Eszenyi Enikő videoklip sorozatot állít színpadra. Tömörít. Tudja, hogy a néző csak a lényegre emlékszik majd. De azt is tudja, hogy az ördög a részletekben rejtőzik. Mindenre figyel.

Már sok éve jegyzett színész volt Eszenyi Enikő, amikor üstökösként tűnt fel a színházi világban rendezőként. A Leonce és Lénával debütált a szép emlékű, néhai Budapesti Kamaraszínházban 1991-ben. Friss, lendületes és főleg szellemes volt színészvezetése. Nem állt szándékában okvetlenül nagy, magas művészetet kreálni. Mesterien lavírozott az alapos színházi tudás prezentálása és az igényes eladhatóság megteremtése között. A következő évadban a West Side Story című musical Vígszínházbeli fergeteges színrevitelekor bebizonyította, hogy nem feltétlenül kell egy az egyben lekoppintani hasonló nyugati produkciók színpadi megoldásait, mint más színházak szokták volt. Elég, ha csak a standardot látjuk, de azt belülről áttüzesítve. Színészei akkor mindent beleadtak, ahogy mondani szokás, és elfeledtették nézőikkel, hogy az elhangzó világslágereket unos-untalan hallgatták már az azt megelőző évtizedekben, a jobb világról ábrándozva, ahol szörnyű ugyan az emberi gonoszság, de a rosszak megbánják bűneiket, a jók megbocsájtanak nekik, és ettől a nézők euforikus állapotba kerülnek. Eszenyi Enikő megadta ezt nekik.

Fotók: Biró István

Mint ahogy színészi munkájával is mindig erre törekszik. Honthy Hanna óta nem kapott színész akkora nyílt színi tapsot, mint Eszenyi Enikő Claire Linakette-ként, amikor 1997-ben a Fekete Péterben előadta a „Lesz maga juszt is az enyém” című örökbecsű slágert. Soha olyan síri csend és koncentrált figyelem nem volt magyar nézőtéren, mint amikor Margaretként belibbent a Pesti Színház színpadára az akkor még in floribus Kamarás Iván (Brick) mellett, a Máté Gábor rendezte Macska a forró háztetőn című drámában, 2000-ben. Jelenléte lehengerlő volt. A néző nem az akkorra már védjegyévé vált szerepmegoldásaira figyelt, sem tágra nyílt szemének átható tekintetére. Szublimált gesztusaival küzdött a helyette inkább az alkoholt választó szerelméért, olyan hőfokon, hogy a hajdan ebben a szerepben a filmvásznon brillírozó Elizabeth Taylort is feledtette mindenkivel. De ezt is lehet überelni. Ha tangózni kellett, Eszenyi Enikő egyenesen Argentínáig repült autentikus tánctanárért. Már a Vígszínház igazgatójaként, amikor felmerült közönsége megújításának igénye, nem átallott társulatostul kivonulni a Sziget Fesztiválra, népszerűsítendő a színházba járást a fesztivált látogatók körében. Ha a művészi kondícióját kérik számon, azonmód fiatalokkal veszi körül magát. Színészek, rendezők, mindenféle színháziak vehemensen alkotnak körülötte. Megújuló energiák, vadonatúj látásmódok tobzódnak a Vígszínház színpadain, bizonyítandó az igazgató hatékony tevékenységét.

