...a nagy kérdés a kísérletben az, hogy a publikum mennyire hajlandó elfogadni ezt a szokatlan, kicsit bonyolultabb, nagyobb nézői odafigyelést igénylő szórakoztatást.

A Garai Judit átírta és Hidvégi Nóra rendezte Halálos tavasz című előadást egészen biztosan nem fogják betiltani, mint azt tették hajdan az ihlető forrásaival, a hasonló című Zilahy Lajos-regénnyel és a belőle készült filmmel. Nemcsak azért nem, mert az elnémításnak manapság már vannak szofisztikáltabb módszerei is, hanem azért, mert a Városmajorban bemutatott zenés színházi előadás kicsit sem ad okot erre. Nincs benne társadalomkritika, mélyen, komolyan nem utal sem a múlt század húszas, harmincas éveinek társadalmi valóságára, sem a mára. Ez a Halálos tavasz egy esztétikai kísérlet, vagy ha mindenáron valamilyen konkrétabb közösségi funkciót akarok találni benne, színházpolitikai-közművelődési kezdeményezés, amelynek célja a könnyed nyáresti szórakozásra vágyó nagyérdemű számára újfajta, korszerű színházi nyelv kínálgatása, megtalálása. És mint ilyen, kifejezetten elismerésre méltó.
Az előadás szándékosan esztétizáló, és esztétikus is. Bár a csiszolt dialógusok és a rendszeres narráció (a leggyakrabban a férfi főszereplő, az Egry Ivánt alakító Lengyel Tamás narrálja önmagát, ami megfelel annak is, hogy a regényben az események egy hosszú búcsúlevélben tárulnak fel) jól dramatizált, kicsit oratóriumi egyvelegében sikeresen fokozódik, a vége felé fel is pörög a drámaiság, az előadás kulcsa mégis a zene, a látványkép és a színpadi mozgás által létrejövő, óvatosan elvonatkoztatott összhatás. És a nagy kérdés a kísérletben az, hogy a publikum mennyire hajlandó elfogadni ezt a szokatlan, kicsit bonyolultabb, nagyobb nézői odafigyelést igénylő szórakoztatást.
E tekintetben talán a témaválasztás nem szerencsés. Mert a Halálos tavaszról még a harminc életév alatti nézők nagy részének is Karády Katalin búgó hangja és Jávor Pál távolba meredő igéző szempárja jut eszébe, miközben a nézőtéren öreg s fiatal együttesen várja, hogy felcsendüljön végre az „Ez volt a veszted, mind a kettőnk veszte” kezdetű dal. Ehelyett egy „fizikai színházi” alapkoncepcióba helyezett, ám kétségtelenül jól érthető, kellemes és sokunk számára szórakoztató előadást kapunk – Karády- és Jávor-nosztalgia nélkül. Nyitrai László végig szóló zenéjét Farkas Izsák prímás egyedül, élő játékkal – de hangfelvétel segítségével – mixeli elevenné, a híres dal néhány taktusát az anyát játszó Györgyi Anna intonálja egyetlenegyszer, bájosan, sejtelmesen, vágykeltően. Az ízléses, könnyen fogyasztható muzsika pedig – világzenei folklórritmusokkal, tangóval, kávéházi stílussal, egyéb átértelmezésekkel díszített – kortárs zene. Azt gondolom, talán nem kéne előzetesen másmilyen várakozást kelteni a nézőben, viszont az is igaz, hogy így olyanokat is be lehet csalni az előadásra, akik kortárs produkcióra nem váltanának jegyet. És ha már ott van a kedves néző, nem kizárt, hogy megszokott színházi szórakozásának egy másmilyen alternatíváját is megkedveli.

halalos_gyorgyi_szabo

Györgyi Anna és Szabó Vera / fotók: Nagy Attila

A történet, amely száz évvel ezelőtt társadalmi beágyazottsággal bírt (a Nagy Háború utáni válság, deklasszálódó dzsentrivilág, önpusztító dekadencia…) a mában kurtán-furcsán a levegőben lóg: manapság nem kordivat a szerelmi öngyilkosság (sokak szerint maga a szerelem sem), az öngyilkosságok száma eleve csökkenőben van, nyilván azért, mert háborúban, harcban, általános és képletes öldöklésben mindenki a másikat akarja lenyomni, miközben önmaga legszívesebben örökre túlélne, arról nem is beszélve, hogy miután Egry Iván többszörösen elherdálta mindenét, kétszer is bőkezű lehetőséget kap az anyagi konszolidálódásra, de becsületből mind a kétszer visszautasítja azt. Ilyesmit jelenünkben (mármint vagyon visszautasítását) végképp nem tapasztalhatunk. A történettel tehát nemigen tudhatunk mit kezdeni, a nagy érzelmek tombolását meg csak akkor élhetjük át katartikusan, ha (társadalmilag) realisztikus az alapja, vagy – éppen ellenkezőleg – a mesevilágban játszódik.

