…nemcsak a bábművészet magas szintű technikai kunsztjai érvényesülnek, hanem a babázás boldogsága is megéled a két részes, ötletekben és lélekben gazdag produkcióban, az elsősorban Németh Ilonának, a látványt tervező s a bábokat megalkotó rendezőnek köszönhető.

Balra Ithaka, jobbra Trója, közbül a térkép-tenger, s rajta a hadba indulók megannyi papírhajója. A Stúdió K parányi terében megépített, háromosztatú paraván épp olyan szellős és könnyed, mint a felhangzó szöveg. Hol vers ez, hol vershatáron billegő játék, hol szellemes, egyszerű próza, hol dallamos dialógus. Maga a cselekmény, indokolt karcsúsításokkal bár, gördülékeny, izgalmas, a mondatok pedig teli vannak jól kiválasztott kulturális örökítő anyaggal, nyelvi játékokkal. (Aki ilyeneket mond, hogy „sündörög a sajtár”, az más örömök közvetítésére is képes.)

Fotók: Véner Orsolya

Tóth Réka Ágnes a szerző, aki most a Színház- és Filmművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója, és 2017-ben a IV. Bábos Drámaíró verseny győztese lett Békéscsabán. Akkori, Oázis című munkája eljutott a néki már ismerős Németh Ilonához, a mostani játék tervező-rendezőjéhez, de Fodor Tamásnak, a produkció játékmesterének sem kellett bemutatkoznia. Már munkakapcsolatban voltak, hiszen Tóth Réka Ágnes kutatási területe a politikai bábjáték, s benne a hajdani Orfeo története. Így született meg egy nagyszerű előadás, melyben a látvány, a szöveg és a játékmód egyaránt remek, s akkor még nem is említettük a zenéket szerző, előadó s közben a Kar szerepét játszó, csodálatos Spilák Lajost.

Mint ahogy pár nagy előd kortárs színészekre, adott alkotócsoportra írta meg hajdan a darabját, ennek a szövegkönyvnek a gazdája is ismerte a majdani előadókat, mi több, a készülő bábokat már születésükkor üdvözölhette. Kevesen tudják olyan elegánsan informálni a közönséget, s olyan pontosan ismertetni a kiinduló helyzetet, mint ahogyan itt történik. Ráadásul itt gyerekközönségre kell számítani, de közben az őket kísérő, jobbára értelmiségi felnőttekre is muszáj gondolni. Gyorsan vázolják hát, miért is mentek a régi görögök Trója alá, körülbelül abban a stílusban, hogy „az van, hogy…”. S mikor meglátjuk Menelaosz marionett figuráját dühödt pókocskaként zizegni Ithaka fölött, már meg kis érkeztünk a történetbe. Különböző korú és méretű, ám egyenrangú társnak tartott vendégeket szólítanak meg, s azok ámuló figyelme a hála.

Odüsszeusz, Ithaka leleményes királya (Sipos György) hiába próbálja bolondnak tettetni magát, nem kap fölmentést, mennie kell a nem kívánt háborúba. Ahogy a mese meg a helyzet épp megkívánja, van a főhősnek egy kétarasznyi, kisebb és egy félembernyi, nagyobb bábos alakja, s néha látjuk őt igaz valójában is. Szép és erős színészi és bábszínészi teljesítmény Sipos György alakítása, hibátlan hangsúlyokkal, pontos, kifejező mozdulatokkal.

Tarka óriásbábok formájában jelennek meg, szinte kidagadnak a paravánból a vetélkedő nagyasszonyok, Héra, a család istennője (Nyakó Júlia), Pallasz Athéné, a bölcsesség képviselője (Homonnai Katalin), ki bagolyként is beavatkozik később a történésekbe, és Aphrodité, a szerelem istennője (Pallagi Melitta). Mindhármukat gyermeteg hiúság, s olümposzi izgágaság jellemzi. Lüktetve dagadozó, pufók esernyők képében, az istennőket mozgató, fekete munkaruhás színészek játsszák a fogva tartott, majd elszabaduló szeleket is, Bóra, Misztrál és Sirokkó erőit megtestesítve. Pallagi Melitta hangján szólal meg a végtelen türelmű Pénelopé, a feleség, s Nyakó Júlia hozza elénk a virágos domboldalt is saját szoknyájává szelídítő, varázserejű nimfát, Kirkét, a ragaszkodó szeretőt. Ám aztán mindenki más, a malacok, a tengerészek, Küklopsz, az óriás és Télemakhosz, Odüsszeusz felcseperedő fia, a kérők és a most meg sem nevezett szörnyek, szóval mindenki más a bravúros munkát végző Lovas Dánielnek köszönheti életre keltését, aki tizenkét különböző hangon szólal meg a játék során.

