Schwechtje színháza politikus színház, harcol az idiotizmus ellen, ha a szót a szigorú etimológia szerint olvassuk – az ókori görögök még az apolitikus embert tartották idiótának, azt, aki nem foglalkozott a polisz ügyeivel.

A dráma letölthető INNEN

Az örökség tétje művészeten túli. Ez a darab arra figyelmezteti az olvasókat és a nézőket, hogy a magyar cigányok és nem-cigány magyarok közös történetét az áldozathibáztatás és a felelősséghárítás narratívái torzítják. Hogy harminc év szabadság nem volt elég az együttélés új formáinak elképzeléséhez. Hogy a hatalmat birtokló politikai osztály tagjai hovatartozástól, hirdetett és valóságosan követett értékválasztástól, radikálisnak látszó nézetkülönbségektől függetlenül egyesültek az alávetettek iránti részvétlenség bűnében. Hogy a „róluk” való beszédet a hétköznapi rasszizmus szótára uralja. Hogy az alávetettek ebből az örvényből többnyire csak lefelé találnak kiutat, és akik mégis, néha, ritka kivételként a felszínre vergoődnek, odafönn többnyire osztoznak minden magyarok közös tehetetlenségében.

Fotó: Gulyás Dóra

Schwechtje Mihály zavarba ejtően egyszerű történetet mesél, éppen ebben rejlik az ereje. Tisztán megfogalmazott tragédia, egyszerre idézi emlékezetünkbe az Arany-balladák feltartóztathatatlan végzetszerűségét és a görög színház ethoszát – a közösség megszólításának régi parancsát. Schwechtje színháza politikus színház, harcol az idiotizmus ellen, ha a szót a szigorú etimológia szerint olvassuk – az ókori görögök még az apolitikus embert tartották idiótának, azt, aki nem foglalkozott a polisz ügyeivel. Bátor, tehát szokatlan vállakozás, mert pengeélen jár: akkor szakít a politikai korrektség ál-humanista, tabukat állító értelmezésével, amikor a korrektség új szövetségének felmondását többnyire illiberális rasszisták szorgalmazzák, bűnbakot keresve. Azért teszi, mert a tabukat övező hallgatás halálos lehet. A hasonlóság ugyanis itt és most nem a véletlen műve, a darab megtörtént esetet dolgoz fel, a szerző korábban egy kisjátékfilmet is forgatott az eladott gyerekek ügyéről. Schwechtje egy esetből általánosít, mondhatná valaki Petrivel szólva, de sajnos, nem így van, a munka nélkül maradt, létminimum alatt tengődő számkivetettek közül egyre többen keresnek menekülést az olcsó szintetikus drogokban.

Ebben a tragédiában mindenki elbukik, az is, aki látszólag győz, mert a bűn természetrajzának ismeretében, annak szabályait elfogadva és kihasználva törekszik a jóra. Csak abban lehet reménykedni, hogy a hazából kimentett, még bűntelen lélek idegenben jobb sorsra talál. És hogy az önmagának megbocsátani képtelen bűnös, ha a lelkiismeretfurdalás tébolyában is, de legalább az emlékét megőrizte az isteni és emberi törvénynek.

Talán ezért is hívják Jusztinának.