Ma egy bevásárlás is projekt, és a vállalati világon kívül is sokszor inkább meetingre megyünk, mint értekezletre vagy megbeszélésre. A plazmatévé és a smartphone már nem csak a nagykutyák sajátja.

Éppen tizenöt évvel ezelőtt mutatták be a svájci drámaíró, Urs Widmer Top Dogs című darabját a Kamrában. A Bagossy László rendezte produkció a következő évben megnyerte a Legjobb előadás díját a POSzT-on, idén áprilisban pedig négyszázadik alkalommal játsszák. Ha átlagot számolunk, akkor évente huszonhatszor megtölti a Kamra nézőterét. Az átlagszámítás persze félrevezető, mert korábban havi kettőnél gyakrabban szerepelt műsoron, mostanában pedig jellemzően havi egy alkalommal megy. Bár a Katona József Színház repertoárjában nem ez a legrégebb óta futó előadás – az Elnöknőket 1996 óta játsszák, és jövőre lesz húsz éve annak is, hogy Egressy Zoltán Portugálját bemutatták –, és nincsenek adataim arra vonatkozóan, hogy átlagosan hányszor játszanak egy előadást a Katonában vagy máshol, de tizenöt évet és négyszáz előadást azért viszonylag kevés prózai produkció ér meg.

A három évvel ezelőtt elhunyt szerző 1996-ban írta az állástalan felsővezetőkről szóló darabját, mely a katonás bemutatót követően több városban is műsorra került: 2003-ban például Koltai M. Gábor rendezett Top Dogsot a Móricz Zsigmond Színházban, négy évvel később Szolnokon játszották Telihay Péter rendezésében, 2012-ben Béres Attila rendezte meg a Szombathelyi Weöres Sándor Színházban, két évvel ezelőtt pedig a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház mutatta be (rendező: Sebestyén Aba), viszont e produkciók egyike sincs már műsoron. Úgy emlékszem, hogy annak idején legalább annyira nehéz volt jegyhez jutni a Top Dogsra, mint mostanság A bajnokra, a márciusi és áprilisi előadás pedig már most (február végén) teltházas. Korábban volt olyan évad, amikor száznál több estét töltöttem színházban, tehát elméletileg többször is láthattam volna a Top Dogsot, de néhány sikertelen bejutási kísérlet után úgy ítéltem meg, hogy a sors valamiért nem akarja, hogy lássam. Vagyis ez az előadás számomra nem azért kultikus, mert ennyi ideje játsszák, hanem azért, mert tizenöt év alatt mindössze egyszer, a 398. előadáson sikerült megnéznem. Ekkor pedig az érdekelt leginkább, hogy mi lehet a kulcsa a katonás Top Dogs töretlen népszerűségének.

Rajkai Zoltán és Vajdai Vilmos. Fotó: Lehotka Judit Zolka

Az első jelenetben betoppanó Kristian legalább annyira nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy el van bocsátva, mint amennyire Helmer bankigazgató nem tud mit kezdeni felesége, Nóra kiborulásával a Kossuth Lajos utca másik oldalán, a Székely Kriszta rendezte Karácsony Helmeréknél című előadásban. Fekete Ernő mintha csak átsétálna a Nórából a Top Dogsba: bármilyen képtelen ötlet is párhuzamot vonni a két darab között, az ex-cateringvezető Kristian sorsa akár Helmer életének következő fejezete is lehetne. Úgy képzelem, Helmer hasonlóan viselkedne, mint Kristian, ha a „Nóra-problémakörrel” történő szembesülést követően a munkáját is elveszítené. Munkamánia, ambíció, céltudatosság, biztos lépések a ranglétrán fölfelé, extraverzió, némi nárcizmus és enyhe gőg, aztán egy szempillantás alatt hirtelen minden értelmét veszti, vissza a startvonalra, lehet mindent a nulláról kezdeni. Először úgy gondoljuk, velünk ilyen nem történhet, hiszen zsebünkben a világ, aztán lehet haragudni, másokat hibáztatni, depresszióba esni, végül beletörődni. A végeredmény ugyanaz, tekintet nélkül arra, hogy valaki a pozíciójában kiemelkedően jó vagy kínosan rossz volt. A vállalat szekere pedig megy tovább, legfeljebb mások ülnek rajta: senki nem egyedi és egyszeri, bárki és bármikor lecserélhető.

Urs Widmer valószínűleg nem gondolta, hogy laza szerkezetű darabja, mely a kétezres évek elején az „elmultisodás” tüneteire fókuszálva könnyed iróniával, parodisztikusan mutatta fel a kapitalizmus paradoxonjait, néhány évvel később, a gazdasági világválság idején – amikor naponta kerültek az utcára közép- és felsővezetők egyik pillanatról a másikra – egészen új kontextusba kerül. A darab alaphelyzete a válságot követően már nem is annyira abszurd: az NCC vállalat outplacement szolgáltatásának keretében állás nélküli vezetők terápiája zajlik. A jelenetek valójában tréningfeladatok, az előadás csoportterápiás helyzetgyakorlatok sora, melyek segítségével a Kristianhoz hasonló helyzetben lévő szereplők (összesen nyolcan) visszanyerhetik megtépázott önbizalmukat, és visszakapaszkodhatnak a vállalati hierarchia tetejére. Viccesre hangszerelt, kabarészerű keretben, de nyomon követhetjük bukásuk és új élethelyzetük interpretációit, karaktereik a játékos tréning-szituációkban bontakoznak ki. Próbálják egymást erősíteni, ismételgetik a sikeres állásinterjúkhoz szükséges frázisokat, és gyakorolják a pozitív gondolkodást, mely szükséges a küzdelemhez, a depresszióból való felépüléshez. Az NCC módszere optimizmust sugall, de ez kényszeres; lelkesültséget közvetít, de ezt kötelezővé teszi, és valódi gondolkodás helyett betanult szólamokra okítja a részvevőket. A gyakorlatok egy része elvileg alkalmas lenne a szereplők drámai határhelyzeteinek újrajátszásával szembenézésre, feloldásra és építkezésre, de ez a módszer gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a figurák valóban szembenézzenek önmagukkal. Őszinte pillanataikban esendők, mégis mulatságossá válnak, kinevetjük őket, memoriterként felmondott és begyakorolt sablonmondataikból már nem ismerhető fel igazi énjük.

