„Párbeszéd a magyar színház jövőjéről” címmel augusztus 26-án harmadik alkalommal rendezett előadóművészeti szakmai konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia, ezúttal a kecskeméti Katona József Színházzal együttműködésben, az országos színházi évadnyitó felvezető programjaként, ahol az egyik szekcióban az előadó-művészeti pályázati rendszer továbbgondolása volt a téma. Fény derült egy eddig lappangó pályázati lehetőségre is.

A megnyitón: Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója a házigazda, Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, és Marton Éva akadémikus. (Fotók: Sághy Erna)

A Pályáztatás és a pályázati lehetőségek összehangolása című szekciót vezető Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója mindenhol ott van, ahol előadóművészeti pályázatról döntenek. „Az EMMI Színházművészeti Bizottságának tagjaként, a miniszter úr felkérésére, az NKA Színházművészeti bizottságában szintén a miniszter úr delegáltjaként, illetve a működési pályázat kuratóriumában, illetve a főváros STAFÉTA pályázatának a kuratóriumában

nem volt az elmúlt évben olyan színházművészeti pályázat, amelyre ne lett volna rálátásom.”

A három előadó-művészeti pénzosztó szervezet – a Nemzeti Kulturális Alap (NKA), az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) – mindegyik 2016-os pályázati kuratóriumából hívott résztvevőket, hogy az állami pályázati rendszer működési tapasztalatairól és jövőbeli összehangolásáról beszélgessenek. Az „én miért kaptam ennyit, ő miért kapott annyit” egyéni szociális problémákat hagyják a kávészünetre – kérte Lőrinczy, aki konstruktív javaslatokat kért a résztvevőktől. E körben nem esett szó arról, hogy a köztestületté kinevezett MMA által megfogalmazott „eddig ti, most mi” kultúrpolitikai kiszorítósdi az elmúlt években miképpen manifesztálódott az akadémia által egyre inkább eluralt pályázati rendszerben. A kollégiumokban és bizottságokban mindenesetre fontos szerepet kaptak az MMA-hoz nem kötődő, szakmai körben elfogadott, konszenzusteremtő személyiségek is, akik – a józan akadémikusokkal együtt – az állami pénzosztó rendszer szakmai megújítására, ésszerűsítésére, racionalizálására törekednek – aminek egyik üdvös fejleménye remélhetően az lesz, hogy a kurzushoz lecsatlakozók körén kívül álló szakmai műhelyek is kiszámítható működési lehetőséghez jutnak. Ennek egyik fontos állomása volt az NKA kollégiumi rendszer márciusi átalakítása.

Kurátorok társasága: Kiss János, Lőrinczy György, (takarásban Csizmadia Tibor), Oberfrank Pál, Pártay Lilla és Láposi Terka

Csizmadia Tibor rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője, az NKA Színházművészeti Kollégiumának elnöke felidézte, hogy 2012-ben egyetlen előadó-művészeti, nagy szervezet alatt vonták össze a korábban különállóan működő színházi, tánc és zenei kollégiumokat. Mégis az derült ki, hogy jobb, ha külön kollégiumok működnek. Márciusban ismét átalakult a struktúra, ezúttal a dezintegráció irányába.

„Az volt a célunk, hogy próbáljunk közelíteni egy kiszámíthatóbb, és viszonylag kézzelfogható összegű támogatási formához.”

Az ötöslottó bevételeiből származó pályázati pénz folyamatosan érkezik, a bizottság dönti el, hogy az egyes kollégiumok között hogyan osztódik el. A kuratóriumok folyamatosan változó feltételekkel kénytelenek dolgozni: pályázatokat csak olyan összegre írhatnak ki, amelynek megvan a fedezete, miközben lehet számítani arra, hogy újabb összegek érkeznek, de később. „Idén ott tartunk, hogy kettőszáz millióval indult a színházi kollégium, mi gyorsan áprilisra kiírtuk a pályázatot, s mikor július közepén dönteni tudtunk, már 350 milliónál több pénz áll rendelkezésre – de csak azokra a témákra, amelyekre pályázatot írtunk” – emlékeztetett Csizmadia. Most újabb ciklus következik: a maradék pénzek felhasználására az elektronikus és nyomtatott színházi lapok számára hirdetnek pályázatot. „Közben figyeljük, hogy a minisztérium milyen pályázatokat ír ki, és az MMA-nál mi a helyzet.” Az NKA kollégiumában Csizmadia mellett működő akadémikusok, Császár Angela és Cseke Péter „biztosítja a közvetlen kapcsolatot”. Végig kellene gondolni, hogy mi a minisztérium, az MMA és az NKA feladata, és azokra a témákra kellene kiírniuk a pályázatokat, miközben ezeket a témákat folyamatosan fejleszteni kellene, arányokat, fontossági sorrendeket kell létrehozni közöttük, állítja Csizmadia Tibor.