Mert Eszenyi Enikőnek bizonyítania kell. Az utóbbi években igazgatói mandátumának meg-, vagy meg nem hosszabbítása nevetségesen megalázó szappanoperájának tanúi vagyunk. A bürokrácia és a politika sikanériájának. De Eszenyi Enikő sportolók közelében cseperedett. Von Haus aus hozza magával a versenyszellemet, ami akkor még fair playt jelentett. Ilyenkor jut eszünkbe, hogy még a hírhedt Horthy rendszerben is, amelynek következetes másolása épp folyik a magyarországi közéletben, az aktuális illetékes döntéshozó évente találkozott a közfinanszírozású intézmények vezetőivel és napszaktól függően feketekávé, konyak, portói, vagy egyéb tudatmódosító ital kíséretében megkérdezte, hogy a tárgyév végén mínuszos-e a kassza. Kedvező helyzetben, szivarozás közben már egyébről kvaterkáztak, és az igazgató sikere tudatában távozott a rövidke kihallgatásról. (Amikor egyre durvábbak lettek a zsidótörvények, a kellemkedő tárgyalásokat brutalitással helyettesítették.) Ehhez képest Eszenyi Enikő teljes fegyverzetben kényszerülhet (!) küzdeni pozíciójáért. A hímsoviniszta színházi világban egy személyben dicsőséget áhító hadvezér és halált megvető hadsereg. Ő ma újlipócia Jeanne d’Arc-ja.

Nem úgy Tompa Gábor, aki a magyar hemiszférában egyedülállóan hosszú színházi igazgatásával Kolozsváron művész-színházat kreált. Konkurencia mentesen. Folyamatosan szerencsés csillagállás védőpajzsa alatt. A hosszú futamú vezetői pozíció kétségtelenül markáns karaktert ad egy színháznak. Bizonyítja ezt többek között Claus Peymann-nak a bécsi Burgtheaterben tizenöt, majd a Berliner Ensemble-nál tizenkilenc eltöltött éve vagy Giorgio Strehler közel öt évtizedes regnálása a Piccolo Teatro della Città di Milano élén. Tompa Gábor következetesen saját képére formálta társulatát, előadásait, a színház egész miliőjét. Majd önmagán túllépve a színházi világ legnagyobb rendezőit invitálta a Kolozsvári Állami Magyar Színházba Andrei Șerbantól Armin Petrasig. Amikor komoly jelei lettek a nézői utánpótlás csökkenésének, az újabb generációkból keresett alkotókat Leta Popescutól Botond Nagyig, a művészi és közönségbeli megújulást szándékolva ezzel az újabb lépésével. Nem is beszélve a „filmrendezők színházban rendeznek” programról, amellyel újabb művészi alkotói területeket térképeznek fel a KÁMSZ-ban, új közönségcsoportokat szándékoznak megszólítani.

A KÁMSZ, ahogyan a Vígszínház is, az Európai Színházi Unió (UTE) tagja. De a két színház ezt meghaladóan is szorosabbá tette az együttműködést egy ideje. Amolyan testvérszínházak. Nagy divat ez a ’89-es politikai változások óta. A totalitárius rendszerektől megszabadulva intézmények, települések, régiók egyaránt keresték társaikat más országokban, az erdélyiek különös tekintettel a magyarországiakat is. Erősítve az egy akolba tartozás illúzióját.A kulturális intézményeknél a szokásos igazgatói és társulati, előadásos kölcsönös vizitációkon kívül egyéb tevékenységet is remél a néző. Olyasmit, ami kölcsönösen gazdagítja mindkét felet, szélesíti mindkettő művészeti tevékenységének spektrumát, színesíti játékmódjának palettáját, gazdagítja nézőinek színházi élményét. Mint régen a Hazafias Népfrontban, ahol mindenki mindenkivel egymásra talált. Persze a gazda oltalmazó figyelme alatt. De egy európai szervezet tagjának lenni nemcsak érdem és dicsőség, hanem érdekképviseletet is jelent, jogvédelmet, küzdelmet a vélt igazságért.