A megvalósítás módjáról, az alkalmazott színházi eszközökről viszont szinte csak jót mondhatok – feltéve, ha előzetesen elfogadom, hogy a korszerűségnek lehetnek különböző közönségrétegek elvárásaihoz igazodó fokozati (én elfogadom).

A színpadi berendezés végig mozdulatlan, mégis dinamikus, mozgalmas térhasználatra nyújt lehetőséget (díszlet és látvány: Klimó Péter). Szögletes, szabályos mértani testek (hasábok, téglatestek) népesítik be a játékteret, melyek egyhangúságát jókora, stilizált-organikus fatörzsek oldják. E szépre világítható berendezésben számtalan kisebb-nagyobb tér kínálja magát, miközben arra is lehetőség adódik, hogy például egy előtérben játszódó jelenet közben a háttérben dinamikus, áramló koreográfia fesse a hangulatot. Ebben a térben jól működnek, pillanatok alatt hitelesen létrejönnek a helyszínváltások, csak kettőt kell lépni és a minisztériumi irodából máris Ralben Edit Damjanich utcai otthonában, vagy éppen egy bécsi kisutcában vagyunk. A koreográfiát a Margit gépírókisasszonyt játszó Sipos Vera készítette, aki számos, Horváth Csaba rendezte-koreografálta előadásban szerzett tapasztalatát kamatoztatta munkájában, de egyénien használta a „fizikai színházi” eszközöket. Alkalmazott néhány szellemes elidegenítő elemet (például a dohányzás cigaretta nélkül, édességmajszolás), de a szinte folyamatos, a verbálisan éppen nem szereplő színészek által előadott háttérmozgásai nemcsak illusztrálják a színpadi történéseket, hanem hangulati többletet is nyújtanak hozzájuk. Mindenki kosztümben van, de olyanban, amilyet ma is felvehetne (jelmez: Juristovszky Sosa).

halalos_ullmann_lengyel

Ullmann Mónika és Lengyel Tamás

Mindenki elegáns, jólfésült és szép, kellemes pasztellszínekben játszódik végig a történet. Lengyel Tamás Egry Ivánként végig motorja az előadásnak, nemcsak rutinból dolgozik, hitelesen azonosul a figurával, nagyszerű teljesítményt nyújt. Ullmann Mónika Józsája színes egyéniség, titokzatos úrilány, vérbő szerető, odaadó, hű társ, áldozatvállalásra is képes megmentő. Az egész előadás stílusa, eleganciája, látványvilága mintha az Anyát alakító Györgyi Annára lenne kitalálva. Györgyi testestől-lelkestől lubickol az érett, de még tökéletesen fiatal, érzéki anya-nő szerepében, ha másfél óráig csak az ő néma, kosztümös vonulását kellene néznem, akkor is maximálisan jól érezném magamat. Szabó Vera Editként távol tartja magától a Karády-előképet, finom, intelligens, kicsit arisztokratikus, de belevaló mai lányt játszik. Nagyon jó, helyenként harsány karaktereket hoz Sipos Vera és Miklós Marcell is. Előbbi gazdag mozgás- és gesztusvilággal játszik, utóbbi ügyesen egy alakban hozza össze az előkelő rokont, a régi barátot, a munkahelyi kollégát és papucs férjet.

A történetnek egyébként vannak mára vonatkoztatható részei is. Egry ambícióit mindig egy új nő, egy új szerelem motiválja. Amikor Editbe szeret bele, „méltóságos úr” szeretne lenni, amikor Józsa villanyozza fel, hirtelen lelkesedésében politikus akar lenni. Ez ma is így van: minden sikeres férfi mögött egy nő áll. Az elbukottak mögött pedig nem ritkán rögtön kettő is. Szerelmi csalódás viszont ma már tényleg ritkán vezet öngyilkossághoz. Manapság a felek inkább mediátorhoz fordulnak, aki megmenti a kapcsolatot, a vagyont, mindent… (miközben maga is egy kis vagyont keres vele).

Zilahy Lajos: Halálos tavasz (Városmajori Szabadtéri Színpad, Budapesti Nyári Fesztivál 2015)
A színpadi változatot írta: Garai Judit. Díszlet- és látványtervező: Klimó Péter.
Jelmeztervező: Juristovszky Sosa. Videó és vizuális dramaturgia: Balogh Balázs. Világítástervező: Vida Zoltán. Zeneszerző: Nyitrai László. Koreográfus: Sipos Vera. Dramaturg: Garai Judit. Rendezőasszisztens: Tóth-Gábor Anna. Súgó: Deme Zsófia. Produkciós vezető: Miklós Melánia. Rendező: Hidvégi Nóra. Producer: Bán Teodóra.
Szereplők: Lengyel Tamás, Ullmann Mónika, Györgyi Anna, Szabó Vera, Miklós Marcell, Sipos Vera, Farkas Izsák.

Facebook Comments