A panorámában szereplő igen eltérő egyéniségek mind egyetértettek abban, hogy a táncosok jó ideje elsősorban a művészi kíváncsiság miatt választják a külföldi karriert, a boldogulást idegenben.

A sóval behintett Népszabadságban jelent meg 2015 novemberében egy, a külföldön dolgozó magyar táncosokról szóló írásom,^[1] amelynek tárgya többek között az volt, hogy a Magyar Nemzeti Balett (MNB) nemzetközi csapatot építő direktora, Solymosi Tamás és az Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter a Billy Elliot-musical bemutatója kapcsán balett-táncos utánpótláshiányról beszélt a sajtóban.^[2] Hangsúlyozták, az „elmúlt években” egyre kevesebben jelentkeznek a Szakály György rektor vezette Magyar Táncművészeti Főiskolára (MTF).^[3] Mindeközben az egykori dalszínházi balettigazgató Szakály arra hívta föl a figyelmet, hogy az MNB-ben kisebbségben vannak a hazánkban képzett, a világban kelendő magyar táncművészek. Korántsem mellékes, hogy a jogszabályok értelmében az államilag finanszírozott oktatásban részesült hallgatóknak vissza kell fizetniük a tandíjat abban az esetben, ha nem itthon vállalnak munkát. Írásomban statisztikákkal igazoltam, 1960 óta hogyan csökkent folyamatosan, főleg drasztikusan a táncművész-képzésben részt vevők száma az Állami Balett Intézetben, majd a jogutód MTF-ben. A Népszabadság online felülete egy másodmagammal összeállított, közel ötven fős névjegyzéket is közölt az idegenben dolgozó táncosokról.^[4]

Major László. Fotó: Szombat Éva

Az Operaház 2016-ban, az Eiffel-projekt részeként – konkurálva a Magyar Táncművészeti Egyetemmel – elindította fizetős előkészítő tanfolyamát 6, majd 4–11 éves gyermekeknek, heti három alkalommal, Magyar Nemzeti Balettintézet (sic!) néven. Ókovács Szilveszter, az Origo fáradhatatlan sajtólevelezője, a Magyar Nemzeti Balettbe leszerződtetett külföldi táncosok ügyében ez idáig háromrészes, a (Tatyjána) nénjéhez címzett, nem kommentelhető „levéláriáiban” próbálta igazolni álláspontját.^[5] Az MTE rektora az Art 7 portálnak adott interjújában elmondta: az idei végzősök közül többen kaptak ajánlatot az Operaháztól, de azt 75 százalékuk nem fogadta el.^[6]

Ellentétben a fönti belterjes purparléval: arról, vajon hány magyar táncost/koreográfust foglalkoztatnak külhonban nagy, komoly presztízzsel bíró tánc- és balettegyüttesek, elvétve esik szó a honi sajtóban; a szélesebb nyilvánosság mit sem tud a gyakorta kivételes pályafutásokról. E körképben megszólaltatjuk Czédulás Esztert (1988), Lukács Andrást (1977), Major Lászlót (1989), Simon Istvánt (1987), Szabó Csongort (1981). A válogatás a folyamatosan módosuló listáról nyilván „önkényes”. Sajnálatos, hogy nem nyilatkozott az annak idején az Állami Balett Intézet klasszikusbalett-szakán végzett Móricz Tamás, aki kilenc évet töltött a William Forsythe által 1984-től 2004-ig irányított Frankfurt Balletnél. A movement awareness (mozdulattudatosság) oktatójaként rangos helyeken tanít(ott), tart(ott) workshopokat a világban; 2015-től a kortárs táncszcéna egyik legbecsültebb koreográfusa, Sidi Larbi Cherkaoui művészeti igazgató jobbkeze a Flamand Királyi Balettnél, ahol honfitársa, Banka Viktor a kart erősíti. Előzetes szándékai ellenére nem tudott rendelkezésünkre állni Busa Balázs, az Anne Teresa De Keersmaeker alapította, Belgiumban működő Rosas tagja.

