…nem veszélyes ez az egész, de „megszorong az ember”.

A zárt falak között zajló művészeti megnyilvánulások kevés tekintettel vannak arra a kulturális-társadalmi-politikai közegre, amelyből és amelyben megszületnek, ezért tarthatatlanságuk azért egyértelmű a ma embere számára (alkotónak és befogadónak egyaránt). Ez a hermetikus bezáródás, amely főként esztétikai erővonalak mentén képes gondolkodni, figyelmen kívül hagyja a produktum-produkció és az azt előállító kontextus organikus viszonyát. Amennyiben a művészet megelégeli, vagy legalábbis szűkösnek érzi biztonságos elefántcsonttornyát és kilép a világba, amelyet nem utánozni, de alakítani hivatott, olyan izgalmas hibridek jöhetnek és jönnek létre, mint például a szociális cirkusz.

Cirkuszolj csak!

A szociális cirkusz a fentiek értelemében két szinten is megbontja a hagyományos, egyoldalú kommunikációt, amely a pusztán esztétikai élményre összpontosító, a valóságtól izolálva létező műalkotást jellemzi: egyrészt megkérdőjelezi a cirkusz mint önmagába záródó művészeti ág létjogosultságát, másrészt felismeri a szociális munka kiskapuit, és meglátja benne a nyitásra való lehetőséget, szükségletet.

Workshop a Trafóban a Cirque Inextremiste-tel

A szociális cirkusz létrejöttét elsősorban az a fordulat előzi meg, ami az új cirkusz (nouveau cirque) mentalitását jellemzi. A hetvenes évek Európájának kortárs cirkuszi mozgalma elfordul a klasszikus cirkuszi hagyománytól, ami nemcsak a cirkusz eszköztárát, hanem a világhoz való viszonyát is fölülírja. Így például háttérbe szorul az állatok látványosságkénti használata, a hagyományos cirkuszdinasztiák megbonthatatlansága, a kör- vagy ovális alakú tér használata, a zene öncélú alkalmazása, valamint többnyire a szórakoztatást, lenyűgözést és elbűvölést szolgáló alapkoncepció. A kortárs cirkusz képzett artistákkal dolgozik, térként főleg proszcéniumban gondolkozik, megjelenik a (narratív) dramaturgia, amelyhez a zene és valamennyi cirkuszi alkotóelem (koreográfia, díszlet és jelmez, fények) nagy mértékben hozzájárul, a karakterek és a mondanivaló kidolgozottsága pedig világi és szociális témákat érint.

A Cirque de Soleil keretin belül 1995-ben megalapult Cirque du Monde (‘világi cirkusz’, ‘világcirkusz’) az egyik legelső és legfontosabb szociális cirkusz; mára már ernyőszervezetté fejlődött, és több mint nyolcvan közösséget megmozgató alapítványa van, melyek hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkoznak a cirkusz eszköztárát felhasználva. A szociális cirkusz tehát mindenekelőtt olyan pedagógiai módszer, amely a nem-formális, művészettel nevelést helyezi középpontjába, olyan marginalizált csoportokat bevonva (szellemi vagy fizikai fogyatékosok, nemzetiségi kisebbségek, migránsok, mélyszegénységben élők, állami intézetek lakói), melyek életéből nemcsak a művészeti tapasztalat hiányzik teljesenen, hanem az integrációs-innovatív oktatás is. A szociális cirkusz tanítási módszerei révén létrejön a kommunikáció a művészeti kifejezésmódok és a szegregált csoportok között, melynek megteremtői egyfelől a szociális munkások, másfelől azok a cirkuszi emberek, akiknek a bevonásával létrejönnek a foglalkozások.

Workshop Trafóban: Gravity and Other Myths

A szociális cirkusz hozzájárul ugyan a művészet demokratizálásához és a társadalmi felelősségvállaláshoz, de legfontosabb eredményei mégis abban mérhetők, hogy milyen mértékben képes változást hozni azon szegregált csoportok életébe, amelyekkel dolgozik. A szociális cirkusz foglalkozásai mint az informális tanulás metódusai egyéni és csoportszinten is hatással tudnak lenni. A módszer olyan készségeket és képességeket fejleszt, mint például szociális és társas kompetenciák, munkához kapcsolódó értékek és attitűdök, ismeretek alkalmazása (egyenlőségi elvek kivitelezése, matematikai készségek), verbális és non-verbális kommunikáció, elektronikus kommunikációs készségek, kreatív gondolkodás, problémamegoldás, önálló munkavégzés, tanulási készségek. A szociális cirkuszi programokban résztvevő fiatalok magabiztosabbá, önállóbbá válnak, jobb önismeretre tesznek szert, és egyáltalán tudatába kerülnek a tanulás és az önkifejezés sajátos, művészeten alapuló metódusainak.

Hobbi vagy hivatás? A szociális cirkusz lehetőségei Magyarországon

Néhány hónappal ezelőtt a Trafó Kortárs Művészetek Háza adott otthont egy kerekasztal-beszélgetésnek, amely a szociális cirkusz miértjéről és hogyanjáról szólt. Zrínyi Gál Vince (KOMA) moderálásában Szabó Márton (Magyar Zsonglőr Egyesület), Szonday Szandra (ELTE Esztétika Tanszék) és Révész László (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tanext Akademia, Karkade szociális cirkusz társulat) beszélgetett a műfaj sajátosságairól, a mozgalom magyarországi helyzetéről, illetve arról, hogy milyen hatással van és lehet a szociális cirkusz az érintett fiatalok életében, személyes vagy akár szakmai fejlődésük tükrében.

