauspielhaus viszont feltünteti, hogy bizonyos rendszerességgel az egyes előadások előtt és/vagy után beszélgetések lesznek. Mindkét színház a beszélgetést már a havi műsorban is jelzi.

Baráti körök

A Volksbühnét leszámítva a másik három általam elemzett színháznak honlapja szerint aktív és jelentős baráti és támogatói köre van. A baráti körbe való belépés feltétele mindhárom esetben az éves tagdíj kifizetése, a düsseldorfi színháznak pedig külön fiatal baráti köre is van, ahova a tizennyolcadik évüket betöltött, de harmincnál nem idősebbek jelentkezhetnek be jutányos tagsági díj (évi 15 euró) árán. A tagság minden esetben hasonló privilégiumokkal jár: a barátok hamarabb foglalhatnak jegyet az előadásokra, próbákat és főpróbákat nézhetnek, rendszeresen találkoznak egymással, és különféle egyéb exkluzív programokban vehetnek részt. Tagságukkal a színházat támogatják, ugyanakkor szerves kapcsolatot létesíthetnek az intézménnyel, és ilyen módon szellemi partnerré is válhatnak. A düsseldorfi kezdeményezés, amely a szűkebb zsebű fiatalokat célozta meg, arra hívja fel a figyelmet, hogy a jó érdekek és célok mellett való elkötelezettséget és a filantróp magatartást, valamint annak elsajátítását, hogy (hogyan) támogassuk és költsünk a kultúrára, minél korábban el kellene kezdeni.

Kávéházak

A kávéházak térségünkben is ismerős komponensei egy színházi intézmény életének, a tapasztalat szerint azonban ezek nagyon ritkán lépnek túl a „büfé” kategóriáján, és válnak valóságos találkozóhelyekké, ahol nemcsak a szakma, de a mindenféle érdeklődők vagy akár színházba nem járók is szívesen elüldögélnek. A büfé-kategóriából való kilépés talán azzal kezdődik, hogy a helyiség saját külön nevet kap (s így valamelyest – néhol fizikailag is – leválik az intézményről), és elkezd külön életet élni. A Café Schaubühne7 kora reggeltől estig nyitva van, vasárnaponként pedig a Streitraumnak ad helyet. A Restaurant Kulissen8 a Münchner Kammerspiele saját vendéglője, ami reggel kávézó, este bár, étteremként is funkcionál, sőt catering szolgáltatásokat is nyújt. Ezen kívül azonban a müncheniek a Conviva im blauen Haus9 elnevezésű étterem partnerei is, ahol a Kammerspielében megváltott színházjeggyel a néző kedvezményben részesül. A düsseldorfi színház Teatropiù10 étterme pedig olasz ételekre, főleg pizzára szakosodott.
A vendéglők, kávéházak, pizzériák nemcsak nevükben és földrajzi elhelyezkedésükben nevezhetőek színházinak. Ezek a színházi élmény szerves részei, izgalmas találkozóhelyek, különleges események helyszínei, és olyan terek, ahol tovább „folytatódik”, vagy hamarabb elkezdődik, sőt, talán egész nap tart a „színház”.

Jegyárpolitika

Az általam vizsgált négy színház kivétel nélkül változatos jegyekkel, engedményekkel kecsegteti a nézőket. A Schaubühne és a Volksbühne ugyan nem rendelkezik bérletrendszerrel, ám a különféle speciális kártyák és kedvezmények így is megfelelő flexibilitást biztosítanak a közönség számára.
Általánosságban a következőképpen alakul a jegyár és a kedvezmények kínálata: mindegyik színháznak rendszerint több tere van, és ehhez idomulva különféle jegyárak is tartoznak hozzájuk. Ahogyan a nagytermekben, úgy a stúdióterekben is többféle jegytípus közül lehet válogatni, a típusok mindegyikében pedig különféle árkategóriák vannak. Az 50 százalékos kedvezményben a gyerekek, tanulók, egyetemisták, katonák és közszolgálatban dolgozók, illetve a munkanélküliek részesülnek, a Schaubühnecard vagy a Volksbühnecard tulajdonosai pedig 25 euró értékben egy év alatt tíz előadást tekinthetnek meg. Árengedményben részesülnek még a csoportok (kivéve különleges előadások és bemutatók alkalmával), illetve a kerekes székkel érkezők és kísérőik. A Schaubühne és a Volksbühne pedig feltünteti, hogy a ruhatár ingyenes, sőt, az előbbi azt is tudatja, hogy a színház környezetében a parkolás ingyenes, a Düsseldorfer Schauspielhausban megvásárolt színházjeggyel pedig az előadás napján a városi közlekedési eszközöket lehet ingyen használni.
Ilyen és ehhez hasonló kedvezményekkel kecsegtetik a színházak a nézőket. A legjobban a Schaubühne „akadálymentesíti” az utat a színházba: az ő honlapjukon találhatóak a legpontosabb és legrészletesebb információk a különféle tudnivalókról. Ehhez kapcsolódóan az is megjegyzendő, hogy a két „bühné”-nek a legteljesebb az angol nyelvű felülete is.

Összegzés, avagy arról, hogy miért
mennek a németek mégis színházba

Ha a honlap alapján akarunk képet alkotni a színházak online kommunikációjáról, mindenféleképpen a Schaubühne kerülne az első helyre. Átlátható, letisztult és stílusos honlap, ahol minden információt megtalálunk, és minden mástól egy kattintásra vagyunk. A nyitottság és sokszínűség nemcsak a programok milyenségében és mennyiségében tükröződik, hanem a részletező és kedélyes beszédstílusban is. De alapvetően mindegyik színházra ez a nyitottság jellemző: a Düsseldorfer Kammerspielén kívül mindet meg lehet találni a Facebookon, sőt, némelyiket a Twitteren is – a cél egyértelműen az a megszólítás, ami a ma embere számára immár magától értetődőnek számít.
A szociális médiában való jelenlét a mi térségünkben sem újdonság már, de a különbség az, hogy az általam vizsgált német színházak ezt a kortársi gondolkodást nemcsak átpakolják (értsd: copy-paste-elik) egy másik csatornába, hanem az új médium felbukkanásával újra elgondolkodnak saját magukról és a feladatukról a társadalomban. Hiszen a szociális médiában is lehet ugyanúgy kommunikálni, mint ez idáig: hagyományosan és egyirányúan. A változást a formán túl a megújult gondolkodásmódnak kell hoznia. Ilyen módon a korszerű kommunikáció lehetőséget teremt arra, hogy a színház felvegye a versenyt az egyéb szabadidős programokkal, a felkínált foglalkozások pedig olyan színházat teremtenek, amely felvállalja és közönségévé szeretné tenni a ma emberét.
1 http://www.schaubuehne.de/
2 http://www.schaubuehne.de/index.php?page=culture&sub=welcome&language=de_DE
3 Magyarul úgy fordíthatnánk, hogy A duplák, A kétszeresek. http://www.schaubuehne.de/index.php?page=culture&sub=youth&language=de_DE
4 http://www.volksbuehne-berlin.de/
5 http://www.muenchner-kammerspiele.de/home/
6 http://www.muenchner-kammerspiele.de/theaterpaedagogik/m8-mit/ Az elnevezés szójáték, németül kiolvasva: macht mit (együtt, valakivel csinálni).
7 http://www.schaubuehne.de/index.php?page=house&sub=cafe&language=de_DE
8 http://www.muenchner-kammerspiele.de/service/gastronomie/
9 http://www.conviva-muenchen.de/
10 http://duesseldorfer-schauspielhaus.de/de_DE/Gastronomie