A panorámában szereplő igen eltérő egyéniségek mind egyetértettek abban, hogy a táncosok jó ideje elsősorban a művészi kíváncsiság miatt választják a külföldi karriert, a boldogulást idegenben. A Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában klasszikus balett tagozaton végzett Major László tizennégy évesen, tánctörténet órán hallott először a világ legismertebb, kizárólag férfiakból álló drag balett társulatáról. Az 1974-ben megalakult New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlónak (Trocks) 2014-ben lett a tagja, kamaszkori vágyát beteljesítve.^[7] A rangos díjakkal kitüntetett, nemzetközi en travesti turnétársulat repertoárja a romantikus balettirodalom kanonikus műveinek kulturális hivatkozásokban gazdag, abszurd átirataiból (A hattyúk tava, A diótörő, Giselle, A szilfid, Don Quixote, Esmeralda stb.) és úttörő-modern mozgáskomponisták, így Isadora Duncan, Martha Graham, Pina Bausch, George Balanchine, Jerome Robbins, Merce Cunningham alkotásainak rekeszizomedző fricskáiból áll. A hazánkban ez idáig kétszer vendégszerepelt Trocksnak a queer esztétika mellett sajátja a komoly elméleti háttértudás, a lenyűgöző geg- és humorérzék, a kimunkált testű, professzionálisan sminkelő férfi előadó spicctechnikája, kimagasló karikírozó és színészi képessége. A művészeti igazgató, Tory Dobrin több tucat, a balettklasszika nagyjait idéző férfi és női művészálnevet, fiktív életrajzot alkotott meg a társulati tagoknak. A tizenhat évesen ‒ fiú osztálytársai közül egyedüliként ‒ a spiccelést elsajátító Major^[8] az egyesült államokbeli pályafutása előtt (Atlantic City Ballet, Charlotte Ballet, Trocks) a Közép-Európa Táncszínház produkcióiban dolgozott, majd a Frenák Pál Társulathoz csatlakozott. „A külföldre kerülés hozta meg mindazt a sikert, művészi kiteljesülést és szabadságot, amit elképzeltem erről a pályáról, és amit elvártam magamtól már fiatal korom óta. Megerősített érzelmileg, és képes voltam/vagyok megállni a helyemet nehéz pillanatokban is, akár egy próbatáncon, ahol háromszázan felvételiznek egy szerepre, vagy amikor a világot kell átutazni egy turné alkalmával, és megszokni az új helyeket, kiépíteni a komfortzónámat – egy héten akár három-négy új városban. Az elmúlt pár évben olyan sokszor kellett megállnom a helyemet egyedül, és feltalálni magam segítség nélkül, hogy már nem igénylem mások segítségét vagy közreműködését. Ez nem feltétlen jó tulajdonság. Emellett a külföldre kerülésem nagyon toleránssá is tett, ami roppant fontos. Sokszor frusztrálva éreztem magam falusi gyerekként felkerülve Budapestre, nem tudván mindazokról a dolgokról, amikről a korombeliek már tudtak, hallottak. Nem utaztam metrón 18 éves korom előtt, nem tudtam, hogyan kell csekket befizetni…” – összegzett a magát mindig is kortárs táncosnak érző/gondoló, amennyire sokoldalú, olyannyira önazonos Major.

