A darab letölthető INNEN

Lassan hömpölyög a filmfelvétel, próba és szereplőválogatás eseménykeretében szétdarabolt történet szerveződik, közben alig vesszük észre, hogy felépül egy koherens világ, melynek szereplőit – éppen az említett eseménykeret miatt – egyszerre több nézőpontból láthatjuk. Vagy talán a szereplőknek van több arcuk, vagyis az író különös, lírai világában lebegő lények mindig más-más alakban jelennek meg, lényegülnek konkrét lénnyé… Mert egy idő után a színész és az általa játszott (vagy éppen próbált) figura összemosódik, sőt egylényegűvé válik. Az árva cselédek sorsának esszenciája ugyanolyan, mint a sikeres színésznőé, vagy a kitörésre vágyó névtelen karriervágyóé. Életük egyszeri és megismételhetetlen, szent és profán egyformán kavarog bennük. Mindeközben a dráma lírai világában – a filmgyártás illúziókeltő mechanizmusában – egy letűnt kor színterei jelennek meg: cselédlépcsők mosókonyhák, virágos udvarra néző józsefvárosi kisszobák… És a darab végére nem történik semmi egyéb, csak csöndben megdicsőül a főhősnő – Semmiért egészen, fordíthatnánk ki ide Szabó Lőrinc verscímét. Mindenesetre az, hogy ez a megdicsőülés megtörténik (legalábbis úgy érezzük, hogy megtörtént), nem kicsi írói bravúr (mert úgy történik meg, hogy közben nem történik semmi különös: Mariska csak végzi a dolgát, teszi mindennapi kötelességeit). Vajon mindez egy előadáson át tudna-e lényegülni színházi bravúrrá?

*

Részlet az Árvákból:

MARISKA: – Ne tátsd a szád, Vilma, énekeld el inkább a Báró úrnak azt a Jézuskásat, amit az este tanultunk!

(Vilma egy adventi éneket kezd dúdolni: Ébredj ember, mély álmodból / Megszabadulsz rabságodból / Közelít már üdvösséged / Eltörlik már minden vétked…)

…Tessék idefigyelni, valamelyik nap a kis udvarban szőnyeget poroltam, elfáradtam, gondoltam, alszok egy fél órácskát, oszt a szenes kiszni tetején, ahogy voltam, ledűltem, hát csak a hajnali hűvösségre kezdtem ébredezni. Néztem: mi ez, hol vagyok? Hát ez a kis udvar!
Uramatyám, mondom, hát most hogy ríhat a Vilma, hogy éngem nem talál. Igen, de nem tudtam ám visszajönni, mert (lehalkítja a hangját) ezek kizártak. Na, mit tegyek, megláttam a klozetablakot, hogy nyitva van, felállítottam a teknőt, úgy értem el. No, s úgy aztán már egy perc alatt benn voltam. Lépek a Vilmához, de csend van, jól alutt, csak úgy kuporogva, a deszkán. Azután, hogy elvégeztem a dolgom, felébredt és reám kiáltott, hogy én nem mentem el? Hát kicsoda mondta, kicsikém, hogy elmentem?

(váratlanul Vilma szólal meg):

VILMA: – Burger néni mondta, Vilma nem látja többé a Mariska nénit. Vilma hiába várja. Elment Mariska néni. Néni megverte Vilmát, mert sírtam… Nem szabad sírni. Nem szabad. Vilma sír, de nem szabad sírni. Vilma éjjel sír, hajnalba Vilma sír. Este sír…

(Vilma elneveti magát)

MARISKA: – És akkor kijött a nagysága, és azt mondta, hogy maga egész éjjel csavargott. Ilyen tisztességes leány maga? És rám fogták, hogy biztosan valami férfinál voltam. Jézusom!

(A Báró szivarra gyújt, halkan, álmodozva kezd beszélni.)

BÁRÓ: – Az ember hajnalban nincs egyedül, ha egy lovacskája van… zörög a kordé, mintha már senki sem élne, csak az út menti kőszent irgalmas mozdulata… felhők járnak a sötétben, nekem mindenki régi ismerősöm… vörösbegy és vadméh, fehér függöny, kanári, szürke élet.

MARISKA: – Jaj nekem, de szépen mondja!

(Burgerné érkezik kalapban, jókedvűen, kifestve, kissé részegen.)

BURGERNÉ: (énekel) – „Mindig a cím, a rang / És soha egy kaland / Nékem ez nem elég / Egy szív, az kéne még!”

…Bonzsúr mindenkinek! Na, mondhatom, édes leányom, csókoljon meg, kedvesem…

*

A darab közepén esik meg először, hogy a történet filmes eseménykerete gyanúsan összegabalyodik a történettel magával.
Újabb részlet:

*

BÁRÓ: – Nézze, Burgerné nagysád, én most néhány napra elutazom…

(De nem fejezheti be a mondatot, mert egy különös és váratlan baleset jó időre alaposan megváltoztatja az események kibontakozását: alacsony, idős házaspár, szorosan egymásba kapaszkodva és egyforma szögben előrefele dőlve, a hölgy fején szürke kalapocska, a férfi nyűtt, sötét nyúlszőr kalapban, mindketten kopott ballont hordanak, egyenletes csoszogással igyekeznek áthaladni a díszleten. Elfogulatlan mozgásuk, egykedvű, sőt rezzenéstelen mentalitásuk minden elemében idegen az imént kibontakozó események atmoszférájától. „Philemon és Baucis” megjelenésének fogadtatása ennek megfelelő: az öregek áthaladásának útjában az iménti jelenet, s azon belül éppen a Báró tartózkodik. Az Öregúr, minthogy akadályba ütközött, felméri a terepet, tájékozódik, majd a kívülről érkezettek elfogulatlanságával érdeklődik…

ÖREGÚR: – „Kérem tisztelettel, van itt maguk között egy Hidvégi nevű?”