Ilyen megközelítésben érthető, hogy miért pont Eszenyi Enikőnek volt rendezői bemutatója a KÁMSZ nagyszínpadán szeptember 6-án, pénteken. Frank Wedekind Lulu című drámáját vitte színre. Az 1894-es „ősváltozatból” a 2019-es bemutatóra „kolozsvári szövegkönyvet” állított össze Vörös Róberttel közösen. Wedekind többször átírta művét, végül 1904-re megszületett a Pandora szelencéje, a Lulu „monstre” drámája, amelyet Forgách András fordított. Mondta is a premier utáni felszólalásában, hogy néhol rá is ismert munkájára. Vörös Róbert hétpróbás dramaturg, igazi színházi róka, bármit beleénekel rendezői szájába. Veretes szöveget szab át humorossá, ha kell, de bátran kortársiasít akár, megváltoztat karaktert, cselekményt, áthelyez súlypontot, átkomponál végkifejletet. A kolozsvári Lulu szövegében sok a poén, az előadásban gyakori a burleszk elem. Onnan tudjuk, mikor áll humor esete fenn, hogy akadnak a közönség soraiban lelkes bennfentesek, aki előnevetnek. Bátorítják ezzel a színpadon lévőket, és útmutatnak a nézőtérieknek. Kár, hogy nevelő szándékuknak nincsen sok foganatja, mert a színpadi események forgószél gyorsaságával bonyolódnak. Mire feleszmélnénk, már ott is vagyunk a következő fordulatnál. Eszenyi Enikő videoklip sorozatot állít színpadra. Tömörít. Tudja, hogy a néző csak a lényegre emlékszik majd. De azt is tudja, hogy az ördög a részletekben rejtőzik. Mindenre figyel. Orbán Attila pontosan megformált Dr. Goll egészségügyi államtitkár (Forgách Andrásnál főtanácsos) szerepében például megtévesztően eredetinek tűnő szakállat visel (melynek alkotóját ugyan titokban tartja a színlap , de ezúton gratulálunk neki). Albert Csilla Madelaine de Marelle frizurájának bedauerolt vörös loknijai szinte önálló életre kelnek, amikor az arisztokrata nő eszementen hisztérizál kaszinói vesztesége és részvényeinek elértéktelenedése miatt. Hogy kimeneküljön a totális csődből, képes tizenhárom éves lányát, Kadégát kéjsóvár férfiak karjaiba lökni, pénzügyi támogatás reményében. Az ártatlan lányt a kolozsvári színinövendék Gyenge Tímea adja találóan.

A Lulu rémdráma. Shakespeare színháza óta nem haltak meg ennyien színpadon. Lulu ledér nőiségét férfiak tömege zsongja körül, mint éjszakai molyok az utcalámpa fényét. Lulu karrierje hirtelen ível fel, majd annál gyorsabban hull alá az enyészetbe. Wedekind behatóan tanulmányozta kora társadalmának sötét bugyrait. Megengedhette magának. Kastélyban született Svájcban, a legjobb iskolákba járt, soha nem volt anyagi gondja. Önfeledten bejárta az akkori nagyvárosok nyomornegyedeit, kétes elemekkel járt össze, a félvilág és alvilág figuráival előszeretettel barátkozott. Tudta, miről mit gondolnak, mint ahogyan a felsőbb kasztok álszent képmutatásáról is mindent tudott: letagadott szexuális vágyaikat, skrupulusok nélküli hazardírozásaikat. A Luluban mindezek szüzséjét tömöríti. Keresztmetszetét látjuk az akkori társadalomnak a tragikus női sorson át. Nemcsak azt, ahogyan Lulut kihasználják és ahogyan ő használja ki környezetét. De felsejlik szomorú szeretetéhsége, a körülötte levők egyéni tragédiája is.  Eszenyi Enikő aktualizálja is a drámát. Rávilágít a sors kegyetlenségére. A boldoguláshoz nem elég szépnek, fiatalnak, tehetségesnek és gazdagnak lenni. Jó helyre, vagy annál is jobba kell beleszületni. Ha nincs belső ereje, intellektuális biztonsága, kifinomult műveltsége, kitartó lelkülete, a rossz származás hamar visszaüt a halandóra. Az állandó akarás, bizonyítási kényszer, az úrhatnámság gyógyíthatatlan kisebbségi érzéshez vezet, rosszindulatot generál a szerencsésebbekkel szemben. Parvenük, újgazdagok, első generációsok esnek gyakorta ebbe a csapdába. Hatását látjuk mindennapjaink magán- és közéletében.