„Nehezen indult a pályám, egy tánc szempontból csaknem végzetes sérülésből kellett felépülnöm, ami legalább egy évvel visszavetett, ettől fogva nekem semmi sem volt garantált. A növendékéveim végén nem akartam klasszikus balettművészként karriert befutni. Modern és posztklasszikus, illetve kortárs darabokat szerettem volna táncolni; kísérletezni, kilépve a műfaji határok közül. Erre nem láttam lehetőséget itthon olyan formában, amit művészileg inspirálónak éreztem. Ajánlottak szerződést más nyugati együttesből is, de pontosan tudtam, mi történik Drezdában, és kifejezetten oda szerettem volna menni” – így Simon István, aki 2007-től tartozik a Forsythe-féle Frankfurt Ballet hagyományait továbbörökítő, annak legitim örökösének tekinthető drezdai Semperoper Balletthez, amelynek magyar tagja még Madar Milán is. Simon egy aktív szezon erejéig a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa volt, amikor öt év után (ideiglenesen) otthagyta a drezdai társulatot; miután végigjárta a szamárlétrát, kivételesen színes a szereplistája a kanadai Aaron S. Watkin irányította együttes principaljaként. Repertoárján ugyanannyira jelen vannak az ún. hercegszerepek, Alekszej Ratmanszkij és MacMillan darabjai, a romantikus-klasszikus balettek Watkin- és David Dawson-féle átiratai (A diótörő, Csipkerózsika, A hattyúk tava, Don Quijote, A bajadér, Giselle), mint a modern-kortárs alkotók opusai (Forsythe, Mats Ek, Jiří Kylián, Dawson, Alexander Ekman, Johan Inger, Ohad Naharin). Társulatával tavaly Mats Ek a világsajtóban búcsúestnek beharangozott – egyelőre nem – hattyúdalában szerepelt a párizsi Théâtre des Champs-Élysées-ben, idén a párizsi Garnier-palotában lépett deszkára Forsythe Impressing the Czar című balettjében. „Forsythe ars poeticája természetesen nagymértékben befolyásolt. Aki növendék korom óta ismer, emlékezhet rá, hogy a kritikus gondolkodás mindig is jellemző volt rám, és ebből konfliktusaim is adódtak, viszont a jelenlegi társulatomban ezt nemcsak tolerálják, hanem kifejezetten bátorítják is. Úgy hiszem, azt a fajta szellemi szabadságot, amit táncosként megkapok, a világ egyetlen más balettegyüttesében sem tapasztalhatja meg társulati tagként egy vezető szólista. Teremben és termen kívül egyaránt. Ez annak a következménye, ahogyan Forsythe ideáljait az igazgatónk továbbgondolta egy más repertoárú társulatra. Ehhez a szabadsághoz fel kell nőni. Mostanra újradefiniáltam a viszonyomat a klasszikus baletthez is. Miután megannyi technikában és stílusban kipróbálhattam magam, arra is rájöttem, hogy azzal az igényességgel, ami az ideálom, tényleg a klasszikus balett a legnehezebb színpadi táncműfaj – és ezt nagyon másként gondoltam tíz éve” – summázott.

Simon István hajdani, Macher Szilárd vezette első évfolyamából a hét végzős fiú legtöbbje annak idején mind külföldre szerződött: így Darab Dénes, Jancsula Bence, Krajczár Balázs, Matkaicsek Péter. Jancsula jelenleg is a Svéd Királyi Balett tagja, miként volt évfolyamtársa, a Sebestény Katalin-tanítvány Barabás Marianna (1987). Az MTF-en 2007-ben végzett, Oroszországban született, anyai ágon orosz balett-táncos egy szezont töltött a budapesti operabalettnél, majd 2008-tól 2014-ig a Svéd Királyi Balett szólistája lett. A Balanchine, John Cranko műveit is tartalmazó klasszikus repertoár mellett olyan modern-kortárs alkotók munkáiban táncolt, mint Béjart, Mats Ek, Ekman, Forsythe, Angelin Preljocaj, Sharon Eyal, Jean-Christophe Maillot. Noha 2015-ben az immár harminckét éve Maillot igazgatta Monte-Carlói Baletthez szerződött főszerepekre, karrierje végéig tagja maradhat a svéd társulatnak, és három évig fizetés nélküli szabadságra mehet úgy, hogy megtartja státuszát. Az ún. life contract kiváltság a világban.