Jó hír, jelentette ki Lőrinczy György az EMMI Színházművészeti Bizottság nevében, hogy a kulturális államtitkárság és a miniszter idén minden esetben jóváhagyta a szakmai kuratórium döntését, maximum a forráshiányosok sorrendjében eszközölt változásokat. Az EMMI pályázatainál két éve kettéosztották a színházak kategóriát: a kulturális alapellátásban népszínházként működő társulatokat különválasztották az alternatív, új formákkal kísérletező társulatoktól, s a kettőnek külön kuratóriuma van. Mindez „nem biztos, hogy tökéletes, recsegve-ropogva működik”, például nem mindenki számára egyértelmű, hogy melyikbe pályázzon. Az idén 120 millió forintos kiemelt célú minisztériumi pályázati keretet lenne érdemes az NKA-val és az MMA-val összehangolni – Lőrinczy szerint idén ez még nem valósult meg, de jövőre már változtatnának. Az EMMI működési pályázatokon kívüli pénzkeretről1 már megszületett a döntés, a napokban megjelennek az eredmények.

Kiss János: „Ötöslottót vegyenek!”

Az MMA nem olyan idős, mint a „nagy testvérek”, és szemben a hírekkel, itt nincsenek nagy összegek, fejtegette Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, MMA Színházművészeti Tagozati Támogatások Döntés-előkészítő Bizottságának tagja, aki maga is támogatná a pályázati metodika összefésülését. Az évi 50-55 millió forintból „megpróbálunk mindenkit segíteni”, úgy, hogy kis összegekkel támogatnak projekteket. „Van benne egyfajta játékosság” – és meglobogtatta a 2014-2016-os támogatási listát.

„Nagyon kérlek benneteket, hogy eurós lottót ne vegyetek! Ha az NKA-t támogatni akarjátok, vegyetek ötöslottót!” – fordult a hallgatósághoz Kiss János balettművész, a Győri Balett igazgatója, az NKA csúcsbizottságának tagja, az EMMI Táncművészeti Bizottságának elnöke, aki megemlékezett azokról a kurátorokról, „akiket néha leköpnek, megrugdosnak, de vállalják a szolgálatot és a felelősséget, hogy a pályázatokat elbírálják”. Szerinte könnyű nemet mondani a döntéshozatalban való részvételre, távolról kritizálni viszont romboló. Érezhette, hogy a konferencián nem kívánatos konfliktusos területre tévedt, mert gyorsan pozitív hangra váltott: leszögezte: „hiszek a MMA-ban”, és üdvözölte, hogy az NKA-nál ismét különváltak a kuratóriumok.

A hallgatóságból ekkor szólalt meg Dr. Kovács Zita jogász, a MANNA jogtanácsosa, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) elnökségének tagja, és leszögezte: egyáltalán nem könnyű úgy dönteni, hogy távol maradnak.

„A függetlenek nem a színházi szakma mellett létező nehézség, amellyel baj van, hanem szerves része a szakmának, amelyből egyre inkább merítenek a kőszínházak.”

Kovács Zita FESZ elnök és közönsége

Békülékenyen hozzátette: „Az talán már nem hangzik el, hogy amatőrök vagyunk”. Emlékeztetett arra, hogy a pályázati rendszer alapvetően határozza meg a függetlenek létét. „Február 15-től naponta nézzük, mikor jön ki a pályázati kiírás, és mikor mivel kell elszámolni. Amikor a bemutató forrásait várjuk, ezen múlik, hogy lesz-e díszlet, jelmez, illetve mennyi próbapénzt kapnak a színészek. Létfontosságú minden megoldás, amely egyszerűsíti a rendszert.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez az év az NKA pénzosztásában jelentős változást hozott.