A szöveg a vállalatok szakzsargonját, divatos kifejezéseit ömlesztő stílusjáték, mely annak idején bizonyára sikertényező volt, viszont épp a nyelvezeten érezni leginkább az idő múlását. Az idegen szavakat és a köznyelvben szokatlan szókapcsolatokat gyakran karikírozva, túlzón és affektálva ejtik, nyilván azért, mert ez a menedzserek sznobizmussal fűszerezett munkanyelve: ez a szókincs különbözteti meg őket a hétköznapi emberektől, szakértelmet, felsőbbrendűséget sugall, egyébként pedig az előadás komikumának egyik forrása. A „hunglish” és a vállalati kultúrákat jellemző rövidítések kívülállók számára ma is mulatságosan hangzanak, de ezek a gesztusok kevésbé viccesek, okafogyottnak és feleslegesnek tűnnek. Azóta, tetszik vagy sem, együtt élünk a „multikulti” és az internetes idegennyelvi szókinccsel. Ma egy bevásárlás is projekt, és a vállalati világon kívül is sokszor inkább meetingre megyünk, mint értekezletre vagy megbeszélésre. A plazmatévé és a smartphone már nem csak a nagykutyák sajátja. A tizenéveseknek pedig nem nagyon van fogalma a fax működéséről. Az évek alatt megkopott szöveget ellenpontozza, hogy a Tonit játszó Vajdai Vilmos az előadás első részében – a gyakorlatokat szabotálva – okostelefonját babrálja, és lájkokat gyűjt: az előadásról készített fotókat vagy éppen videókat real time posztolja a facebookon is.

Hiába a kifutószerű díszlet (Bagossy Levente munkája), ezek a menedzserek már nem tündökölnek, nincs csillogás és reflektorfény. Sőt, a jelenetek kissé alulvilágítottak, a tér erőteljes szürkeségbe burkolózik, amit tovább fokoz, hogy a szereplők is szürke árnyalatú ruhákat hordanak. Kristian piros nyakkendőjétől is eléggé gyorsan megszabadulnak, hogy hozzászürküljön a többiekhez. Gyanítom, hogy az elmúlt tizenöt évben a jelmezek cserélődtek (jelmez: Földi Andrea), de a fazonok kissé divatjamúltak, eléggé tucatdarabok. Mindez az uniformitás érzetét erősíti, de van az egészben valami szegényes, a szereplők inkább tűnnek titkárnőknek és hivatalnokoknak, mintsem felsővezetőknek. Az Annát alakító Tóth Ildikó kivételével, aki Bertalan Ágnes helyett került a produkcióba, az előadást az eredeti szereposztásban játsszák (igaz, Pelsőczy Réka átvette egy időre Vanda szerepét, amíg Rezes Judit szülési szabadságon volt). Az előadás javára vált, hogy a jelenetek a színészi játékra építenek, és minden szereplő kap egy-egy fontos villanást vagy párbeszédet, akár az introvertált Rajkai Zoltán és a cinikus Vajdai Vilmos „mogyorózásról” leszoktató jelenetére, akár a sírógörccsel megküzdő Szabó Győző és Fekete Ernő kettősére, akár Ónodi Eszter és Rezes Judit passzív-agresszív főnök-beosztott párharcára, vagy épp a férjet és feleséget alakító Takátsy Péter és Rezes Judit „macis” jelenetére gondolunk.

Vanda egy albániai állásajánlattal távozik a közösségből. Az ő kis közjátékának vége, a névtábláját elviheti magával. Kristian jövőjéről egyelőre nincsenek hírek. Ha a Nóra című előadás Helmere elveszítené az állását, akkor talán elidőzne kicsit önmagával, és gondolkodna okokon és miérteken (ha a feleségével zajlott konfliktus okán esetleg nem tette volna). A Top Dogs vesztesgyógyító és sikergeneráló közegébe bekerülve pedig valószínűleg nem sok látványos dolog történne vele, ott folytatná, ahol félbehagyta. Egyszer fenn, egyszer lenn, a világ kiszámíthatatlan és irracionális, de a mókuskerék visszavár.

Mi? Urs Widmer: Top Dogs
Hol? Katona József Színház – Kamra
Kik? Tóth Ildikó m.v., Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Szabó Győző m.v., Vajdai Vilmos, Takátsy Péter / Díszlet: Bagossy Levente / Jelmez: Földi Andrea / Rendező: Bagossy László