A 2006-ban showtánc Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes, a disco freestyle világbajnokságon negyedik helyezett Major Lászlóhoz hasonlatosan kanyargós utat járt be műfajilag Czédulás Eszter is. A Szegedi Kortárs Balett egykori tagja tízéves korától a Csillagszemű néptáncegyüttesben táncolt, később Bakó Gábornál dzsessztáncot tanult, majd a MU Terminál Kortárs Műhelyében pallérozódott. A Táncművészeti Főiskola hallgatójaként választották ki az Erasmus-programra, így töltött fél évet a Rotterdami Táncakadémián. A következő esztendőben már állandó diákként folytatta a kinti bachelor programot, amelynek nagy részét már szakmai gyakorlaton töltötte. Így került Svédországba, a Mats Ek édesanyja, Birgit Cullberg (1908–1999) által 1967-ben életre hívott Cullberg Ballethez,^[9] amelynek 2012 óta a szólistája. Dolgozott Anouk van Dijk rotterdami, 2000-től 2012-ig működő kortárs táncegyüttesében, az anoukvandijk dc-ben is, amelynek produkcióiban a kezdetektől a végig részt vett magyar pályatársa, Cseri Péter is. Arra a kérdésre, külföldi pályafutása során mennyiben változtak a táncművészetről és egyáltalában a művészetről alkotott kora ifjúkori elgondolásai, azt válaszolta: teljes mértékben. „A mai elképzeléseim, ideáim azért is mások, mert teljesen más művészeti körben/stílusban dolgozom ma, mint amit megismertem a pályafutásom elején. Ma azt gondolom, hogy egy kortárs táncos munkája sokkal bonyolultabb és összetettebb. Aktív alkotó és közreműködő, aki használja a személyes tapasztalatát, véleményét, ideológiáját egy kreatív folyamatban. Illetve aktívan részt vesz a művészi folyamat megbeszélésében, reflektál, olvas, és képben van a kortárs táncművészet fejlődésével kapcsolatban. Az a korai elképzelés is megváltozott, hogy csak a táncban nem lehet egzisztenciális biztonságot találni. És ma sokkal fontosabbnak tartom, hogy hogyan, és milyen művészi munkát építünk együtt a kollégáimmal, mint hogy én milyen karriert futok be.”

Czédulás Eszter (balra) és Eva Mohn. Fotó: Peter Eriksson

A Győrben végzett, hazánkban a Pataky Klári Társulat fő emberének tartott, és a Tünet Együttes tagjaként is ismert Szabó Csongor 2007-ben csatlakozott először a brit Tim Rushton irányította Dán Táncszínházhoz (Dansk Danseteater), ahol három szezont töltött, majd 2010-től 2013-ig a Cullberg Ballet táncosaként folytatta.^[10] Szabó eztán visszatért a dán kompániához, családjával Koppenhágában él. „Eredetileg Lars von Trier filmjei miatt gondoltam, hogy ide szeretnék költözni, de a dán film nem igazán része a mindennapi kulturális életnek. A színházban pedig hiányzik számomra, hogy az alkotók nem mennek a dolgok mélyére, mert erősebb az igény a szórakoztatásra, mint a reflektálás a társadalmi kérdésekre – persze van példa mindenre, de a mainstream színházi életben kevésbé. Tizenegy éves korom körül találkoztam először a Cullberg Ballettel és Mats Ek koreográfiáival, ám a gyerekkori álom és a valóságos találkozás között eltelt tizenöt év mind a társulaton, mind a személyes életemen nyomot hagyott. Ezt a különbséget csak akkor lehet megérteni, amikor testközeli tapasztalattá válik; nincs ebben semmi keserűség, de az a Cullberg, amivel én találkoztam, már egy másik társulat volt. Harmincéves korom körül kezdtem el megérteni, hogy mennyire megváltozott a világ, és benne a tánc. A kilencvenes években nőttem fel, akkor kezdtem el nyitott szemmel járni a világban – de időközben elmúlt a nagy koreográfusok, a nagy mesterek kora, átalakult a művészet finanszírozása. Egy táncművész pályája túl rövid ahhoz, hogy ne érezze meg ezeket a változásokat” – fogalmazott.

