Röhöghetünk hát az alkalmatlan alkalmazotton, de közben jusson eszünkbe a mondás: fejétől bűzlik a hal.

A művelődési minisztérium államtitkárának köszönhetőn értesültünk minap arról, hogy egy romániai színház művészeti tanácsadója „Molier” emailcímét keresi, mert szerzői jogi tárgyalást kíván kezdeményezni a darabjáról. A baklövésen szórakozó, a magyar sajtót is bejáró Facebook-posztban az a leginkább felkavaró, hogy a kultúráért felelős legfelsőbb szervtől érkezik. A minisztériumot egy éve Daniel Breaz matematikus vezeti, aki a színész George Ivașcut váltotta ebben a pozícióban. Sem a számokhoz, sem a színházhoz való hozzáértés nem mentette meg azonban a társulatokat attól a financiális csődtől, amelybe mostanra jutottak: nemzeti státusú színházak mondanak le már meghirdetett bemutatókat, országszerte veszélybe került a fizetések kiadása. A kis erdélyi magyar színházak csak a magyar kormány által becsorgatott pénzeknek köszönhetik, hogy még nem szűntek meg. A lavina bő két éve indult, amikor törvényi rendelettel másfélszeresére emelték a színházi dolgozók tényleg gyalázatosan alacsony fizetését, csak épp elfelejtettek költségvetés-kiegészítést rendelni hozzá. Röhöghetünk hát az alkalmatlan alkalmazotton, de közben jusson eszünkbe a mondás: fejétől bűzlik a hal. Azt a tanácsadót egy vezetőség szerződtette, azt a vezetőséget egy versenyvizsga-bizottság nevezte ki, azt a bizottságot egy felső szerv kérte fel – az a felső szerv, amely a rendelkezései révén az ország összes színházának állapotát meghatározza.

Miközben borongok, email jön. Külföldi szerző magyar képviselője kér, hogy tájékoztassam, mely erdélyi színházaknak javaslom kiajánlani a szerzője darabjait. Szívességi alapon. Megnyitom a Facebook-üzeneteim. Fiatal színészek, barátaim, ilyen és ilyen darabot keresnek, mondjak címeket. Visszakérdezek, kiderül, a meghívott rendező rájuk hárította a darabválasztás feladatát. Ez a rendező a legritkább esetben dolgozik dramaturggal. Közben friss diplomás teatrológus kéri a segítségem. Október 19-i kifizetési határidő szerepel a szerződésében, amelyet egy magyarországi színház kötött vele a nyár végi munkájára. A pénz még sehol, a telefont nem veszik fel, mit tegyen? Doktorandusz hallgatóval konzultálok, kutatása során véletlen felfedezést tett: sokat szapult szakíró tanulmányából másolta esszéjét a Nagy Rendező.

Nem értem, miért csodálkozunk azon, hogy nincsenek kompetens teatrológusok a színházak környékén. Ha ennyire becsüljük meg őket.