A rendezés nagy érdeme, hogy lehetőséget ad színészi magánszámokra. Mintha színészmesterség-workshopon vett volna részt a kolozsvári társulat. Azt látjuk, hogy emberileg, szakmailag hol tartanak épp a pályán. Lulu egymást váltó partnerei megmutatják színészi egyéniségük legjavát, megtűzdelve Eszenyi Enikő céltudatos utasításaival. A felismerhetetlenségig beöltöztetett Dimény Áron Lulu apjaként is, Puntschuch bankárként is sűrített gesztusrendszerrel pillanatok alatt és rendkívüli pontossággal jeleníti meg karakterei alaptulajdonságait, Bács Miklós Dr. Schöningje piperkőc, de roppant pragmatikus főszerkesztő, Rodrigo Quast Váta Loránd megszemélyesítésében mindig ugrásra kész gazember, ha mosolyog, szeme akkor is egy ragadozóé, Bodolai Balázs lánykereskedője mintha egy klasszikus hollywoodi karakter volna, Fogarasi Alpár rendőrként is, orvosként is súlyos jelenség, Árus Péter az átöltözéses jelenetben nagy beleéléssel alakítja a rászedett álmodozót, az utóbbi évadokban egyre jobban beérő Viola Gábor lendülete az örömtől az őrületig viszi festője karakterét. Farkas Loránd Alwája a csélcsap és sikertelen, ám a pénzt költeni fölöttébb szerető színpadi szerzőt fölényes mesterségbeli tudással vezeti el a férfi prostituáltig. A mindennapi betevőért szexuális szolgáltatásokat nyújtó férfi gyilkosság általi gyors halála szinte feloldozásként hat rémes bűnei alól.

Szűcs Ervint is két szerepben láthatjuk. Kungu Potija olyan, mint ahogy Móricka elképzel egy arab herceget. Határozott és rögtön odacsap. Azt is határozottan. Mr. Hopkinsként már a színészt látjuk. Bűntudatát, szégyenét, lelkifurdalását feltartózhatatlan szexuális gerjedelme nehezen, de mégis legyőzi. Amikor Lulu ölbe veszi, és felkínálja mellbimbóját, a vágytól már-már elalél kliense. Dolga végeztével Mr. Hopkins viharosan távozik a tett színhelyéről. Hiába marasztalja könyörögve Lulu.

Imre Éva a címszereplő. Pontosan követi és betartja a rendezői utasításokat. Amikor a szereplőt már teljesen beszippantja a kilátástalanság örvénye és szörnyű tragédiája bekövetkezni látszik, különös fény csillan meg szemében. Akkor talál rá igazán Lulura. A kiszolgáltatottság felőrli erejét. Megadóan várja a véget.

Roppant hálásak vagyunk Eszenyi Enikőnek Kézdi Imola Geschwitz grófnőjéért. Az elmúlt évek egy kaptafára sikerült, nagy női szerepeiből kiutat nem találó színészről leradírozta a védekezésül magára aggatott kamufláló rétegeket. Kiderült, hogy alattuk ott rejtezik Kézdi Imola mélységes emberábrázolási képessége. Amikor szembesül azzal, hogy viszonzatlan szerelme még a halál torkában sem lel megértésre Lulutól, nemcsak testileg-lelkileg semmisül meg. Az összes antik sorstragédia haldokló nőalakját ott látjuk szemünk előtt. Lulu helyett is ő hal meg.

A végső nagyjelenet Bogdán Zsolté. Hasfelmetsző Jack szerepében rendezői balról, a letakart zenekari árokból lépdel elő. Kimérten. Gondolkodva. Érthetetlenül motyog. Most jól áll neki. Hosszan alkuszik Luluval. Vagy kevés, vagy sok az összeg. Morfondíroz, szaszerol, szöszmötöl. Öldöklési szenvedélyének kiélését hosszasan halasztgatja. Vélhetően pengeéles sniccerét ki-be tologatja recés nyeléből. A ritmikusan ismétlődő fűrészes hangot démoni mosolya kíséri. Kimetszi áldozata testéből annak máját. A máj nem fehér. Szertartásosan, mintha az örökkévalóságnak ajánlaná fel. A ceremónia végeztével dicsőségesen visszamászik a színpad alá.