„Meglepődtünk, mikor menet közben lett több a pénz: ebből már lehet kezdeni valamit. Sokan mondták: ilyen még nem volt, annyit kaptam amennyit kértem.”

A függetlenek azonban nem veszik igénybe bármelyik pénzforrást. „Mi az MMA-hoz nem pályázunk, elvi, vallási okokból, de van egy csomó olyan tematika – a színházi emlékezet, a kutatások, a tanulmányutak – amely éppen egy tudós testület profiljába vág. A működést és a forgalmazást pedig az NKA-nak és a minisztériumnak kellene támogatnia – mégpedig előre.”

Császár Angela, Jászay Tamás és Kiss János

Lőrönczy György e ponton üdvözölte a konferencián megjelent függetleneket és táncosokat, és a korábbi évhez képest nagy előrelépésnek nevezte a részvételüket. Jászay Tamás kritikus, az EMMI működési pályázatának Színház I. kuratóriumába a FESZ által delegált tag szerint a műfaji határok manapság nem egyértelműek, ezért van kavarodás a progresszív és az alapellátást biztosító színházi alkuratóriumok között, hogy ki hová tartozik. Többek kérését tolmácsolta, hogy legyen közös kuratóriumi ülés is. Két éves kuratóriumi tagság, 12 ezer pályázati oldal elolvasása után konkrétan megfogalmazott javaslatokkal érkezett:

1. A három pénzosztó szervezet támogatásai épüljenek egymásra.
2. A párhuzamosságokat meg kell szüntetni.
3. A kőszínházaktól a független társulatokig mindenkinek legyen helye a rendszerben, és legyen egyértelmű, hogy pályázatukkal hová fordulhatnak.
4. A Színház I. kuratórium javaslata, hogy legyen egy kiemelt kategória olyan társulatoknak, akik előadásszámban, múltjukat tekintve egyértelműen részei a színház szakmának.
5. Pályázatok jobb időzítése.
6. Az EMMI működési pályázatánál az egész rendszer elektronikusan működjön.
7. A függetlenek definícióját újra kellene hangolni.
8. Piramisrendszer a Színház I.-ben: 2-4 nagy, illetve nagy múltú társulat kapjon igazán sok pénzt, a többiek „lefelé” egyre kevesebbet.
9. Nem feltétlenül több pénz kellene a rendszerbe, hanem a meglévő összegeket kellene jobban átgondolni, hogy mire megy.
10. Néhány kiemelt társulat 3-4 éves ciklusra kapjon támogatást.

„Arra törekedtünk, hogy ha reális költségvetést és tervet láttunk, akkor megpróbáltuk odaadni a teljes összeget” – magyarázta Lőrinczy, aki konszenzust sürgetett abban a tekintetben, hogy reális költségvetéseket és nem feltupírozottat adjanak be az NKA pályázatokhoz. Néhány neves független társulat esetében tapasztalta, hogy az utolsó percig üres dokumentumokat töltenek fel, így nyernek időt.

„Nyilvánosan szeretném kijelenteni, hogy a jövőben ilyen pályázatot nem fogunk elbírálni! Aki nem tud egy reális költségvetést összerakni, és a bevétele jelentősen több, mint a kiadása, az ne csodálkozzon, hogy ha a kurátor azt mondja: ez egy üzleti vállalkozás. Ennek miért adjunk támogatást? Ebben keménynek kell lenni.”

Lőrinczy György bejelent

A dörgedelemre Nagy Zoltán táncművész-koreográfus, a SÍN Kulturális Központ alapítója, a FESZ társelnöke reagált, régi témáját véve elő: a befogadó színházak, a forgalmazói oldal helyzetének rendezését sürgette. Ha nekik is évről évre kell túlélniük, és májusban még nem tudják, milyen pénzből fogják fenntartani az infrastruktúrát, nem tudnak tervezni, így nehezen tudnak előadások befogadására ígéretet tenni a projektekben dolgozó társulatoknak. Javaslata szerint a kiemelt és nemzeti táncművészeti együttesek finanszírozását rendezni kell – míg ebben a kategóriában 9,5 milliárd a színházak költségvetése, addig nyolc táncegyüttesre 183 millió forint támogatás jut.

Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója azt magyarázta el, hogy intézménye kénytelen az NKA színházi kollégiumánál pályázni, mert a közművelődési kuratóriumnál a nagy országos közgyűjtemények mellett nem rúg labdába. „Éves költségvetésünk a kiadásaink hatvan százalékát fedezi. Kötelezően előírt saját bevételeinket azonnal a működésünkre kell visszaforgatnunk, tehát telefon- és fűtésszámlát fizetünk belőle. A szakmai tevékenységre nulla forint áll rendelkezésre, akkor tudunk ilyet megvalósítani, ha pályázunk.” A színházi emlékezet teljes körét – beleértve a táncot, a bábot, és a függetleneket is – lefedő intézmény pályázata Ács Piroska szerint nem a színházak elől veszi el a pénzt, mivel a létező színházi élet archiválására törekednek.

Lőrinczy György bejelenti a lappangó pályázati lehetőséget

A kávészünet előtti fészkelődésben majdnem elsikkadt Lőrinczy György zárszónak induló bejelentése:

„Az NKA kuratóriumban most szembesültem azzal, hogy van egy úgynevezett egyedi pályázati lehetőség, amely minden pályázati kiírástól független.”

„Azon pénzek felhasználására lett kitalálva, amelyekre már nincsen időnk kiírni pályázatot. Ez valahogy nem ment át a köztudatba. Ezzel a lehetőséggel összművészeti ügyeknek, fesztiváloknak, érdekvédelmi szervezeteknek kéne élniük, amikor esetleg novemberben kiderül, hogy kapunk még pénzt. Most például a Dramaturgok Cégének tudtunk adni a Nyílt Fórumra az egyedi keretből.” Az egyedi pályázat beadása folyamatos, „bármikor lehet írni egy levelet”.

A „konstruktív kávészünet” után a táncművészeti folyóiratok pályázatáról beszélt Pataki András táncművész, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, NKA Táncművészeti Kollégiumának szakmai szervezetek által delegált tagja. A kollégiumi rendszer átalakítása után, március végén szakadt a nyakukba a folyóirat-támogatás, „kemény 3,5 millió forintos kerettel”. Érzékelték a drámát, ezért saját keretből megtoldották további 3,5 millió forinttal, s ezt szétosztották. „Úgy gondolom, hogy a pályázók valamilyen szinten elégedetten jöttek ki ebből a történetből” – foglalta össze a történteket.

Láposi Terka a színházi nevelési projektekért lelkesedik

A színházi nevelési projektek folytonos változásban lévő, innovatív világáról beszélt lelkesülten Láposi Terka színházpedagógus. A Vojtina Bábszínház művészeti vezetője, az NKA Színházművészeti Kollégiumának miniszter által kinevezett tagja Lőrinczy szerint anyatigrisként képviseli a színházi nevelési társulatokat és a bábszínházasokat a kuratóriumban. „Folyamatosan feltesszük a kérdést: a színházi nevelés talán egy újabb szakma, vagy módszer, irányzat?” A pályázatok olvasása során a kuratórium új típusú, innovatív terminológiai hálóval, fogalmi keretekkel ismerkedik, módszertani kérdésekkel szembesül. Lőrinczy nyilvánosan elmélkedett arról, hogy a színházi nevelési projekteket vajon száz százalékban a színházi szakmának kell-e finanszíroznia. „Nem kellene-e azt kommunikálni, hogy a közoktatási és pedagógiai büdzséből is kérünk?” – tette fel a kérdést, általános helyeslést aratva, melytől lelkesülten még tovább ment: a színházterápia támogatására az egészségügyi büdzséből is igényelne forrást, „ha már az oktatás és egészségügy együtt van az EMMI-ben”. Kovács Zita megjegyezte, hogy 2006 óta szorgalmazzák az ilyen közös finanszírozást, és emlékeztetett: a közelmúltban az EMMI a szociális területtel együtt írt ki színházi nevelési pályázatot, reális pénzekkel.

A vidéki kőszínházak sajátos helyzetben vannak a pályázati rendszerben. Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója szerint látszólag nincsen indoka annak, hogy a kőszínházak is pályáznak, mivel kapnak egy fix összeget. Csakhogy ez nem így van. Van egy központi támogatás, ami a béreket fedezi. Van egy önkormányzati támogatás, amely az épület fenntartását fedezi. „A fennmaradó rész nálunk is bizonytalan, mert a bevételekből és a TAO-ból áll össze.”

