Minden elhangzott szó egyszerűen visszafordítható társadalmi valóságunk politikai diskurzusába – anélkül, hogy bármit is megkérdőjelezne.

A magyar dráma napján mutatta be a Terminal Workhouse a legújabb, Bábelna – Keleti nyitás című produkcióját, melynek alapjául Tasnádi István 2000-ben írt Bábelna – nyelvleckék hala(n)dóknak című darabja szolgált. Míg a Tasnádi-műben a tulajdonosváltás következtében a munkásokat a kínai nyelv megtanulására kötelezik, addig a terminálosok verziójában „csupán” a külföldi munkások befogadására, a szöveg így teret enged egy sor aktuálpolitikai kérdésnek.

Rick Zsófi fotói

Az előadás az Átrium Film-Színház előcsarnokában, az emeleten kap helyet, melynek málló vakolata, Bauhaus-stílusú csempéi és faburkolatú ruhatára mellett szinte nincs is szükség más díszletelemre a bábelnai bútorüzem megjelenítéséhez. Csupán egy palatábla és egy vetítővászon jelzi, hogy a szövetkezeti gyűlésen járunk. A vetített háttérképek (ropogó barlangtűz, koronaterem), a színészek jelmezei (munkásruha, adidasos mackóalsó, élére vasalt szövetnadrág) és a szedet-vetett kellékek (karóra húzott keselyű, fém szemetesvödör, magyar bajusz) kitűnően érzékeltetik egy letűntnek gondolt, ám nagyon is jelenlévő kort, illetve a műsor művház-jellegét.

A cég HR-se az üzemi étkezdébe összehívott szövetkezeti gyűlésen egy kulturális műsorral igyekszik meggyőzni a dolgozókat – az előadás nézőit – hogy a hanyatló, tulipános faládákat és szekrényeket gyártó bútorüzem egyetlen esélye a jövőre nézve az, ha elfogadják az azerbajdzsáni befektető feltételeit, azaz felvesznek a gyárba ötven azeri munkást. A kulturális ajándékkosár olyan jeleneteket mutat be a magyar történelemből, melyek során a befogadás elősegíthette volna a magyar nemzet felemelkedését. Például ha Magor hajlandó lett volna elvenni egy idegen nemzet szép leányát, akkor a magyar most kőolajban dúskáló nemzetség lenne. Pozitív példaként emelik ki az amerikaiakat, akik mindig is tárt karokkal fogadták az idegen, például a magyar tudósokat, akiknek köszönhetően, zsebükben az atombombával, világuralomra tudtak törni.

Társadalmi valóságunk mindennapi kérdéseit és figuráit halljuk és látjuk viszont a színpadon: Zoltán, az üzem HR-se taktikus politikusként nem téveszti össze a lokális és internacionális érdekeket, vagyis üzemi szinten agitál az idegenek befogadása/betelepítése mellett, globálisan viszont elutasító. Gusztáv, az üzemi gárda vezetője a kék-plakátkampány gyűlöletkeltő szlogenjeit harsogja. Aztán ott van Gyula, aki arra hajlik, amerre épp a szél fújja, és egy nyalintásért a mézes bödönből, például egy ajándékcsomag reményében bármit elvisel. A szereplők csak sztereotípiákban képesek gondolkodni, a befogadással kapcsolatos mindenféle érv egysíkúvá válik. A kulturális műsor nevetséges példái miatt pedig egyetlen befogadásra mellett szóló érvet sem lehet komolyan lenni, melynek köszönhetően a gárdista Gusztáv ellenérzései és kifogásai válnak ésszerűvé.

Bár a színészek karakteres alakokat teremtenek (Molnár Gusztáv a nagymagyart, aki kellő anyagi juttatás fejében nem rest változtatni a nézetein; Géczi Zoltán a stand-uposokra emlékeztető HR-st és László G. Attila a politika sakktáblájának szerencsétlen gyalogját), játékuk tét nélküli. Az előadás nem tesz mást, csupán megismétli mindazt, amit a mindennapi tapasztalataink alapján az aktuális politikai helyzettel azonosítunk. Minden elhangzott szó egyszerűen visszafordítható társadalmi valóságunk politikai diskurzusába – anélkül, hogy bármit is megkérdőjelezne. Egyedül a Vígszínház társulatából a zsidósága miatt eltanácsolt Kabos Gyula története lóg ki a sorból, melyben a színészek levetik magukról a clown-szerepet, és a jelenetet követő szentencia elmondása helyett egyszerűen csak megdicsérik egymás alakítását és hagyják, hogy tovább folyjon az előadás a maga medrében ezzel a nézőre bízva a látottak értelmezését és összekapcsolását a darab egészével, mondanivalójával.

Az előadás aktualizálásra való nyílt törekvése abban is megmutatkozik, hogy az időrendben a bemutatót követő politikai események – például kvóta-kérdés, népszavazás – rendre említésre kerültek az általam látott októberi előadásban. A produkció új kortárs magyar drámaként lett bemutatva az említett szeptember 21-ei ünnepen, melynek kapcsán fontos megjegyezni, hogy egy mű nem az aktualizáló szándéktól, a jelenünkre vonatkozó utalásoktól válik kortárssá. Az ugyancsak fiatal színházi alkotókból álló Dollár Papa Gyermekei formáció előadásainak ereje például épp abban rejlik, hogy nem az elvárt módon aktualizálnak: kiindulópontként mindig egy klasszikus (például Ibsen, Strindberg, Csehov) művet választanak, de sosem helyezik át a darab történetét és helyszínét a huszonegyedik század világába, illetve tűzik tele szövegeiket aktuális közéleti utalásokkal. A valóság és fikció közötti folyamatos játéknak és a felvázolt kérdések és problémák jelenidejűségének köszönhetően átirataik azonban kortárs drámáknak tekinthetőek.

A társadalmi valóságunk hű, ám direkt leképezése párbeszéd helyett csupán felismerő bólogatást szül.

Hol? Átrium Film-Színház
Mi? Dömötör Tamás: Bábelna – Keleti nyitás. Kulturális ajándékkosár – Tasnádi István szövege alapján
Kik? Terminal Workhouse
Szereplők: Géczi Zoltán, Molnár Gusztáv, László G. Attila. Rendező: Dömötör Tamás.