A dráma fülledt erotikájának és szélsőséges emberi sorsainak kereteit Helmut Stürmer díszlete adja meg. Eszenyi Enikő Brassaï éjszakai párizsi fotóinak világát és Klimt rejtélyes szimbolikáját adta meg irányul. A díszlet vastraverzei és tologatható paravánjai emlékeztetnek ugyan Helmut Stürmer 2012-es Nancy-i Opéra national de Lorraine-béliekre. Akkor az Artaserse című barokk operában a paravánok a szereplők eltüntetésére és elővarázslására szolgáltak. A Luluban pikáns vagy brutális történések explicitását hivatottak kendőzni. Minden esetben funkcionálisak. Klimt szelleme Lulu mély hátdekoltázsú, ragyogó piros nagyestélyiének elnyújtott uszályában mindenképp felsejlik. A jelmezeket Pusztai Judit tervezte.

Eszenyi Enikő gondolt a nézőkre is. Az egyre hátborzongatóbb jelenetek füzérét lélegzetvételhez juttató színpadi átállások szakítják meg. Fekete-fehér árnyjátékos háttér előtt sötét alakok armadája szedi szét az előző kép, és rakja helyére a következő berendezését. Színészek, ügyelők, kellékesek, műszakiak. Mindenki, aki a színházban dolgozik. Odaadóan és óramű szerkezetének precizitásával. A gégenfényben kirajzolódik Zongor Réka ügyelő összetéveszthetetlen sziluettje. Headset a fején. A félhomályból is kifénylik mindenre figyelő, szigorú szeme. Ha macska lenne, a takarás legtávolabbi sarkában sem lenne esélyem egérként.

Amikor már rég elmúlt Lulu struccboás-selyemkeppes világa, és már a londoni padlásszoba rideg nyomorában készülődik a végkifejlet, az egyik átállásnál rendezői jobbon a színpad elejéhez helyezett lepattant kanapé mögött feltűnik egy látomás. Jobb kezével az ülő-fekvő alkalmatosság háttámlájára támaszkodik, bal kezével egyszerű fénygirlandot terít a kanapé nagyobbik felére a következő jelenethez. Egy égőt még meg is igazít. Lopva felnéz. Nem a nézőtér végén lévő vezérlőpulttól vár jelzést. Nem a közönség látószögét saccolja meg. Az ilyesmi már a professzionalitás rutinszerűségével észrevétlenül megtörtént – a pillanat gyönyörét szippantotta magába. A színpad bódító illatát. Annak a bizonyos masztixnak az egyszerű szagát. Amitől élete végéig nem akar megszabadulni. Mindez alig érzékelhető pillanatig tart. Mégis, mintha spéttel látnánk. Majd ennek a pillanatnak a töredékéig, alig észrevehetően elmosolyodik és visszahúzódik a homályba. Felemelő színházi élménnyel ajándékozott meg Fábián Mihály világosító. Bizonyítandó, hogy a színház szeretete mindenek felett van. Még ha oly nehéz is vele néha az élet.

Mi? Frank Wedekind (ősváltozat), Eszenyi Enikő és Vörös Róbert (kolozsvári szövegkönyv): Lulu
Hol? Kolozsvári Állami Magyar Színház
Kik? Szereplők: Imre Éva, Dimény Áron, Orbán Attila, Bács Miklós, Farkas Lóránd, Viola Gábor, Kézdi Imola, Váta Lóránd, Bodolai Balázs, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Bogdán Zsolt, Árus Péter, Gyenge Tímea, Fogarasi Alpár. Díszlet: Helmut Stürmer. Jelmez: Pusztai Judit. Zene: Mesterházi Dávid. Rendező: Eszenyi Enikő