„Akármennyire szeretnénk, nem tudunk több pénzt keresni, mert a jegyárakat nem lehet emelni. Az isten pénze nem lenne elég pluszban arra, hogy minőségi programokat rakjunk össze.”

Arról beszélt, hogy a nemzeti minősítéssel járó plusz feladatokra nem jár plusz pénz, így minden fillér jól jön, amit pályázaton nyernek. Egyéb problémákat is sorolt: miközben van már elektronikus pályázati felület az NKA-ban, az EMMI és az MMA még mindig papír alapú, és rengeteg dokumentumot követelnek. A pályázók körét nem mindig határozzák meg pontosan, és a be nem tartott pályázati és döntési határidők nehezítik a tervezhetőséget, és sokaknak hiányzik a döntések szakmai indoklása.

Rázga Miklós, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója hozzátette, hogy amikor megjelenik a pályázati kiírás, akkor a kőszínházak előveszik a meghirdetett műsortervüket, s ahol fedi egymást a kettő, arra beadnak pályázatot. „Sokan azt hiszik, hogy profi menedzsment dolgozik nálunk, holott a titkárnőnek szólunk, hogy ma bennmarad tízig.” Javasolta, hogy a pályázatokból vegyék ki a nemzeti és a kiemelt színházakat, a pénzforrást pedig tegyék egy olyan keretbe, ahová speciális ügyekre, például színházi emlékezet projektekre, vagy nemzetközi kapcsolatok építésére tudna pályázni ez a kör.

Kialakult a konszenzus: a vidéki színházaknak egyéb, speciális projektekre külön pályázati keretet kellene létrehozni.

„Nem értek egyet azzal, hogy ki kellene emelni a kiemelt és nemzeti kategóriát” – szólalt fel Komáromi György, a Radnóti Miklós Színház gazdasági igazgatója. Szerinte az NKA-nak fel kellene vállalnia, hogy prioritásokat fogalmaz meg, és nem csak informális beszélgetésekben mondja el, de le is írja célként, hogy mit vár, milyen elvek alapján fog bírálni, és kiket lát szívesen egy adott pályázaton. „Vannak témák, ahol ugyanolyan szereplők vagyunk, ahol ugyanúgy pályázunk, mint a függetlenek, például a színházi nevelési programoknál” – indokolta véleményét.

Csizmadia Tibor készenlétben tartott pályázati témákról beszél

A pénzosztók közötti munkamegosztásról szólva az előadó-művészeti törvény 21. paragrafusát idézte Csizmadia Tibor, amely úgy kezdődik: „A miniszter pályázatot ír ki”… Bizonyos értelemben a törvényben, iránymutatás szintjén megvan a pályázati tematika. A legutóbbi színházi kollégium ülésén arról tanakodtak, milyen témákat tartsanak készenlétben arra az esetre, ha legközelebb bejön valamennyi pénz. A felmerült témákat hosszan sorolta:

• színházi emlékezet megőrzése,
• színházművészeti könyvek megjelenésének támogatása évfordulók, emlékévek kapcsán (a könyvkiadás kollégiumával közös pályázat keretében),
• kiállítások megrendezése,
• kutatómunka támogatása,
• hiánypótló szakmai kiadványok elkészítése, tematikus weboldal létrehozásának támogatása, ahol az elkészült Phd-tanulmányok, diplomamunkák is elérhetővé válhatnak,
• színházi nevelési programok kutatása, fejlesztése a nagy szakmai ernyőszervezetek meghívásával,
• vidéki közművelődési szervezetek színházi programjának támogatása (ahol nincsen színház – a közművelődési kollégiummal kooperációban),
• kiemelt minősítésű színházak és a színházzal nem rendelkező települések közművelődési intézményeinek együttműködése,
• színházi fesztiválok kapcsán közös felhívás a kulturális fesztiválok kollégiumával és a turisztikai fesztiválok ideiglenes kollégiumával (nem színházi fesztiválokon megjelenő színházi programok támogatására),
• frissen végzett hallgatók által létrehozott előadások kőszínházakban való bemutatásának támogatása.

