Két spanyol dráma a mauthauseni pokolról

927 spanyol útja Mauthausenbe; A kék háromszög – DRÁMAMELLÉKLET
2015-04-15

Katona Eszter Egy elfeledett tragédia: spanyolok a mauthauseni lágerben című tanulmányában két – általa lefordított – spanyol drámát mutat be. A tanulmány és mindkét dráma teljes terjedelmében olvasható az E-book, valamint a Drámák menüpontunk alatt.

Az alábbiakban részleteket közlünk a tanulmányból:Laila Ripoll: 927 spanyol útja Mauthausenbe (El convoy de los 927)

A spanyolok mauthauseni útját választotta Laila Ripoll a 2007-ben íródott El convoy de los 927 című színmű kiindulópontjául. A darab központi motívuma az a tizennyolc napig tartó nagy utazás, melyről Jorge Semprún – igaz buchenwaldi végállomással – is beszámolt híres regényében. Laila Ripoll egy öttagú család megrázó történetén keresztül mutatja be a spanyolok megpróbáltatásait: a vonatút után az apát és a nagyobb fiút elszakítják a többiektől, az anya két másik gyermekével – Ángellel és Lolitával – visszatér Spanyolországba. A mauthauseni táborba már betegen érkező családfő szinte azonnal meghal, míg a kamasz Ramiro túléli a poklot. Hazatérve a megtört fiúnak sikerül megtalálnia családját, de a múlt borzalmait soha többé nem tudják kitörülni emlékezetükből. A történet a felnőtt Ángel visszaemlékezéseiből bontakozik ki úgy, hogy a jelenben narrátorként megjelenő szereplő a múltban a család legkisebb tagjának (Gyermek Ángel) alakjában elevenedik meg. A felnőtt – hatvan évvel későbbi – és a megidézett gyermeki nézőpont váltakoztatása adja meg a darab sajátos ritmusát, a múlt és a jelen makacs összefonódását.

Laila Ripoll – Mariano Llorente: A kék háromszög (El triángulo azul)

Laila Ripoll 2007-es darabját a Mauthausenbe tartó szerelvényen utazó 927 spanyol tragédiája ihlette. A narráció egy öt fős család oda-, majd a már három tagúra redukálódott csapat visszaútjára koncentrál a Felnőtt Ángel gyermekkori emlékein keresztül mesélve a megpróbáltatásokról. A mauthauseni történet a kiindulópontja a 2014-ben bemutatott, A kék háromszög című drámának is, melyet Laila Ripoll társszerzőként írt Mariano Llorentével. A két darab között tehát erős a kapcsolat, hiszen a későbbi arról a táborbeli öt esztendőről ad pillanatfelvételt, melyről a korábbi mű mintegy elfeledni való hiátusként hallgatott. A kék háromszög tehát egy újabb sebről tépi le könyörtelenül a kötést.
A spanyol szerelvényről szóló drámához hasonlóan ez a darab is visszaemlékezésre épül, ez alkalommal azonban nem egy spanyol áldozat, hanem egy német fotós, Paul Ricken rémálmai elevenednek meg a színpadon. A megtört férfi kölni otthonában húsz év távlatából idézi fel a láger lakóit, a náci tiszteket és a legkegyetlenebb eseményeket, melyekben kamerájával és hallgatásával ő maga is részt vett. Ricken nem puszta kívülállóként van tehát jelen, hanem egyben a felidézett történet egyik szereplője is.

Laila Ripoll 927 spanyol útja Mauthausenbe című drámája megtalálható a „Drámák” menüpont alatt, és letölthető innen.

Laila Ripoll és Mariano Llorente A kék háromszög című drámája megtalálható a „Drámák” menüpont alatt, és letölthető innen.

A tanulmány megtalálható az „E-book” menüpont alatt, és letölthető innen:
Katona Eszter Egy elfeledett tragédia: spanyolok a mauthauseni lágerben (pdf)

2015. április 15.

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.