…az összes megfogalmazott kritika ellenére süt a szereplőkről, hogy fontos nekik a távollevő Fenyő Iván, és még fontosabb nekik, hogy megértsék őt.

Az AlkalMáté Trupp-féle sorozat koncepcióját már szinte senkinek nem kell bemutatni. A „legendás” Máté – Horvai osztály tagjai minden nyáron készítenek egy előadást egyikükről, idén immáron tizenkettedik alkalommal. A sorozatot mára hype veszi körül: a jegyek egyre korábban – és drágábban fogynak el. Hogy lehet egy ilyen alaphelyzetből kiindulva valóban személyes előadást létrehozni, főleg, hogy az idei darab központjában Fenyő Iván, a 2000-es évek egyik legnagyobb magyar szívtiprója áll, akit a bulvárújságíróknak se kell bemutatni, akiről mindenki tud(ni vél) valamit?

Fotók: Dömölky Dániel

A közismertségre és az ezzel összekapcsolódó bonviván képre az előadás persze rá is játszik. A szereplők fehér ruhát és fa nyakláncot viselnek, ezek szinte elengedhetetlen kellékei voltak a 2000-es évek macsó öltözködésnek. A díszlet egy mozitermet ábrázol, hisz Fenyőt a közönségfilmeken keresztül ismerte meg a nagyközönség, bár a tér szükség esetén akár a Szabadság, szerelem medencéjeként is használható.

A helyzetet biztosan nem egyszerűsíti, hogy a címszereplő ezúttal nem csak a háttérbe húzódik, mint máskor, hanem egyáltalán nem is szerepel az előadásban: Fenyő Iván néhány éve kilépett a csapatból.  Az előadás a problémát úgy hidalja át, hogy voltaképp nyomozásba kezd arról, ki is valójában a címszereplő. A keresési folyamatot az osztálytársak részéről a megértés vágya kíséri. A sztárképből, a közösségi  és személyes élményekből végül kirajzolódik egy mozaikkép egy ellentmondásos emberről, akivel nagyon nehéz együtt élni, akinek egyszerre kellene minden, ahogy azt Jordán Adél énekli Fenyő Észlelések címen könyvként megjelent(!) naplójából. A címszereplőt túlnyomó részben két osztálytársa jeleníti meg. A Czukor Balázs által alakított Fenyő Iván egy a közösséggel együttműködni nem tudó, a saját megfelelési vágya által és a meg nem értettség képzetében fogvatartott hiú ember, akinek a szélsőséges macsósága talán az apjának való bizonyítási vágyból eredeztethető. Dömötör András a már spirituális irányba elmozdult Fenyő Ivánt képviseli, akivel könnyebb azonosulni annak ellenére is, hogy az alakítás folyamatosan paródiába csap át. Bár a paródiát nehéz is lenne kikerülni egy olyan ember esetében, aki Buddhát és Jézust felváltva használja tanításaiban, és akit saját elmondása szerint megszólított a búzafű.

Bár a címszereplőt alapvetően Czukor és Dömötör alakítják, az előadás csapatjáték. Járó Zsuzsa a folyamatos lemaradás, kimaradás érzetétől szenvedő, ám emiatt gyerekei életét is megnehezítő elvált anyaként, majd nagymamaként, Szandtner Anna pedig a bátyjáénál jóval hétköznapibb problémákkal szembesülő húgként emelkedik ki, akinek egy kirohanása után világossá válik, hogy a sztárélet mennyire erodálni tudja a családi kapcsolatokat. Az előadás tele van gegekkel, kis paródiákkal, és pont ez a játékosság, a folyamatos humor oldja fel az „boncolás” komolyságát. Vajda Milán Fenyő Ivánját nehéz lenne elfelejteni, csakúgy a nepáli szerzetesnek szóló „ne, Pál!” szóviccét, de az is parádés, ahogy Jordán Adél egy kacaj segítségével tökéletesen megjeleníti Lázár Katit vagy Dömötör András egy-egy állmozgatással Máté Gábort. A jelen nem lévő osztálytársak egy része is szerepel az előadásban: Mészáros Máté, Kovács Patrícia és Péter Kata videóban bukkannak fel. A csapat zenekarként is tud működni, a számok jól illeszkednek, Máthé Zsolt két dala pedig jól keretezi az előadást.

A fogalom minden pejoratív értelmétől mentes szórakoztató előadást jön létre, ahol bár minden poén üt, egyik sem bántó, hisz az összes megfogalmazott kritika ellenére süt a szereplőkről, hogy fontos nekik a távollevő Fenyő Iván, és még fontosabb nekik, hogy megértsék őt. Ennek az összetett viszonynak a stílusos tükröződése az a játék, amely során egy applikáció segítségével három bulvárújságírót (és színikritikust) vélnek felfedezni a nézőtéren, akik közül az előbbieket egyszerűen megkérik arra, hogy hagyják el a termet. Mivel ez nem történik meg, elmondásuk szerint csak az előadás B verzióját játsszák el, amiből kimaradnak a bulvár számára érdekesebb történetek, így végül is nem szolgáltatják ki a jelen nem levő Fenyőt. Igaz, a kimaradt jelenetek miatt hiányérzetünk is lesz, hisz bevallottan van valami, amiről nem tudhatunk, így a Fenyő Iván és az osztály közötti viszony teljes megértéséig már biztosan nem juthatunk el.

Az előadás szórakoztató jellege persze nem jelenti azt, hogy ne kerülne sor az osztály és Fenyő közötti kapcsolat átgondolására, igaz, csak az egyik fél részvételével. A történetekből ugyanis az derül ki, hogy nagyon nem lehet egyszerű Fenyővel egy közösségben létezni vagy párkapcsolatban élni. Egy régebbi barátnővel, Jordán Adéllal történt vita újrajátszása egy nagyon komolyan elnyomó kapcsolatba enged betekintést. Fenyő spirituális irányba való elmozdulása se tette könnyebbé az osztállyal való viszonyát, mivel ez – többiek szemében legalábbis – egy komolyan vehetetlen, ám anyagilag nagyon is profitáló prófétaszerepnek tűnik. Ez az ellentét pedig akár egy barátság felbomlásához is vezethet. Az erről szóló jelenet zárómondata akár lehetne az előadás mottója: Nehéz veled, Iván.

Az este egy erős gesztussal zárul. A szereplők meditálni kezdenek, mintegy elfogadólag, belehelyezkedve a számukra még mindig érhetetlen Fenyő Iván által kedvelt tevékenységbe. Hasonló érzés volt bennem is a darab után. Bár a megismerés szándéka megvolt, Fenyő Iván megértéséhez még egy róla szóló előadás után se lehetett igazán közel kerülni.

Hol? Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Mi? AlkalMáté Trupp: Fenyő Iván
Kik? Szereplők: Czukor Balázs, Dömötör András, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Máthé Zsolt, Mészáros Máté, Szandtner Anna, Vajda Milán.
Dalszöveg: Máthé Zsolt. Látvány: Kálmán Eszter. Zenei vezető: Dargay Marcell. Asszisztens: Mátis Inez. Rendező: Máté Gábor