Szonday Szandra cirkuszkutató a jelenség elméleti részéről beszélt, valamint a szociális munka és a cirkusz azon lehetséges kapcsolódási pontjait említette, amelyek összeköthetik ezeket az egymástól látszólag távol eső szakterületet. Szabó Márton különböző cirkuszfoglalkozásokat tart hátrányos helyzetű fiatalok számára, többek között egy pesterzsébeti ifjúsági klubban és a Heim Pál Gyermekkórház pszichiátriáján ápolt gyerekeknek. Szabó fontosnak tartja, hogy mivel nem artistákat akarnak képezni, hanem egy hobbit ismertetnek meg a fiatalokkal, sokkal több csoporthoz el tudnak jutni. Révész László László a Karkadé társulat keretein belül projektorientált módon dolgozik, ahol artistákkal együtt, Murainé Szakáts Ildikó akrobatatanár szakmai vezetésével fedezhetik fel az érdeklődők a cirkusz világát.

Szociális cirkusz workshop a Trafóban

A beszélgetés egyik legfontosabb kérdésfelvetése az, hogy mennyire lehet szakmát adni a foglalkozásokon résztvevő gyerekek kezébe, vagy elegendő az, ha a fiatalok hosszabb távon űzhető hobbira találnak a szociális cirkuszban. Szabó Márton és egyesülete számára az esetleges művészeti kvalitásokkal rendelkező produktumnál fontosabb az az alkotói folyamat, melynek során a résztvevők önmagukról, a másikról és a cirkuszról mint kifejezési formáról tanulhatnak. Bár a folyamat során – mivel egy művészeti ág eszközrendszerével dolgoznak – megjelenik az a vágy, hogy a végterméket másoknak is megmutassák, a kreatív ötletek felhasználása és a technikai tudás elmélyítése az elsődleges szempont. Ha a cirkuszi minielőadás a résztvevőkön kívül mások számára is élvezetessé válik, az egy jó hozománya a munkának, de nem prioritás.

Révész azonban azt is fontosnak tartja, hogy a Karkadé társulatban megforduló fiatalok a cirkuszi szakiránnyal is megismerkedjenek, hogy szakmát kapjanak kezükbe. Szabó Márton szerint azért fontos a fókuszt az alkotói folyamatra irányítani, mert alapvetően olyan fiatalokkal van dolguk, akik semmilyen szinten nem találják helyüket az iskolai rendszerben, nincs sikerélményük, és ennélfogva annyira motiválatlanak, hogy semmibe nem kezdenek bele, és semmit nem visznek végig. A munka folyamatszerűsége önbizalmat és önértékelést fejlesztő hatással bír, a cirkusz varázsa, játékossága pedig olyan motiváló faktor, amely megalapozza és ébren tartja az érdeklődést. Mivel azonban a nap végén mégiscsak szociális munkáról van szó, a foglalkozásokat tartó egyesületeknek nem áll módjukban tényleges, hosszú távú, egyénekre irányuló tehetséggondozással foglalkozni.

Szociális cirkusz a Trafóban

A 2015/2016-os évadban a Trafó is bekapcsolódott a szociális cirkusz népszerűsítésébe, és egy négytalálkozós workshop keretein belül biztosított lehetőséget hátrányos helyzetű fiataloknak a műfaj megismerésére és kipróbálására. Nagy Zsuzsi, a Trafó munkatársa a projektről beszámolva elmondta, hogy a Trafóban vendégszereplő, külföldi újcirkuszos társulatokat kérték fel egy-egy foglalkozás megtartására, a tréningekre pedig a pesterzsébeti Pince Ifjúsági Klubból és a sajókazai Dr. Ámbédkar Iskolából érkeztek olyan fiatalok, akik már évek óta foglalkoznak cirkuszozással, zsonglőrködéssel. A programot a Trafó az Artemisszió Alapítvánnyal és a Magyar Zsonglőr Egyesülettel közösen szervezte. A Trafó YouTube csatornájára feltöltött rövid, párperces videók hangulatos életképeket adnak a workshopokról: a résztvevők egyensúlyozó- és bizalomjátékokat játszottak, kötéltáncot, kézállást, akrobatikát és zsonglőrködést gyakoroltak, természetesen szakemberek felügyelete mellett; ahogy azt az egyik résztvevő diák meg is jegyzi: nem veszélyes ez az egész, de „megszorong az ember”. A képkockák oldott hangulatról, odafigyelésről és merészségről tanúskodnak, a gyakorlatokba valamennyien bekapcsolódtak, a workshopnak nemcsak készség-, de közösségfejlesztő funkciója is volt.

A május 26-28. között a Trafóba látogató francia Gehlker/Auffray/Diaz Verbèke csoport Üres (Le Vide) produkcióját a 26-ai bemutató előtt a workshop résztvevőinek és a bekapcsolódó nézők közös gyakorlatozása előzte meg.