Major Mátyásé az érdem, hogy „fény van minden tárgy fölött” (N.N.Á.), de hogy nemcsak a bábművészet magas szintű technikai kunsztjai érvényesülnek, hanem a babázás boldogsága is megéled a két részes, ötletekben és lélekben gazdag produkcióban, az elsősorban Németh Ilonának, a látványt tervező s a bábokat megalkotó rendezőnek köszönhető. Mindehhez társul az anyag érintésének és formai átváltozásának megunhatatlan öröme, az egész játéktérre és minden érzékszervre érvényes harmónia jelenléte, ami miatt e recenzió címe is Nemes Nagy Ágnest idézi: „Az én szívemben boldogok a tárgyak.”

S valóban, itt boldogok a tárgyak. Küklopsz hatalmas feje, a szájnyílásában fogakat játszó ujjakkal, a kékselyem tenger, a bodros szürke-kék tüll habjai közt vicsorgó Karübdisz szörnyszikla alakja, Pénelopé lantot idéző szövőszéke, a jobbra-balra hányódó, kicsike bárka, s a kérők által megmoccantani sem tudott arany íj, Odüsszeusz hatalmas fegyvere. (Itt meg kell jegyeznem, hogy egy nagyon várt mozzanat kimarad a főpillanatból. Az íj használatának nem a nyíl – egyébként jól megoldott – elröppentése a legmagasabb pontja, az már szinte a levezetés. Az íj fölajzása, meghajlítása, a testi erő kinyilvánítása a lényeg, a fölidegzés, ami nem történik meg. Bábjátékról van szó, nem kerülne sokba a „csoda” nyíltszíni megvalósítása.)

De beszéljünk az örömükben dudorászni kezdő vizespoharakról, a csengőkről és a gongokról, a kéttucatnyi hangszerről és a hangszerré váló tárgyakról, amik körében Spilák Lajos ül, a mesélő, aki varázsol és effekteket szolgáltat, s közben elbűvölően pletykál, bevon és beavat. S itt be kell vallanom a bennem ritkán kialakuló „kissámli effektus” megjelenését: Spilák Lajos nyugalma, mindent megbocsátó narrátori stílusa, zenei biztonsága és humora arra készteti az őt hallgatókat, hogy köréje gyűljenek, s mint valami tűzhely köré, melléje kuporodjanak.  S lélekben mindez meg is történik velünk. Más esetben talán zavarna, itt az összetartozás, a közös kultúra jele és cinkos összekacsintás az a pár, poénból felhangzó, anakronisztikus dallamocska is, mint a Túl az Óperencián, az Ég a város, ég a ház is, meg a Szirtaki.

Egyszerűek, érthetőek, sőt, a cselekményt előre vivőek a dalszövegek, s ez igen ritka dramaturgiai erény. A három színésznő szépséges, többszólamú éneke pedig még akkor is visszhangzik bennünk, mikor az utolsó gongütés rezgése is elhalt.

Vannak színházak, s vannak előadások, amik átveszik az uralmat a nézői lélek fölött. Leemelik rólunk a gondok menetfölszerelését, leteszik mellénk – meglesz az, ha menni akarunk –, s azt kérik, hagyjuk most rájuk a világ dolgait. Mesélni kezdenek. De úgy, hogy függővé válunk, mert páratlan érzés az embereket hibátlan működésük közben látni és hallani. Elképzeljük, milyen remek lehet ezt csinálni, létrehozni, nyesegetni. Mindez örömre csábít, kívánkozni tanít. Ezért aztán odamegyünk még egyszer, és még egyszer, mert át kell élnünk újra, hogy milyen, amikor átölel mindaz, ami hiányzik a hétköznapjainkból: a kultúra és a kellem, a tapintat és a humor, a pontosság, a hajlékonyság, a nagyvonalúság és a derű. Meg hát – a szakmai készültség és a munkamorál.

Mindez a jó akkor lesz jövőre is elérhető, ha a Stúdió K megmenekül, s a közösségi összefogás – az összekalapozott működési költség – révén, el tud hajolni a napjainkra jellemző kulturális kivégzések sorozatlövő fegyverei elől.

Hol? Stúdió K
Mi? Homérosz–Tóth Réka Ágnes: Odüsszeusz bolyongásai
Kik? Szereplők: Sipos György, Nyakó Júlia, Homonnai Katalin, Pallagi Melitta, Lovas Dániel, Spilák Lajos.
Játékmester: Fodor Tamás. Zeneszerző: Spilák Lajos. A rendező munkatársa: Krecz Krisztina, Máthé Tekla. Fény: Major Mátyás. Tervező-rendező: Németh Ilona