…ám a Báró – sajnálatos módon – ahelyett, hogy tudása szerint a választ megadná, elfordul a bácsitól, és tenyeréből ernyőt képezve a homlokán, erre-arra kezd tekintgetni, majd fütyörészik, ezek után nem sokkal az Öregúr a hokedlin ámultan figyelő Mariskához fordul, aki veszélyes nyugalommal visszhangozza a bácsi ismételten elhangzó szavait:

MARISKA: – Van-e miközöttünk egy Hidvégi nevű? Most éppen ezt volna sürgős kideríteni… mert addig innen egy tapodtat sem mozdulunk, amíg a Hidvégire fény nem derül!

…és ami ezután zajlik, az már szinte üzemszerűen következik be: a Hangosbeszélő hirtelen, kissé sípolva bekapcsol, a szokott hang szokatlanul indulatossá változott

HANGOSBESZÉLŐ: – Ma mindenki megőrült?

– halljuk. Ezzel egy időben Elsőasszisztens párducként veti magát az Öregúrra, aki egykedvűen átadja magát az erőszaknak, de nem úgy a néni, aki váratlan erővel és sikongatások közepette kezdi összecsukott esernyőjével ütlegelni a filmes segéderőt. Másodasszisztens kézi utasítón tülköli minden égtáj felé, hogy…

MÁSODASSZISZTENS: – Leálltunk, nem esünk szét, mindenki a helyén marad!

(Segédoperatőr valahonnan a káosz mélyéről egykedvűen süvölti, hogy):

SEGÉDOPERATŐR: – Kamera berak!

(Fővilágosító kacsázó járással érkezik és fölfelé, a „hídra” integet, eközben pedig – mint aki levette kezét a világról – azt ismételgeti, hogy):

FŐVILÁGOSÍTÓ: – Kikap, nem hallod, Sün? Kikap!

(Másodasszisztens végre szót ért a két öreggel, gügyög, dudorászik nekik, az Öreg úr ettől mosolyog, és a fiatalember érdeklődésére, hogy fáj-e neki az a néhány félrecsúszott esernyőcsapás, amiből neki is kijutott az imént, így válaszol):

ÖREGÚR: – Most elmegyek a magasságos mennyekbe, az fáj!

*

A filmes eseménykeret távolságtartó, a kívülállóság illúzióját kelti. Azért is van rá – egyebek mellett – szükség, mert manapság már elfogadhatatlan közvetlenül együtt érezni az elesettekkel, az alávetettségből kitörni akaró egyszerű tisztességesekkel. A műalkotásokban a részvétnek artisztikus formát kell teremteni, különben – a fizető művészetfogyasztók egy tekintélyes része számára – eladhatatlan, érdektelen és unalmas, sőt, szabályosan irritáló lesz a produkció. A hajdani, prostitúcióra kényszerített álcselédek története a mában azáltal válik érdekessé, hogy az egykori sorsok mai színésznők sorsába lényegülnek át. A filmes eseménykeret (egy) így kitágítja, elemeli a hétköznapiságtól a történetet, (kettő) megteremti a comme il faut távolságtartást, és (három) mindezek által egy állandó társadalomkritikus keretté válik. És persze a színpadi megvalósításban lehetőséget teremthet a folyamatos tér- és idősík-váltásokhoz.
A befejezés furcsa krimivég: gyilkosság történik, de a bűnüldözés nem a bűnelkövetőt bünteti, hanem az ártatlan áldozatot, aki dicsőítést érdemelne.
A Színház folyóirat 2014. szeptemberi számában Darida Veronika Monteverdi-variációk címmel interjúsorozatot készített a Jeles András által alapított társulatról, a Monteverdi Birkózókörről.
Részlet a cikkből (Forgách András Jeles Andrásról):
„Van egy politikai világnézete, ami nem pártokhoz kötődik, de ennek az előadásokban nincs semmilyen jelentősége. Úgy is mondhatnánk, hogy arisztotelészi értelemben politizál. Az igazságérzete nagyon mély, és a mélyszegénység témája is mindenhol megjelenik nála (a megalázottak és megszomorítottak iránt mindig nagyon érzékeny volt). Olyan, akár egy középkori filozófus, aki a szenvedésről valami nagyon mélyet gondol: az emberi szenvedésről, és ugyanígy az állatokéról is ‒ volt egy idő, amikor az állatok lemészárlását Auschwitzhoz hasonlította.”

(Kutszegi Csaba)

A dráma megtalálható a „Drámák” menüpont alatt, és letölthető INNEN.