Zalán János jogi tisztázást sürget

Jelezte azt is, hogy októberben az összes NKA kollégium vezetőjét összehívják, és az együttműködésről, munkamegosztásról fognak beszélgetni. Csizmadia javaslata a pénzosztók közötti munkamegosztásra: a produktumokkal az NKA foglalkozzon, a működéssel a minisztérium, az egyébbel, az egyedi dolgokkal pedig az MMA. A kiemeltek és a nemzetiek pedig olyan rendkívüli programokra pályázzanak, mint például a színházi nevelési program. Lőrinczy mindezt azzal egészítette ki, hogy az NKA színházi és a zenei kollégiuma közösen írhatna pályázatot kiemelt és nemzeti színházak számára színvonalas zenés produkciók bemutatására – és akkor ezek a pályázók nem vennének részt az általános produkciós pályázaton, így a speciális pályázatok lényegesen hozzájárulnának a profiltisztításhoz.

Az előadók mellé lépve hosszan ecsetelte korábbi tapasztalatait Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója, az előző ciklusban az NKA előadó-művészeti kollégium vezetője, aki kifejtette: „elindítottuk azokat a dolgokat, amelyre most rá lehetne épülni.”

„Előrelépés lenne, hogy megteremtsük a jogi hátterét annak, hogy mit lehet, és mit nem lehet.”

Szerinte nem csak témák szerint kellene elkülöníteni, hogy mire lehet pályázni az NKA-nál, a minisztériumban, illetve az MMA-nál, de jogászokkal is össze kellene ülni, hogy ennek jogi alapja legyen. „2010 óta mondjuk, hogy az előadó-művészeti törvény nem fedi le terminológiában a valóságot” – kapcsolódott az előtte szólóhoz Kovács Zita. A törvény például csak a társulatok és a befogadószínházak kategóriáját ismeri, és számára nem létezik ernyőszervezet, így azok nem tudnak úgy pályázni, mint ahogyan regisztrálták őket. „Évek óta mondjuk, hogy nyissuk ki a törvényt” – nyomatékosította ezúttal is, és úgy látszott, a pénzosztó szervezetek képviselői is egyetértetek ezzel.

Oberfrank Pál összegez

A szekció végén versengtek egymással az összefoglalók.

Oberfrank Pál négy feladatra helyezne hangsúlyt a jövőben, úgymint:

1. profiltisztítás a szervezetek között,
2. összefésülni a pályázatokat, hogy ne legyenek átfedések,
3. adminisztráció csökkentése,
4. hároméves ciklikusság bevezetése bizonyos működési pályázatoknál.

Lőrinczy verziója:

1. Ötöslottót vegyen mindenki!
2. Konszenzus van abban, hogy a három szervezet kiírásai alkalmazkodjanak egymáshoz.
3. Ha lehet, mindegyik kiírás kerüljön elektronikus alapra.
4. Ha lehet, időben írják ki a pályázatokat.
5. Hangoljuk össze a pályázatok körét.
6. Altémában ne féljünk megjelölni, hogy kiknek szól a pályázat
7. Olyan pályázatok kezdeményezése, amelyeket ágazatok, kuratóriumok közösen írnak ki.

Nem készült hivatalos záróbeszédre Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára, Lőrinczy kérésére viszont kifejtette: az MMA nem a legerősebb szereplő forráselosztásban. A tavasszal nagy vihart kavart folyóirat-támogatási ügyet idézve leszögezte:

„a hároméves támogatási ciklus bevezetése jó gyakorlat, az NKA-ban sok pályázatot efelé kellene elvinni.”

Hangsúlyozta, hogy az MMA súlya a kollégiumok tagjai között megnőtt ugyan, de a kollégiumok elnökei nem MMA-sok – mindez azt is mutatja, hogy az akadémia feladata, hogy a társadalmi szervezetek és a miniszter között közvetítsen. Elmélkedett egy sort az állami intézmények NKA-s pályázatának létjogosultságáról is: „Furcsának tartom, hogy az állam arra készteti a saját intézményeit, hogy a működése érdekében három-négy zsebhez forduljon, és erre fordítsa a munkatársak energiáit.” Mindenesetre a pályázati rendszer furcsaságainak és kuszaságainak sokaságát lehet gyomlálni az elkövetkező időszakban.