Szabó minél hosszabb ideje él távol Magyarországtól, annál erősebben érzi a kulturális különbségeket, így azt, hogy hazánkban mennyire más a viszony a kultúrához, mint Dániában. Úgy véli, itthon van egy nagyon erős bázis, amely bár lehet, hogy csupán egy „szűk csoport”, a tagjainak bizonyos művészeti és társadalmi kérdések mégis fontosak. Ezek közé sorolja Alföldi Róbert távozását a Nemzeti Színház éléről, vagy Erdős Virág verseskötetének megjelenését. „Ezt a típusú érdeklődést nem érzem Dániában. Persze ez összetett dolog, mert teremt bizonyos nehézségeket, hogy felnőttként kerültem ide – tudok valamennyire dánul, de akármennyire is érdeklődöm, követem a helyi eseményeket, óhatatlanul kimaradok bizonyos dolgokból.  Az ember nagyon máshogy él és alkot Skandináviában, mint Közép-Kelet-Európában. Felszabadíthat kreatív energiákat, ha falakba ütközöl, de a küzdelem az egyről a kettőre jutásért, az, hogy minden nap harcolnod kell a művészetedért, túl sok energiát emészt föl.”

Lukács András. Fotó: Wiener Staatsoper

Míg a bécsi Volksopernek egy magyar táncos tagja van, Benedek László, a Bécsi Állami Operaház balettegyüttese, a Wiener Staatsballett nemzetközi társulatát jelenleg az alábbi magyar kvintett színesíti: Nistor Laura, Ledán Eszter, Laczkó Zsófia, Szabó Richárd és Lukács András. Lukács megkeresésem idején a bécsi operabalettel készített, sorban negyedik koreográfiája, a Movements to Stravinsky áprilisi premierjén dolgozott. Egyfelvonásosa a forradalmi Ballets Russes alapító atyja, Szergej Gyagilev előtt tisztelgő, a Volksoperben bemutatott Sztravinszkj-triptichon egyik darabja. Az 1997-ben az MTF klasszikusbalett-szakán végzett Lukács három évadot töltött a Magyar Nemzeti Balettnél, majd nyitottan a kortárs/modern technikákra a kortárs tánc hajdani egyik fellegvárába, a Forsythe-féle Frankfurt Ballethez szerződött, ahol ugyanúgy egy esztendőt töltött, mint a Lyoni Opera Balettnél. 2005-től a Wiener Staastsballett szólistája, 2006-ban mutatták be első, a társulatnak készített darabját, a Tabula Rasát. 2012-es Boleróját a Győri Balett harmincöt éves jubileumára, 2014-ben tanította be az együttesnek. Párhuzamosan műveli a táncos és a koreográfusi pályát, és tervei szerint pár évig még táncos státuszban marad. „A szemléletmódomat teljes mértékben megváltoztatta, hogy külföldre szerződtem, amiért végtelenül hálás vagyok a sorsnak, akkor is, ha voltak nehéz időszakok. Ma már elképzelhetetlennek tartom egy helyen, egy együttesben eltölteni a pályát, ami szerintem beszűküléshez vezet. Éppen ezért az eredményes karriert számomra leginkább az határozza meg, hogy táncosként és/vagy koreográfusként sok-sok táncossal, koreográfussal, asszisztenssel dolgozhassunk együtt, sokféle stílusban, technikában próbálva ki magunkat. Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a világ vezető táncosaival, koreográfusaival dolgozhattam/dolgozhatok együtt. Részint ezért sem állítom, hogy a Bécsi Operánál teljesedtem ki művészileg; úgy hiszem, az összes együttesben eltöltött évek tapasztalata hozta meg a kiteljesedést a táncos és a koreográfusi pályámon egyaránt” – fogalmazott a táncos-mozgáskomponista, aki ugyanolyan formátumosan tolmácsolja a klasszikus balettműveket, mint Forsythe, Kylián, Mats Ek, Ekman, Twyla Tharp alkotásait. Meglepő és mulatságos, hogy az állandó házikoreográfus-hiánnyal küzdő és az új tánckomponista nemzedéket hosszú évtizedek óta kinevelni képtelen Andrássy úti dalszínház által alapított Seregi-díjat^[11] elsőként Lukács András vehette át, 2013-ban. Az operabalett Lukácstól mindmáig leginkább egy művet, a Philip Glass zenéjére készült, a társulatnak 2010-ben átdolgozott Örvényt tárja néha-néha a nagyközönség elé. Az MNB egykori Fiatal Koreográfusok-programja keretében számos munkáját bemutatták, így az 1999-es Connectiont, vagy az egyöntetű kritikai elismerésben részesült, 2001-es Levél Martha Grahamnek címűt. Ragyogó duóját, az 1999-es Eszeveszettent mesterien adta elő a nagy hírű londoni Rambert Dance Companynál, majd a Bázeli Balettnél két-két szezont eltöltő Kun Attilával. Érdeklődésemre, kapott-e az elmúlt esztendőkben új opus elkészítésére szóló felkérést a sugárúti dalszínháztól, magas fokú diplomáciai érzékről tanúbizonyságot téve az alábbiakat közölte: „A Seregi-díj hatalmas megtiszteltetés volt számomra, és magában foglalta, hogy készíthetek egy koreográfiát a Magyar Nemzeti Balett számára, amiből végül egy újévi koncert elkészítése lett egy tévéfelvétel számára (2014-ben – H.K.). Jóval utána kaptam egy másik felkérést, amit viszont a szakmai és zenei szempontok összeegyeztethetetlensége okán nem tudtam és nem is kívántam volna elvállalni”.

Prózáról lírára váltva: „Ime, hát megleltem hazámat”.

Köszönet Dohy Annának a Czédulás Eszter- és Szabó Csongor-interjúk elkészítéséért.

^[1] Balettra fel! – Külföldiek jönnek, magyarok meg külföldi társulatokba kényszerülnek, Népszabadság, 2015. november 20., ugyanekkor online

^[2] Uo.

^[3] 2017. február 1-től az MTF egyetem lett, melynek munkáját felügyelő öttagú konzorcium tagja 2016. február óta Ókovács is.

^[4] A lajstromot Ókovács Szilveszter a Mandinernek adott nagyinterjúban „roppant tendenciózusnak” minősítette, közölve: „A cikkben bájos maszatolás folyt arról, hogy a mai rektor idején kevesebben végeztek, mint idén.” Deklarálta: „Tetszik, nem tetszik, a balett versenysport, az RSG-vel számos közös pontja is van”, továbbá kiemelte, személyesen kérte a balettigazgatót, hogy „szimbolikusan” is sokat spicceltessen, azaz fejlessze a társulat spicctechnikáját. Arra a kérdésre, milyen balettelőadást látott külföldön, így felelt: „Asztanában, Kazahsztán fővárosban voltunk például tavaly a miniszterelnökkel, a tárgyalások szünetében ott is néztünk egy Hattyúk tavát a Magyar Nemzeti Balett szólistáival”. L. „Orbánnal csak operáról beszélünk”, mandiner.hu, 2015. december 7.,

^[5] A külföldizésről – avagy már megint a balett, origo.hu. (2017. 02. 25., 2017. 03.14., 2017. 03. 24.)

^[6] „Ízlésen nem tudok vitatkozni”, art7.hu, 2017. április 5.

^[7] Spiccen viccelnek, Népszabadság, 2016. március 5.

Írásom a Trocksról, portré Major Lászlóról.

^[8] Egyik álneve: Tatiana Youbetyabootskaya – ejtsd: Jubetyjabuckaja –, a másik: a Legupski fivérek egyike, Araf.

^[9] Mats Ek 1981-től 1993-ig volt a művészeti igazgató, 2014-től Gabriel Smeets irányít.

^[10] 2010-ben szerződött a Cullberghez Várnagy Kristóf is, aki jelenleg a Nagy Emese által gründolt (DART-ból alakult) MA-ZE tagja, de közben volt koreográfus-asszisztens a Frenák Pál Társulatnál is. Az MTF-et végzett Várnagy (1984) az alábbi világhírű (turné)társulatokkal dolgozott még: Ballet d’Europe, Ballet Preljocaj, Svéd Királyi Balett, Cirque du Soleil.

^[11] A többi díjazott: Juronics Tamás, az abszolút kakukktojás Jiří Kylián, Mihályi Gábor – aki a díjat odaítélő hattagú kuratórium egyik tagja ‒ és Vincze Balázs.